Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

A len és a kender számára ezek a területek adják a legjobb földeket, és mások közül itt müvelik a legszorgalmasabban, minden-évben trágyával teszik termékennyé, előszántják, másodszor, harmadszor szántják. Lenfajtákból a fentebb leírt kettőt vetik. A len külső fajtája II. József uralkodása alatt kezdett bejönni és elterjedni. A munkákat, amelyek a len és kender gondozásának kezdetén szükségesek, a férfiak végzik, ami ezután következik, ezt pedig az asszonyok csinálják, a lenüket gyomlálják, ritkítják, kiszaggatják, vízzel és harmattal vagy esőkkel áztatják, majd megszáradva összetörik, megtörik, utoljára kétszer gerebenezik. Ugyanezt csinálják a kenderrel is kivéve, hogy ezt sohasem harmattal, hanem vízzel áztatják. A kenderhez is gerebeneket használnak, amelyeket az ispánmezői lakosok készítenek, míg a len gerebenezéséhez szükséges finomabb eszközöket külföldiektől vásárolják. Az asszonyok és a leányok téli időben fonalkészítés céljából társaságokba jönnek össze, ezeket németül Nockenstuben-nek szlovákul Prjadty-nak nevezik. Férfiak nem szoktak fonni, csak az elkészített fonalat csomókba rakják. A fonalak csomóit a németek Strebnen-nek, a szlovákok Predena-nak nevezik. Kisebb részekben hatvan szálból áll, amelyek mindegyike harminc fonalból áll, és pasmonak szokták nevezni. Akik más lenéből és kenderéből fonnak, minden öl fonalért legtöbb 14 kr-t kapnak, ha pedig a fonal hosszabb lenne, az elkészítendő fonalért 17 kr-t számolnak. Ezenkívül valami élelmet is adnak, ahogyan mondják a nyál előhívására és fokozására. Akik ezt a munkát másokkal végeztetik, naponként fizetnek 6-7 kr-t és ételt adnak. A szövést részint férfiak, részint nők végzik. Ha férfiak készítik, minden egyes öl lenvászonért 8-14 kr-t, kenderért 6-7 kr-t adnak. De legnagyobb részt az asszonyok maguk csinálják. Amint megszőtték a lenvásznat, napra és vízbe helyezve fehérítik, ebben is alkalmazzák mások munkáit. Amint a mieink elkészítették a vásznat, elsősorban saját szükségletükre szánják, ami a házi szükséglet felett marad, azt ráncoknak eladják, akik minden évben el szoktak jönni. Ezek szerte mindenütt vándorolnak, vagy a rozsnyói és alnoi piacokra mennek, és ott a cérnából készített vászon minden egyes öléért 6-7 kr-t, a kenderért 12-18 kr-t, a lenért 24-30 kr-t adnak. Ezen az úton lakosaink évente, háromszor, ezer ft-ot keresnek. (382. p.) Gömöri papírmalom a kishontiakat leszámítva 8 van. Legrégibbnek közülük a topschinait tartják. Ezt a Poprádról, ami a Szepességben van, idetelepült Czizai nemzetsége, aki a minap halt ki férfi ágon, emelte fel alapjaiból és őrizte meg eddig. Ezt az ochtinai malom követte, amelyet Markovits Sámuel alapított 1756-ban. A szerény kezdetekből mai tulajdonosa a kiváló férfiú, Gyürky Dávid igyekezte úgy kiemelni, hogy most méltán igényli az első helyet. A harmadikat Rokfalva felett 1774-ben Martinyi Sámuel, serény férfiú emelte. A negyedik a murányi, hasonlóan egy kiváló férfinak Lenner Józsefnek köszönheti születését. Itt van a tiszolci is, amely joggal tartja régebbi mivoltát. A rozsnyói 1785-ben vette kezdetét. Valamennyi között legfiatalabb a kokavai és a kishontiaknál épített. Azok, akik ezekben a gyárakban dolgoznak, részint mesterek, legények és inasok, részint ezek segítőtársai, a tördelések szedői, körülbelül 100 személyt tesznek ki. A mesterek, legények és inasok pontos törvényekkel felszerelt társaságot alapítottak, amelyek szerint az inasnak négy vagy öt évet kell tanulni, és ez alatt az ura táplálja, de nem fizeti, és nem ruházza. Miután legényként felszabadul, hetenként 1 Rft 30 kr-t kap, és az ura bőkezűen táplálja. Aki a mesterségbe bevétetik, minden egyes hónapban körülbelül 14 Rft-ot és emellett élelmet kap. Akik a papirost tisztítják, tömörítik, majd a levegőre száradni kiteszik, hasonlóképp naponta kb. 9 kr-t kapnak. Ezen a munkán többnyire leányok és öregasszonyok dolgoznak. A tördelések szedői mázsánként 100 Rft-ot vagy 51 kr-t kapnak (383. p.). A papiros, ami ezekben a műhelyekben készül mennyiségre és minőségre különböző. Ugyanis más az amit postainak, mint amit regestralisnak, cancellarisnak és conceptualisnak neveznek. Mindez azonban írópapír, mivel nyomtatót, amit a nyomdászok használnak, igen ritkán készítenek. Hasonlóan szintén ritka az is, amit az árusok boltjaikban árucsomagolásra használnak. Az írópapír színe, amelyet ezekben a gyárakban készítenek, fehér és kék, de a fehérek néha a kékből készülnek. Az amit közepesnek mondanak, mennyiségbe megelőzi a többit. A helyek legnagyobb részében közepesnek mondják azt, amit mi nagynak nevezünk, abban az időben ez volt a leghasználtabb. Készítenek ezenkívül lágyabb és sűrűbb hártyát, amit pergamennek nevezünk. Az írópapír koncát húsz fontból, a fontot 24 ívből, a volument 10 koncból képezik. Mindenfajta papírból a hibás íveket, amelyeknek néha a szélére piszok kerül, elkülönítve összekötözik és eladják.