Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

sított maga a lakosság, de a nagy horderejű gazdasági változással bekövetkezett objektív gazdasági kö­rülmények késztetik végül is őket a fogyasztási szokások megváltoztatására. Napjainkban a legtöbb háznál külön tejforraló edényeket találunk, s a boltban vásárolt tejet igyekez­nek minél hamarébb felforralni, hogy az erjedésnek ne induljon. A tejfogyasztásnál visszatükröződik az emberi szervezet természetes igénye. A falusiak közül többen is megjegyezték, „hogy a legtöbb tejet a gyerekek és az öregek fogyasztották". Ezt inkább úgy kell érte­nünk, hogy a leggyakrabban az ő étrendjükben töltött be szerepet, sőt nélkülözhetetlen volt, de lehet, hogy összmértékben mennyiségileg valójában nem a gyerekek és az idősek fogyasztottak több tejet. A kü­lönféle betegségek ellen, így például a tífuszgyanús, tüdőbeteg, gombamérgezésekben szenvedő, vagy túlzott alkoholivás miatt megbetegedett és az úgynevezett „heptikásokat" gyógyították tejivó kúrával. A tehéntej a csecsemő­táplálásához nélkülözhetetlen volt. Ugyanis négy hónapos kora után fokoza­tosan kezdték rászoktatni a tehéntejre. Teával felhígították előbb fele részben, majd mind kevesebb teát öntöttek hozzá. Egyéves korára már hígítás nélkül megitta a tehéntejet. Bögréből, pohárból itatták, a gumiszopókás üveget csak a második világháború után kezdték beszerezni az anyák. Tehéntejjel he­lyettesítették az anyatejet is. Ilyen kényszerhelyzetben kiskanállal etették a csecsemőt. Feldolgozás nélkül a tejfogyasztás a böjti időszakban, különösen nagyböjt idején fokozódott. Ilyen­Kor gyakran előfordult, hogy délben is csak tejet ittak egy szelet kenyérrel vagy péppé főzött kukorica­kásával. A friss tej fogyasztásának másik módja az, amikor ételeket készítenek vele. Különféle levesek haba­rásához és önálló tejes ételek főzéséhez alkalmas. A gömöri falvakban még manapság is népszerűek a tejlevesek, amelyeknek múltja jóval régebbinek mondható, mint az a legkorábbi időszak, amelyre az emberek visszaemlékeznek. A tejleves úgy készült, hogy feltették a tejet főzni, ha éppen szűkiben volt, öntöttek hozzá egy kis vi­zet is. Tettek bele egy csipet sót és egy kis cukrot. Belefőztek egy adag gyúrt tésztát, metélkét, kockát vagy csipetkét. Máshol vízben főzték meg a tésztát, s úgy tették a tejbe. A tejbegríz és az újabb keletű tejberizs jelenleg is kedvelt étel. A fövő tejbe cukrot tettek, majd pu­hára főzték benne a grízt vagy rizst. Finomabb lett, ha egy darabka vajat is főztek bele. Amikor kiszed­ték a tányérra, meghintették törött cimetXsX (fahéjjal). Madárfejei csak kivételes alkalmakra főznek, korozsmáxxak, eljegyzéskor vagy beteglátogatásra. A me­nete a következő: felteszik a tejet főni, cukorral, vaníliával vagy szegfűszeggel ízesítik. Egy liter tejhez 4 tojás fehérjét felvernek habnak. Amikor a tej forrni kezd, kanállal beleszaggatják a habot, majd azokat kiszedik egy tányérra. Végül a tojás sárgáját kevés tejjel keverve beleöntik a tejbe, és forralásig kavar­gatják. Aztán átöntik az ünnepi tálba, és a habot rárakják. A kifejt tej nagyobbik részét feldolgozták, de ahhoz, hogy tejtermékeket készítsenek, a tejet sava­nyítani kellett. Hogy jól elváljon a tejfel az aludttejtől, fejés után hideg pincébe, illetve kamrába tették a tejet, vagy hideg vízbe állították a tejjel teli tejescsuprokat. Demői tapasztalat szerint előfordult, hogy az esti fejés után reggel szedték le a tej fölét, a reggeli fejés után este. Általában azért, mert 24 óra alatt jött fel a tejfel a csupor tetejére. Télen még később. Ezért a hideg beálltával a konyhában meleg helyen al­tatták. A tejfölt óvatosan lekanalazták a tejfölös szilkébe, ahol összekelt, összegyűjtötték köpülésig. A tej­föl leszedésére kerek fakanalat használtak, s használnak ma is. A tejfeles és a tejescsuprokat és szilkéket fokozatosan üvegek váltották fel. Az üveg praktikus edény, mert átlátszik rajta, hogy megaludt-e a tej, s meddig ér benne a tejfel. A tejfelt magában nemigen fogyasztották, mert az pazarlásnak számított, de előfordult, hogy beteg gyereknek és hektikásoknak adtak belőle. Néha még tejfeles kenyeret is ettek, kicsit megsózva. ízletes uzsonnának vagy vacsorának számított a délről megmaradt csíkra rákent sós tejföl, vagy a tejföllel íze­sített tehéntúró étel. Igen sok ételbe főztek tejfölt, elsősorban a habart ételekbe. így a bab-, lencse-, krumpli-, káposzta-, sóska-, tökfőzelék és -leves, fokhagymamártás tejföllel habarva készült. A tejfölös húsok, tejfölös tész­ták (túrós tészta, sztrapacska), rakott krumpli készítéséhez, kalácsok, pogácsa, herőce sütéséhez nélkü­lözhetetlen a tejföl. Tejfölből készült az ún. írós vaj. Az összegyűjtött tejfölt kiforrázott, fenyőfa dongákból készült kö­pülőbe öntötték. A köpülő igazi szára rózsafából volt, és ebből faragták a szárra erősített hatlyukú faka­rikát. A köpülöben - így mondták - összehúzták a vajat. Kellő hőmérséklet mellett 10-15 perc alatt ki is

Next

/
Thumbnails
Contents