Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
nyás gombának, zsírban pirított gombaként tojással vagy anélkül, fasírozottnak, rántott gombának és savanyított gombának. Ez utóbbi változat kivételével mindegyik alapételnek számít. Biológiai értéke folytán a húst helyettesíti, még a konyhatechnológiai eljárások is főleg a húsfeldolgozás egyes mozzanatait követik. Sóska A sóska (Rumex acetosa) a réteken vadon nő. Már Szent György napja előtt - főként a kislányok ellepték a réteket, szedegették a sóskát. A sóskaszedésnél úgy szólt a mondókájuk, hogy: „Sóska, magvaska, gyere én élőmbe". Ha már hozzáértek a sóskatőhöz, azt énekelték: „Sóska, magvaska, gyere a surcomba!" A megszedett sóskát aztán sóskamártásnak készítették el. Ez májusban volt, de a sarjúsóska újra kedvelt lett augusztusban. Ismerték még a nyúlsóskát (Oxalis acetosella) és a madársóskát (Rumex aceto sella), A% de ezeket nem fogyasztották. A Csermosnya-völgyben már 80 évvel ezelőtt több helyen termesztettek kerti sóskát, a réti sóska nemesített változatát. A kerti, racionális művelése az ott dolgozó gyári (német) tisztviselőknek köszönhető. Tőlük vették át a falusiak a termesztését. Spéciensei már nagylevelűek, a réti sóska háromszorosára is megnőnek, szára viszont megrövidül. Tavasszal, amikor a mezőn kinőtt a sóska első levele, máris szedte mindenki, mivel tél után ebből készült az első zöldfőzelék. A sóskamártást vidékeinken szósznak nevezik. A főzésénél mind a két sűrítési eljárást, a régebbi habarást és az újabbnak számító rántást egyaránt alkalmazzák. Míg más területeken, például az Alföldön már csak rántással fogyasztják a sóskát. A sóskaszósz elkészítésének menete a következőképpen történik: előbb világosra megpirítják a rántást, amit azután felengednek vízzel, hozzáadják a szárától megtisztított, megmosott és egy deszkán apróra vágott sóskalevelet, sóval és cukorral ízesítik. Amikor már puhára megfőtt, akkor édes tejfölt öntenek hozzá. Habarás esetén a rántás elmarad, csak legvégül sűrítik be az ételt lisztes tejföllel. Ennek az egyszerű ételnek a történetében is találunk helyi specialitásokat. A Turóc-völgyben még ma is előfordul, hogy füstölt szalonna vagy tepertő zsírjával készítik, mert így ízletesebb, mint más zsiradékkal. A Csermosnya-völgyben krumplit főznek hozzá, amit fogyasztáskor hagymás zsírral vagy pirított vajjal locsolnak meg. A sóskaszósz idényjellegű étel. Főleg kora tavasszal gyakori. Télire történő tartósításával még nem próbálkoztak. Az étkezés rendje szerint ebédkor, vacsorakor, ritka esetben uzsonnára tálalják. Főtt, fűstölt sertéshús mellé különösen kedvelt étel. Teafüvek Régebben kevesen teáztak, de gyógyteát szükség esetén, ha kellett, gyakran ittak. Gyógyfüvet minden háznál tartottak. Összegyűjtése, megszárítása az öregek feladatához tartozott. Általában a padlás kakasülőjén függtek a különféle gyógyfüvekkel teli papírzacskók. Tea céljára gyűjtötték és szárították a hársfa (Tilia cordata) virágját, mely izzasztó és köhögés ellen kiváló, az akácfa (Robina pseudacecia) virágát - szintén köhögés, hasfájás és májbántalmak ellen -, a bodzavirágot 50 (Sambucas nigra) gyomorfájás esetére, a székfüvet (Matricaria chamomilla) - gargarizálni, hülés elleni szernek, gyomor- és bélbántalmak esetére, szemgyulladásra -, a kakukkfüvet (Coreopsis tinctoria), a szarkalábot (Consolida regalis) vérzések csillapítására, a pipacsot (Papaver rhoeas). 51 48 Az azonosításhoz 1. ezúttal Priszter Szaniszló: Növényneveink. Magyar-latin gyűjtemény. Budapest, 1986.; továbbá Jávorka-Soó i. m. 49 (Eredeti) Kunsági szakácskönyv. Saját tapasztalatai alapján összeállította Simon Elemérné Kisújszálláson, é. n. Viszont Végh Antal: Száz szatmári parasztétel. Budapest, 1978. 36. még habarással írja le. 50 Zsúpos i. m. 50. 51 Régebbi adatokat közöl Márkus i. m. 176.
