Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

A papír enyve a bárányok lábának kifőzött nedvéből készül, amelyeket egykor a szomszédos városok tímárai és szűcsei eldobtak. Ezeknek a termékeknek az értéke egykor igen csekély volt. A legjobb papír konca 2 Rft-ba és 2 krba került. Most miután minden dolog értéke, következésképpen a papírhalmokhoz szükséges anyagok ára is megnőtt, úgy megemelkedett, hogy a nagyobb postai papiros konca 7 Rft-ba kerül, a kisebb postai 5 Rft 30 kr, a nagyobb regesztralis 6 Rft, cancellaris 6 Rft, conceptualis 5 Rft 30 kr. A gyengébb Ausschus-nak nevezett papiros fele árba jön. Területünk mesterségének ezek a termékei a köznek szolgálnak, a megyékbe szállítják, ahol használják, részint pedig a tokaji, debreceni, nagyváradi és pesti áruló házakhoz viszik. Ezek mennyiségét és tömegét nem tudjuk meghatározni (384. p.). Festőmesterek ebben a megyében kevesen vannak, és inkább a városokban laknak. Csak lent festenek, gyapjút nem szokás festeni, hacsak az árusok véletlenül nem éppen feketét akarnak vásárolni, más színűt nem tudván eladni. A vásznakat többnyire kékre festik. Az ily módon festett vászonnemük az itteni asszonyok használatára szolgálnak. Ezenkívül az itteni festők alakokat és különféle mintákat tudnak nyomni a lenvászonra, így alkalmassá téve az asszonyi világnak. Emellett az így festetteket máshova is szállítják eladni. A lakosoknak nem kis része foglalkozik fuvarozással és szekerezéssel. Az itteniek szállító szekerei kétfélék, egyrészt, amelyek helyben készültek és az idegenek, amelyeket másutt készítenek. Az előbbieket azok használják, akik fémeket és ásványokat szállítanak ide-oda vagy pedig faszenet és az ezek készítéséhez szükséges fákat. Az alsó és felső járás lakosai mindkét móddal egyaránt foglalkoznak. Azok pedig, akik a vasbányáknál laknak, az érceket egyaránt viszik mind a közelebb fekvő műhelyekhez, mind a távolabbiakhoz, amelyek a megye határain kívül esnek, mint a diósgyőri és a dédesi. A szállításoknak az ára mind a súly, mind a távolság szerint változik. Ilyen szállításokat a felsőbb részek lakosai végeznek. Ezzel szemben, akik az alsóbb részeken laknak, szenet szállítanak a vasmühelyekhez. A mieink által Schtworcz-nak nevezett szénlerakó helyek jelenleg Hosszúszón, Ardón és Páskaházán vannak. A szállítás árát kosarak alapján határozzák meg, amelyekben a szenet mérik. Azok a fuvarok, amelyeket a lakosok a megye határain kívül vállalnak, különfélék. Vannak ugyanis, akik állandóan saját áruikat, zsindelyt, deszkákat, fazekat, ládát, szekrényt szállítanak máshova, míg mások kalmároknak és kereskedőknek adják bérbe a munkát. Legismertebbek ezen a néven a polomai lakosok Rozsnyónál. Ezek ugyanis mindenhova, de elsősorban Debrecenbe, Pestre, Pozsonyba és Bécsbe fuvaroznak, és vasat, bort, antimont szállítanak, visszafelé pedig azokat, amikkel a rozsnyói kereskedők kereskednek. Ezenkívül minden járásban igen nagy az olyan fuvarosoknak a száma, akik vaskereskedőknek Debrecenbe, Pozsonyba, Vácra, Lévára, Nagyváradra vagy Tokajba végeznek szállítást, és hazafelé gabonát, bort, szalonnát, köleskását hoznak. A szállítás ára mázsánként legkevesebb 1 Rft 15 kr, legtöbb 2-3 Rft (385. p.). Végül mindezek alatt van a kétkezi munka, vagyis azoké, akik kézi munkájukat naponta meghatározott bérért másoknak eladják. A mieink mesterségeinél és munkáinál ezeket mind már eddig is előszámláltuk, ott ahova tartoznak és szükségesek, bérüket egyrészt élelemben, másrészt pénzben kapják. Ide kell még sorolni a kaszásokat, aratókat, szántókat, kapálókat, favágókat, mészégetőket, gereblyézőket, levélhordókat. A kaszások, ha naponta szegődnek, többnyire élelmet és 18 kr-t adnak nekik. A lengyelek, akiket hívnak, és akik ide évente jönnek kaszálni, többnyire a rét természete alapján alkusznak meg, és ezért a mondottnál kevesebbet kapnak. Akik az aratásra szoktak lejönni a felsőbb részekről, a learatott gabonának egykor nyolcadát vagy tizedét, most negyedét vagy tizedét kapják részül. Ugyanezt csinálják a cséplők, akik ha saját költségükön tengődnek, ezenkívül még a megállapított ár felét kapják. Az aratók közül, akiket készpénzzel fizetnek, naponta 9-12 kr-t kapnak. A mezei munkák árát a magistratus többnyire meghatározza. Akik a földet törik, vagy favágással szolgálnak másoknak, naponta 7-8 kr-t vagy 12 kr-t és élelmet kapnak. A levélhordóknak, akiket idegen földekre küldenek, 17-20 kr-t és élelmet adnak bér fejében (386. p.). A mesterségekkel kapcsolatban azokhoz, amiket embereinkről és kézműveseinkről külön-külön elmondtunk, úgy véljük néhány általános intést még hozzá kell tennünk.