Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
sóval ízesítik, majd lisztet tesznek hozzá s addig kevergetik, míg pépessé nem válik. Ekkor egy falapról, a sztrapacskahányóról kanállal vagy késsel a gazdasszony a forró vízbe szaggatja. Mikor a víz felveti a tésztát, akkor lyukas kanállal egy tálba kiszedi. Forró zsírral vagy vajjal megöntözi, túróval meghinti. Leginkább juhtúróval fogyasztják. Az asszonyok a juhtúrót a forró tésztán elkavarják, füstölt vagy fehér szalonnát pirítanak rá és azzal is összekeverik. Előfordul, hogy a tepertőhöz füstölt kolbászt és sódart is sütnek, s azzal a tálban lévő sztrapacskát meghintik. A juhtúrós sztrapacskát főleg juhászok, urasági cselédek készítették, akik a sajtot komencióba kapták. Ahol tehén volt, azok a családok - a tésztát ugyanígy elkészítve - a sztrapacskát inkább tehéntúróval fogyasztották. Tejfelt is tettek rá, hogy a túró ne legyen száraz. Szokás volt leönteni kisütött vajjal, az ún. vajaljávdX. Ha nem volt túró, a vajaljába vagy tejfelbe tojást ütöttek, ezt keverték a sztrapacskába. Készítenek káposztás sztrapacskát is. A káposztát megreszelik vagy vagdaló késsel apróra vagdalják, sóval összegyúrják, forró zsírban megpirítják és így teszik a sztrapacskára. A leírt tésztaételek általánosak voltak. Hetente háromszor, négyszer biztosan megfőzték, második fogásnak fogyasztották, de egytálétel is lehetett. Eléje könnyű levest (pl. rántottlevest, krumplilevest, tejlevest) fogyasztottak. Tésztás napoknak számított a kedd, csütörtök, szombat. Ha ilyenkor vendég jött a házhoz, azt is tésztával kínálták. Mint már említettem, a fonókból nem hiányozhatott a mákos vagy lekváros csík. A derelyét, gombócot, pucut, laksát inkább télen készítették, mert időigényes ételek, s nyáron a főzésre nem sok idő jutott. Munkanapokon is készítettek tésztát, különösen, ha a ház körül dolgoztak. A mezei munkásoknak csak a túrós csíkot vitték ebédre, azt is akkor, ha nem kellett vele messze gyalogolni, nem hűlt ki. Pásztorok, urasági cselédek, fazekasok ünnepnapokon is haluskát vagy trapacskát ettek. A főtt tészták kifőzésére szolgált minden háznál egy nagy vaslábas. A tésztát nagy cseréptálban tálalták, később zománcos tálban tették asztalra. A felnőttek mindig egy tálból ettek. Ha a család ülte körül a tésztás tálat, akkor a közös tálból csak a gyerekeknek szedtek ki külön tányérra. Domby Lajos visszaemlékezéséből egy nagyon lényeges mozzanatot tudhatunk meg: „egyszer suhanc koromban egyik jó gazdánál voltam szecskát vágni egy barátommal. A gazda is dolgozott velünk. Délután a második fogás lekváros haluska volt. Kapós volt, mert akkor már tíz éve nem termett a faluban szilva. Mikor már a tál alja felé közeledtünk, letettük a villát, mert anyám arra tanított, hogy a becsületet nem szabad megenni. Pedig még jólesett volna. Azt mondja a gazda: vegyétek fel a villát! Zsuzsi, hozzad a másik tálat! Soha életemben nem nyertem úgy meg a lekváros tésztát". A főtt tészták készítésmódja alig változott az utóbbi években, csak a mindennapi táplálkozásban betöltött jelentősége csökként, hetente kevesebb alkalommal főzik, mert mostanság többször fogyasztanak húsételt. Sztrapacskahányó és lyukas kanál Burgonyás pépes ételek A főtt tésztafélék csoportjában teszünk említést a buktáról, 141 amely vidékünkön pépes ételt jelent. A krumplibuktához megtisztították a krumplit, sós vízben megfőzték. Ha megfőtt, fele vizet leöntötték róla és finom tésztaliszttel megtörték a krumplit, majd tovább főzték. Állandóan kavargatták, ha kellett, még vizet öntöttek rá a leöntött krumplifőző vízből. Régen árpalisztből is feltörhették. Nagyon vigyáztak arra, hogy csimbókos ne maradjon. Néha le is főtt a fazék aljára. Mikor kész volt, letették az asztal sarkára. Elővettek egy tálcát és abba kiszaggatták a pépet. Közben az előzőleg elkészített hagy141 Bódi Erzsébet: A medvesaljai falvak táplálkozása. Gömör Néprajza, I. Debrecen, 1985. 56-57.
