Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

A tárgyi kultúra területéről a példákat bőséggel szaporíthatjuk. Az árucserével kapcsolatos vándorláshoz eddig nem ismert adalékként említhetjük pl. azt, hogy a Turóc-völgyi Köviből szekerekkel mentek Makóra hagymáért, a nyíregyházi tirpákokhoz pedig szalonnáért. Természetesen nemcsak a kereskedés, a kisipar adott lehetőséget a migrációra, hanem pl. a pásztorkodás, valamint a mezőgazdasági munka. A pásztorkodásnak fontos szerepe volt az ún. belső migrációban is. Erre alább még visszatérek. A juhászattal összefüggő migráció Gömörben felveti a vlah pásztorokkal való kapcsolat kérdését. De nemcsak a pásztorkodással, hanem a népi kultúra más összefüggésében is tanulságos az idegen elemek vizsgálata. Gondoljunk itt pl. a gömöri huszita településekre. Az interetnikus kapcsolatokra a tárgyi kultúra területéről általában lényegesen több példát lehet említeni, mint a folklórhagyományokból. A népszokások, a hiedelmek terén a kapcsolat felfedése sokkal nehezebb, mint a tárgyi kultúra területén. Egy-egy tárgy, eszköz széles körben való elterjedését népek és közösségek közötti felszínes kapcsolatok, rövid érintkezések - pl. az említett vásározás, vándorkereskedés, vándoriparosok - is lehetővé tették. Azonban a szokások életében - és általában a folklórhagyományok tekintetében - csak igen jelentős, szoros kontaktus eredményezhette a kulturális elemek átadását, illetőleg átvételét. A tárgyi kultúra átvételét zömmel racionális okok magyarázzák. A folklórmotívumok átvételének már bonyolultabb az útja. A rendkívül sok, gyakran egyedi variációk közül röviden arról szólok, amelyben a szokások migrációja egybeesik a hagyományhordozók migrációjával. A migráció nagyobb csoportokat elsősorban a mezőgazdasági munkavállalásokkal kapcsolatban mozgatott meg. A folklórhagyományban, az egymásra hatásban, az interetnikus kapcsolatokban csak igen jelentősnek mondható mozgás eredményezhet megfigyelhető jelenségeket. Nem célom a vándor mezőgazdasági munkások útvonalainak ismertetése. Idevonatkozóan a különböző statisztikák, leírások nyomán kitűnő ábrázolásokat ismerünk. Ezekről a térképekről kitűnik, hogy a vándormunkások útvonalai teljesen behálózták a Kárpát-medence területét és azon is túljutottak. A vándormunkások bizonyos időt lakhelyüktől távol, idegen, más közösségben töltöttek. Ezen idő alatti munkaalkalmak lehetőséget nyújtottak az idegen és a helybeli mezőgazdasági munkások, parasztok személyes és közösségi kapcsolataira. A mezőgazdasági munkák sorában a legnagyobb népmozgást az aratás hozta. A gömöri falvakból az első világháború előtt és néhány évig a második világháború előtt az Alföld felé irányult a migráció. Azok a szegény családok, zsellér emberek, akik nem kaptak munkát a gömöri földbirtokosok földjén, az aratási idényben, borsodi, olykor hajdúsági, szabolcsi területeken vállaltak munkát. A lévártiak pl. minden évben Tiszalúcra és Taktaszadára mentek aratni. A lévárti fazekasok is vállalták az aratást. Az aratás időszakában a cserépkészítés lényegében leállt. A gömöri nagybirtokokon gyakran megtörtént, hogy nem, vagy nem csak helybeli aratókat szerződtettek, hanem távolabbi vidékekről fogadtak fel munkásokat, elsősorban azért, hogy az aratási bért minél alacsonyabban szabhassák meg, s így voltaképpen az agrárproletárokat egymás ellen kijátszották. Ez azonban a már együtt dolgozó aratóknál nem jelentett feszültséget. Az idegen és a helybeli aratók jól együtt dolgoztak. A pihenőidőt rendszerint együtt töltötték, együtt szórakoztak. Az ilyen alkalmak nagyszerű lehetőséget nyújtottak a dalolásra, egymás dalainak a megismerésére. A mezőgazdasági szokások megismerésére hasonlóképpen. A szokások és a dalok migrációja teljesen természetszerű folyamat volt a vándormunkások útvonalainak a nyomán. Egyáltalában nem véletlen, hogy pl. az aratási dalok a Kárpát-medence területén lényegében azonosak, valamint a Kárpát-medence népeinek agrár szokásai is olyan nagymértékben megegyeznek egymással, hogy az egymástól való kölcsönzés ténye egyáltalában nem kétséges. A táji migráció révén szóljunk a gömöri magyar-szlovák interetnikus kapcsolatokról. Gömörben a nyelvhatár menti falvak szoros kontaktusban álltak egymással. Századunk elején pl. a Turóc-völgyi szlovák falvak elsősorban a magyar Sajógömörrel voltak kulturális kapcsolatban. A szlovák falvakból Sajógömörre, onnan pedig a szlovák falvakba mentek a magyar, illetőleg a szlovák nyelvet tanulni a fiúk és a leányok, ahogy mondták: „magyar szóra", „szlovák szóra", „cserebe", ami azt jelentette, hogy meghatározott időre a magyar családba került egy szlovák ifjú és fordítva. A „csere" lányok és fiúk nemcsak a nyelvet sajátították el, hanem megismerkedtek a helyi szokásokkal és a dalokkal. A nyelvtanulás ideje egyúttal a kulturális kapcsolatoknak is fontos alkalma volt. Jelentősebb közösségi kapcsolat azonban kétségkívül az egymás melletti falvak között alakult ki. Bár tény az is, hogy pl. a lévártiak és a dereskiek a fazekasság, a cserépkészítés révén a Murány-völgyi Süvétével is kapcsolatban állottak. A két völgy között enyhén emelkedő hegyvonulat a kapcsolatoknak nem állt útjában, sőt, a hegyi utakon könnyen megközelíthették egymást. A lévárti és a dereséi magyar fazekasinasokat a süvétei szlovák fazekasokhoz küldték mesterséget, főleg díszítést tanulni. Az érintke-