Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

államalkotó néppel, hogy ez a kultúrában mindkét irányban jelentős legyen. Különösen akkor nem, ha az ilyen jellegű kapcsolat egy évezredből csak két vagy három generációnyi időt foglal magába. Ha pl. magyar-szlovák kapcsolatokról beszélünk, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy a határ teljes hossza mentén jelentős számban élő szlovákiai magyarság kontaktusa elsősorban az anyaország irányába figyelhető meg. A jelenlegi határokon kívül rekedt magyarság egy évezreden át kompakt egységben élt a most anyaországinak nevezett magyarokkal. Az interetnikus kapcsolat ilyen formában tehát eleve nem vetődhetett fel. A Szlovákiában élő magyarok és szlovákok ún. interetnikus kapcsolatáról közvetlenül a politikai határ mentén fikció beszélni. Nyilvánvaló, hogy a szlovákok és a magyarok közötti kapcsolat a nyelvhatár menti zónákban, az ott kialakult vegyes lakosságú falvakban jelentkezik elsősorban. Tágabb összefüggésben azonban az interetnikus kapcsolatok kérdései a vásározással, a kereskedelemmel, a munkavállalással stb. kapcsolatban vetődnek fel. Ezek azonban már nem egy területre és nem is a közvetlen együttélésre vonatkozó interetnikus kapcsolatok. Ugyanis teljesen más értékűek pl. a kereskedelmi érintkezések, a vásárok, a vásározás nyomán kialakult „árukapcsolatok" stb. Ezekben a kapcsolat nem mélységet, két vagy több nép között nem közvetlenül elmélyített kulturális viszonyt fejez ki, hanem csak áttételes és gyakran formális kontaktust, még akkor is, ha az „árucikk" beépül a fogadó, a „vevő" nép kultúrájába. Az összehasonlító néprajzi vizsgálatok irodalmában gyakran az érintkezés fogalmával találkozunk. Ez némi óvatosságot takar, s a kutató a kapcsolat lehetőségét lényegében csak feltételezi. Az érintkezés a kapcsolat lazább, felületesebb formája. Tulajdonképpen az áll mögötte, hogy két nép, népcsoport, olykor egy kisebb nemzetiségi közösség az államalkotó nép úgyszintén kisebb közösségével (egy falun belül, vagy szomszédos falvakkal) egy vagy néhány kulturális jelenségben megegyezik, azonosságot mutat, amelyet a kölcsönhatás, az együttéléses kapcsolat hozhatott létre, alakíthatott ki. E tekintetben is tehát kapcsolatról van szó, annak ellenére, hogy az érintkezés fogalma a mélyebb, a szorosabb kontaktusra nem utal. Az érintkezés összefüggésében a kölcsönhatás fogalma lép előtérbe. Ez úgyszintén kapcsolatot tételez fel, de az előzőhöz hasonlóan csak részlegesen, a kultúra egy-egy területére vonatkozóan. A kölcsönhatás fogalmában benne rejlik, hogy két nép kultúrája, annak valamilyen területe hatással volt egymásra és ez a hagyományban, a kulturális javakban megállapítható. Ami itt különösen lényeges, az az, hogy ebben az esetben a vizsgálatnak ebben az irányában nem egy népnek a másikra gyakorolt hatása, az átvett elemek kimutatása, az egyoldalú kapcsolat, hanem a kulturális jelenségek oda-vissza áramlása, az átadás-átvétel mindkét félre vonatkoztatott természetszerű folyamata áll előtérben. A kölcsönhatás fogalma is voltaképpen a kapcsolatra mutat. A kapcsolatnak azt a formáját jelöli, amelyben mindkét fél átadó és átvevő is. A kölcsönhatás azonban nem jelenti egyúttal az átvett és átadott kulturális javak egyenlő mértékét is. A százalékos arány vagy valamilyen statisztikai kimutatás, kartografikus ábrázolás nyújt ehhez hozzávetőleges tájékoztatást. A kölcsönhatás az interetnikus kapcsolat természetszerű folyamatát jelenti. Az idevonatkozó kutatások fontos és helyes irányúnak tekinthetők. Az interetnikus kutatások és általában a népek közötti kulturális jelenségek összehasonlító vizsgálata során gyakran használatos a párhuzam, illetőleg az analógia fogalma. A kettő lényegében szinonim értelemben váltja egymást. Olykor azonban zavar figyelhető meg a kapcsolat, a párhuzam, illetőleg az analógia értelmezésében és használatában. Pl. Manga János szlovák-magyar karácsonyi kapcsolatokat igyekszik kimutatni, s az összehasonlítás során az analógiákat hangsúlyozza. Az analógia, a párhuzam önmagában még nem jelent kapcsolatot. A puszta hasonlóságból két nép, két kultúra közötti kapcsolatra egyértelmű következtetést levonni még ebben az esetben sem lehet, ha a kérdéses két nép szomszédos egymással. Úgy gondolom, hogy az interetnikus kutatások első és alapvető szakaszában rendkívül fontos a párhuzamok felfedezése és megállapítása. Ez az első lépés a kapcsolat felvetéséhez és vizsgálatához. De a párhuzam önmagában kevés a kapcsolat tényéhez. A párhuzamok tömegét említhetjük, amelyek előfordulása még két egymás mellett élő nép hagyományában sem jelent kapcsolatot. Gondoljunk pl. a valláshoz köthető szokásjelenségekre, az etnikumoktól független hiedelem-motívumokra stb. A párhuzamokat vizsgáló kutatók módszerében és célkitűzéseiben a múlt századtól napjainkig lényeges eltérések figyelhetők meg. Múlt századi példaként Richardt Andreet, korunkban pedig Adyian Fochit említem. Az előbbi a párhuzamokat a legkülönbözőbb kultúrákból merítette, anélkül azonban, hogy a népeket történetileg vagy egyéb módon kapcsolatba hozta volna. A párhuzamoknak és a hasonlóságoknak inkább a földrajzi elterjedése volt a cél, mint a kapcsolatoknak egy valamiféle közös kulturális alapra való helyezése.