Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

Kemencék és tűzhelyek A bevetést követően kb. egy negyedóra múlva benéztek a kemencébe. Ha úgy vélték, hogy erősen sül a kenyér, a héja gyorsan színeződik, akkor levették, meg-megnyitották a kemence ajtaját. Viszont a túl alacsony hőmérsékletet már nem tudták sehogyan sem fokozni, ilyenkor a sütési időt meghosszabbították, de fennállt az a veszély, hogy kiszárad a kenyér. Míg sült a kenyér, a gazdaasszony nem hagyta el a kemence tájékát. Kimosta a teknőt, száraz kendővel kitörölte, megmosta a vakarát, a kovászoló lapátot, a szakajtókat kiporolta és végül minden tárgyat, eszközt a helyére tett. Közben megint ránézett a kenyérre. Ekkorra már megsült a vakaró és a cipó, amelyeket úgy melegen el is fogyasztottak. A zsíros vakarát széttörték a gyerekeknek, a cipót pedig később felvágták a családtagok között. Ha letelt a kenyér sütési ideje, előbb egy kenyeret sütőlapáttal kihúztak, élére állították és megkopogtatták az alját, hogy megsült-e. Ha a kopogás élesen visszakongott, a hang nem nyelődött el, akkor megfelelő volt a kenyér, a belseje is átsült. Ki lehetett szedni a kemencéből. A tetejét újból megmosták vízzel, hogy fényes legyen a héja. A forró kenyeret egyenként ruhába fogták és toluseprűvtl lekefélték az alját a koromtól vagy a laputól. A kenyér hűtése és tárolása A parasztasszonyok jól tudták, hogy a kemencéből kikerülő forró kenyér csak lassan hűl ki, külső behatásokra még veszíthet az értékéből. Ezért nem volt szabad lapjára fektetni, mert az alja beizzad,