Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

országi Szuha-völgyben a hatvanas években 100 forintot adtak, és mellé egy szál hurka, egy szál kolbász, egy kilónyi hús járt még természetbeni juttatásként. A disznóölés mindenki számára maradandó élményt jelentett. Összképében rejlő apró mozzanatokat csak az tudja értékelni, aki többször is átélte és maga is aktív résztvevője volt. Ezért az alábbiakban a mindenkori társadalmi helyzetüket józan ésszel megítélő embereknek a disznótor menetéről szóló megfigyelését közlöm. Általában négy ember kellett a sertés lefogásához, őket nevezték fogóknak. A segítő embereket először megkínálták pálinkával, ettek hozzá fokhagymás pirítóst. Ezután csendben kimentek a disznóólhoz. Volt, ahol a gazdasszony, volt, ahol a gazda csalogatta ki az ólból a disznót. Mikor kijött, a négy ember leteperte a földre, aztán megszúrták. A vérfogó asszony is ott állt egy tállal, ő adta oda a mészárosoknak a szúró kést. Úgy, hogy az asszony a kést vaslapjánál tartotta, s a nyelét nyújtotta oda. A férfiak előre megbeszélték, kinek mi a feladata a szúráskor. Volt rá eset, hogy a lefogás nem sikerült és megkergetőztek a disznóval. Vagy a torkán, a nyeldeklő cső mellett, vagy szíven szúrták. A vért egy asszony felfogta egy tálba, és azt azonnal bevitte. A házban egy fazéknak kenőtollal kizsírozták az alját, öntöttek bele vizet, és amikor forrt a víz, beleöntötték a vért. Az kb. egy negyed óra alatt megabálódott. Ezután kivették a fazékból, deszkán felvágták apró kockákra, s bő hagymás zsírba tették. Sózták, borsozták, majorannát tettek bele és folyamatos kavargatással lesütötték. Ez volt a reggeli. Amit nem ettek meg, azt felhasználták a véres hurkához. A vért savanyú káposztával vagy uborkával ették. De csak akkor reggeliztek, amikor a disznót már szétszedték. A szúrás után hagyták az állatot vagy 5 percig nyugodni, majd hasra fordították, a lábait szétfeszítették. Fejével befelé fordították, hogy a házból el ne szökjön}

22 Alsószuhán a feje volt a lejtő felé.

123 A szájába dugtak egy nagy szalmacsutakot. Aztán a hátán végigszórták a szalmát és meggyújtották. Az égő szalmát aztán piszkafával igazgatták. Amikor a háta már megperzselődött, akkor az egyik, majd a másik oldalára fordították. Végül felfordították, „a lábát az égnek" és a hasát is megperzselték. A perzselésnél a gyerekek is segédkeztek. Mikor a perzselés befejeződött, a konyhai tűzben vasat tüzesítettek fel, ezzel sütötték ki a boncát, s ott, ahol beráncosodott a bőr, a fej, a fül, a lábak szőrös részeit. Az átforrósodott disznóbőrt szalmapernyével kenték be. Ezzel a bekent disznót pállani hagyták. Ilyenkor a férfiak pihentek egy kicsit, ittak egy-egy kupica pálinkát, és melegedtek a házban. A munka a vakarással folytatódott. A sertést előbb hasra fektették és a hátán éles késsel tisztára kaparták a bőrét, eközben állandóan öntögették a kaparó keze alá a vizet. A lábról a köröm hüvelyét ledobálták. A disznót végül zsúpszalmára fektették. Kétoldalt, a hasánál kipeckelték fával, hogy fel ne dűljön, s megkezdődhetett a bontás. Dernőn szokásban volt a sertés kopózása.

124 Amikor az állatot leszúrták, rögtön beletették a kopózó teknőbe. Akinek ilyen nem volt, kért kölcsön. Ebbe a teknőbe két láncot helyeztek keresztül, amelynek segítségével négy ember forgatta a sertést. Ketten hoztak egy nagy fazék fövő forró vizet, és lassan ráöntötték a disznóra. Ezt követően a lánccal a másik felére fordították a sertést, majd újból kihoztak egy nagy fazék forró vizet, és azt is ráöntötték. A forró vízben újból többször is át-átfordítgatták a sertést. Legvégül a teknőt feldöntötték, kifordult belőle a disznó, s az emberek hozzáláttak, hogy marokkal mihamarabb kitépjék a rajta lévő szőrt, ami a forrázás után könnyen el is távolítható. Azután késsel a fejrészt is gyorsan megtisztították. Ezt követően még szalmával megperzselték és késsel megkaparták. Végül egy szinkeajtót levettek, ráhúzták a disznót, és azon szépen, alaposan megmosták. A bontás hagyományos menete a következő volt: A hátán fekvő sertésnek először a két első, majd a két hátsó sódarát vették ki. Ezután hasra fordították, s a farkától a szájáig felhasították a hátgerincnél mindkét oldalon. A bordákat éles fejszefok sarkával lenyesegették, majd a farkat a bélvégtől elvágták és kivették az orját. Az egy darabban függő orját vízzel leöntötték, két ember bevitte a konyhába, s úgy tette a teknőbe, hogy a disznó farka az ajtó felé legyen.

126 121 Horváth Lajos lévárti és Domby Lajos alsószuhai lakos. 122 A lévárti mondás szerint. Horváth Lajos. 123 Domby Lajos megfigyelése. 124 Az eddigi kutatási tapasztalatok azt mutatják, hogy a sertésnek forró vízzel történő tisztítási módja kezdetben ismeretlen volt a magyar, de még a vizsgált területeinkhez közelálló szlovák népi kultúrában is. A városok és a német telepesek hatásának kell tulajdonítani elterjedését, amely még napjainkban csak néhány települést érint. Markus Michal': Cudova strava na Horenronie. In: Horenhronie. (red. Ján Podolák). Bratislava, 1969. 537. 125 Szinkeajtó. A szinke gazdasági épület. Takarmány tárolására szolgál. Falécekből összeállított ajtaját használták disznóöléshez. A dernői szinke párhuzamaihoz vö. Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság rétgazdálkodása. Budapest, 1979. 464. lapon olvasható adatokat. 126 Ismételten a már leírt szokásra gondoltak, hogy a sertés el ne szökjön. A hiedelem más népeknél is ismeretes.