Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

A 18. század végi, 19. század eleji példákhoz másfélszáz évvel későbbi adatokat említek az alábbiakban gömöri gyűjtéseim nyomán. Élénk kereskedelmet folytatott a Nagy Magyar Alföld és Tiszántúl irányába egy Turóc-völgyi szlovák falu, Kövi (Kamenany). A település gazdái szoros kapcsolatot tartottak fenn magyar vásárosokkal és számos példa van arra, hogy különösen terményvásárlás céljából ugyanazt a gazdát keresték fel, akitől már korábban vásároltak. A vásári ismeretség személyes kapcsolattá válva gyakran családi barátsággá alakult. Különösen szép példája ennek a magyar szóra, illetőleg a szlovák szóra küldött ún. cseregyerek. Köviből az iskolaév befejezése után Sajógömörbe vitték ellsősorban a fiúkat - magyar szóra. Ez azt jelentette, hogy a kövi gazdák azokhoz a sajógömöri családokhoz kopogtattak be - korábbi ismeretség, barátság, ajánlás révén -, ahol saját gyermekükhöz hasonló korú volt és felajánlották a cserét, azaz azt, hogy a kövi szlovák gyermek az iskolaszünet idejére a sajógömöri családnál marad magyar nyelvet tanulni, a sajógömöri magyar gyermek pedig a kövi családnál tanul szlovákul. Az ilyen kapcsolat kialakulásában fontos szerepe volt az azonos vallásnak is. A magyarul, ill. szlovákul megtanult ifjak családjai között évtizedekig fennmaradó barátság alakult ki. A magyarul és a szlovákul tanuló ifjakat jelentős kulturális hatások érték. Megismerkedtek egymás szokásaival, részt vettek különböző eseményeken, megfigyelhették a lakodalom szokásait, az ünnepeket és egyéb közösségi alkalmakat. Az ifjak egymás dalait, játékait elsajátították. A cseregyerekek felnőtt korukban a magyarok között magyar dalokat, ill. a szlovákok között szlovák nótákat daloltak. Könnyen váltottak át a saját népdalaikról a másik nép dalaira. A folklorisztikai kapcsolat tekintetében leginkább ezen a téren figyelhetjük meg a hatást. (Ezzel összefüggésben a cseregyerek intézményére való utalásomat 1. Népdalok és népballadák című fejezetet, a cseregyerek témakörhöz 1. Kósa László, PaládiKovács Attila, Dankó Imre, Danter Izabella írásait.) Fontos jövedelmi forrást jelentett a kövi családoknak a hagyma. A hagymát nem Köviben termelték, ők vásárolták és szállították több száz kilométert Makótól Köviig. Autóval is hosszú az út, nem szekérrel! De ha a nagy, több ezer kilométeres kereskedelmi útvonalakra gondolunk a középkorban és az azt megelőző századokban, akkor Kövitől Makóig már nem tűnik olyan hosszúnak a hagyma útja. A század elején a szállításban változott a helyzet. A hagymát vasúton szállították a tornaijai állomásig, és már csak onnan kellett Kövibe fuvarozni. A hagymával való kereskedés Köviben az első világháborúig tartott. A háború, majd a Felvidék elcsatolása megakadályozta a makói hagymavásárló utakat. Az útvonal Köviből Tornaiján, Putnokon, Miskolcon, Kecskeméten vagy Szolnokon át vezetett Makóra. A hagymás szekerek - egyszerre rendszerint 5-6 lovasfogat - augusztus végén vagy szeptember elején indultak. Könnyű, hosszú szekerekbe herélt lovakat fogtak. A szekereket abrakkal, szénával rakták meg. Eső ellen gyékényt borítottak rá. A Makóról hozott hagymát részint helyben, részint a szomszédos falvakban és távolabbi vásárhelyeken árusították. A távolabbi vásárokra más terményt, árucikket is vittek. A fokhagymának és a vereshagymának a legfontosabb eladási ideje a disznóölés szezonja volt. Rendszerint 4-5 asszony fogadott egy fuvarost, hagymájukkal elvitették magukat a rozsnyói, tornaijai, rimaszombati, rimaszécsi és a pelsőci vásárokra valamint hetipiacra is, és a koszorúba font hagymát kézben tartva árulták. így került a makói hagyma a gömöri háziasszonyok éléstárába. A kövi szlovákok kereskedelmi kapcsolataiban jelentős volt a szalonnavásárlás és eladás. Az alföldi, tiszántúli falvakban nagy mennyiségű szalonnát vásároltak és azt a felvidéki szlovák városokban árulták. A kövi gazdák legszívesebben a Szabolcs megyei falvakba jártak el szalonnát vásárolni. Különösen jó kapcsolat alakult ki a Nyíregyháza környéki tirpák gazdákkal. Sokan évről-évre ugyanahhoz a gazdához mentek. A kövi gazda a szükséges mennyiséget előre lekötötte (mai szóval leszerződte). A tirpák gazda biztos lehetett a szalonna átvételében és tervszerűen, a szükségletnek megfelelően hizlalta a sertéseket. Az előre rendelés előnye az volt, hogy a kövi gazda kívánságának megfelelően készítették el a szalonnát. A tirpák gazda a sertéseket egyszerre hizlalta megfelelő takarmánnyal, hogy a szalonna egyformán azonos minőségű legyen. A megrendelő kívánsága szerint a szalonnát egyben vagy két hasábban fejtette le, sózottan vagy sózva és füstölve készítette el. Az alföldi, tiszántúli gazdáktól vásárolt szalonnát a kövi vevők kőkamrákban tárolták. Ilyen célra a falu közt (Bábelek előtt) egymás mellett tíz kőkamra sorjázott. Ezek a kökamrák bolthajtásúak voltak, terméskőből készültek, kb. 1 m szélességű falakkal, ezáltal biztosítva a megfelelő hőmérsékletet. A falakba körben vaskampókat erősítettek, amelyekre a szalonnát felfüggesztették. A kamra közepén vastag körtefa asztal állt, rajta mérő, font, félfont, fertály a helyi eladás céljára.