Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

Interetnikus és regionális kapcsolatok Gömör népi kultúrájában G

ömör népi kultúrájának kutatása az utóbbi egy-két évtizedben az interetnikus kapcsolatok vizsgálatával szorosan összekapcsolódik. A megelőző időszakban az idevonatkozó kérdések kevésbé kerültek előtérbe. Ennek egyik oka elsősorban a szlovákiai Gömör, s általában a szlovákiai magyarok elhanyagolt néprajzi kutatásában keresendő. Ugyanakkor minden bizonnyal szerepet játszott ebben az is, hogy a vizsgált területeken a kapcsolatoknak nem volt jelentősége, vagy egyáltalában semmilyen kontaktus nem volt, s így az idevonatkozó kérdések felvetése mesterkéltnek tűnhetett volna. Ha az interetnikus kapcsolatok kérdéseit vizsgáljuk, messzire vissza kell nyúlnunk szaktudományunk történetébe. Az interetnikus kutatás sokkal régibb múltra tekint vissza, mint a fogalom alkalmazása a néprajzi szakirodalomban. Már a múlt században (sőt korábban is) feltűnt a népélet, a magyarság kultúrája iránt érdeklődőknek, hogy a néphagyomány, a népi nemzeti kultúra számos jelensége hasonlít vagy megegyezik a szomszédos népekével, sőt a távolabbi népek vonatkozó kulturális emlékeivel. Igaz, hosszú idő telt el, míg a tudomány a hasonlóság, a kapcsolat, a párhuzam kérdéseit történeti, gazdasági, társadalmi stb. összefüggéseiben kezdte vizsgálni. A párhuzamok tényszerű megállapítása gyakran merész következtetések levonására indította a kutatókat (1. pl. a nyelvésztörténész vita a múlt században a magyarság eredetéről, nyelvéről, kultúrájáról, Ipolyi Arnold analógiái stb.). A kezdetekben soviniszta uszítás, kultúrfölény fitogtatása is hangot kapott. Sajnos, később is, a valós tényeket, a megalapozott vizsgálatok eredményeit is gyakran ebből a nézőpontból ítélték meg a saját nemzeti kultúrájukat legősibbnek tekintő kutatók. Éppen ezért az interetnikus kapcsolatok, a népek közötti kulturális érintkezések kérdéseinek a vizsgálata sok buktatót rejt magában és olykor a nemzeti érzékenységből adódó nemkívánatos megnyilvánulásokat hozott felszínre (1. pl. a sor elején a Vadrózsa-pör). Ebbe az irányba hat az a kutatás is, amely „igaz" eredményeket hirdet teljesen téves, a történeti tényeket, archeológiai leleteket, egyéb dokumentumokat meghamisító, egyoldalúan magyarázó szemlélet alapján. E téren több tudományágban tapasztalható aggasztó jelenség, s egy bizonyos téves alapállás (ősszláv, ősgermán, dák elmélet) nyomán pl. a kontinuitás, a nemzeti kultúra ősi, egyedülvaló jellegének a kritika nélküli elfogadása az interetnikus kapcsolatok kutatását olyan irányba tereli, amelynek az eredménye csak az alapeszmét igazolhatja. A kárpát-medencei népek egymással való kulturális kapcsolatának a kérdései a társadalomtudományok több ágában korán előtérbe kerültek. A magyarság honfoglalással kezdődő gazdasági, társadalmi és kulturális életének vizsgálata során a legnagyobb hangsúly a szlávokkal való kapcsolatokra irányult. Különösen a gazdaságtörténet és a nyelvtudomány eredményei a kárpát-medencei szlávsággal való kapcsolatokat főbb vonalakban megállapították és ezekhez igazodtak egyéb tudományszakok művelői. A kapcsolatok terén különösképpen nagy szerepet kapott a néprajztudomány, hiszen a népi (a kezdeteket illetően nemzeti) kultúra múltjának és jelenének a vizsgálata szorosan összefonódik a Kárpátmedencében élő népekével. Az azokkal való kapcsolat, párhuzam, együttélés stb. a vizsgálatok középpontjába az átvétel-átadás, a prioritás kérdését helyezte. Ez egyébként napjainkig ható szempont, amely nyomán gyakran téves, sőt torz eredmények, illetőleg megállapítások is születnek, elsősorban azért, mert sok kutató eleve abból a tényből indul ki, hogy a kérdéses jelenség szláv, német, román stb. eredetű, s ehhez igazítja a példákat és a párhuzamokat. Ez határozta meg többek között az egyébként zseniális szellemű Róheim Géza néphittel, népszokásokkal kapcsolatos kutatásait. De ebből az alapállásból indultak ki mások is, így pl. ez nyomta rá bélyegét Manga János munkásságára. Néhány vonatkozó példára alább visszatérek. Előzetesen azonban szeretnék még rámutatni arra, hogy a magyar népi kultúrát történeti összefüggésekben vizsgáló kutatók a kapcsolatot nem csak félkapcsolatnak, hanem a legtermészetesebb alapigazság alapján, a kapcsolatot oda-vissza irányuló kölcsönhatásnak (lett légyen ez akár hatás-ellenhatás is) tekintették. Elképzelhető-e, hogy valaki folyton