Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

a húsnak a mészárszéken való látásával úgy vélik, hogy megelégedhetnek, a mesterek felszabadítják, és ceremóniákkal befogadja a társaságba. Ugyanis a mesterség és az alkalmasság példáját nyilvánosan különféleképpen feldíszített pompás kövér ökör levágásával illik adni. Akiket így bevesznek a mesterségbe, lehetőséget kapnak mészárszék birtoklására, ami másoknak egyáltalán nem szabad. A megyében, a falvakban és a majorokban ritkán kívül állók is élnek ezzel. A parasztok is néhol társaságba tömörülnek és vágnak marhát, kisebb értékűt, amelyet aztán maguk között szétosztanak. A magisztrátus rendeletei szerint minden egyes levágandó marhát meg kell nézni és meg kell vizsgálni. De ez igen ritkán vagy soha nincs így, ámbár ennek a rendeletnek a hasznosságát a házi bajokból kiindulva nem lehet tagadni. A tapasztalat már gyakran kimutatott fertőzött hús használatából keletkezett betegségeket. Egyébként a magisztrátus a hús árát is meghatározza: Eddig került 1 font tehénhús 34 vagy 7 és 8 kr-ba, 1 font ürühús 3^4 vagy 5-6, 1 font borjúhús 5 vagy 7, 1 font disznó 8-10-12, 1 font szalonna 15-18-24, 1 font faggyú 9-15-18, 1 font disznó kövérje 12-18-24 kr-ba (379. p.). Tímárok többnyire a városokban élnek, elsősorban Ratkón és Jolsván, de falvakban is akadnak számosan, mint Nagyszlabos, Lukovistye, Babafalva és Pápócs. Kétfélék, tudniillik vannak olyanok, akik fekete és vörös vékonyabb bőrt és akik a saruknak megfelelő vastagabb bőrt készítenek. Mindkét félének jeles a száma. 1801-ben csizmadia és varga mester volt Jolsván 80, Ratkóban 93, Rozsnyón 8, Csetneken 8, Tótfaluban 6, Lukovistyén 12. Rimaszombatban mennyien voltak, nem tudtam megállapítani. Itt is céhbe tömörülve élnek, és saját kiváltságaik vannak. Ezen mesterség termékeinek az értéke az utóbbi időben szerfölött megnőtt. Ugyanis az állat értékének megnövekedésével a nyers bőr értéke is több minit egykor volt. Tudniillik a nyers tehénbőr értéke legkevesebb 8, legtöbb 14 Rft. Eg pár ilyen bőrből készült saru 36-45 kr-ba kerül, hasonlóan a nyers ürübőr 1 Rft, tímár munkájával kidolgozva 2 Rft 36 kr. A feldolgozáshoz szükséges anyagok a tímárok számára itten csaknem mind helyben megtalálhatók, így mész készen van, tölgyfahéjat a közeli erdőkből szereznek be, de ezeket meg kell venniük, almafa levelet, valamint a bőr színezéséhez szükséges növényt a körülfekvő hegyekben és erdőkben megtalálják (380. p.). A tímárok mellett igen sok a csizmadia is ezen a vidékeken. Közülük legtöbben a városokban vannak, de a majorokban és a falvakban is mindenütt meg lehet találni őket. A városiaknak saját céhük van, míg a faluban lakók elkülönülve élnek. Ennél a mesterségnél is három évig tanul az inas, legénnyé válva vándorol, mesterré választásánál pedig alkalmasságának jelét és taxát kell adnia. A saruk készítéséhez szükséges anyagot részint házi bőrből nyerik, részint külföldről hozzák, ezt Cordovanumnak nevezik, és Pestről, Debrecenből igyekeznek idehozni. A saruk ára különböző és az előbbi időkhöz viszonyítva ez is megnőtt. így ürübőrböl való falusi aszszonysarut ebben az időben 2 Rft 49 kr-ért adnak, egykor 51 kr-ba került, kordovánból való férfi saru 5 Rft 25 kr. Német sarukészítők, akiket susztereknek neveznek, a városokban élnek néhányan. Vannak még nálunk gyapjúfonó üzemek, ahogyan nevezik, de mind magánosoké, akiket gyapjúfonóknak hívnak. Ezek Rozsnyón és Jolsván laknak, elsősorban pedig Ratkóban és a szomszédos helyeken úgy mint Ratkó-Bisztra, Filár, Ratkó-Szuha, Hrussó. Kishontban pedig Klenóc és Nustya táplálja a gyapjúfonók jeles számát. A gyapjú, amelyet készítenek fehér színű és sűrű, a parasztok használatára szánt. Készül részint házi gyapjúból, részint külföldiből. Az elkészült gyapjút nem rőffel, hanem öllel mérik, egy ölért 6 Rft-ot kérnek. Maguk a parasztok is szőnek juhaikról levágott szőrből gyapjút. A mieink többi, ebbe az osztályba tartozó mesterségéről, úgymint vargákról, szűcsökről és hasonlókról, ugyanazt lehet elmondani, mint az előbbiekről, keveset lehet hozzátenni. Ezek is részint falvakban, részint városokban élnek, vagy céhbe tömörülnek, vagy pedig elkülönülve dolgoznak. A mesterség tanulását otthon végzik, és ennek okából máshova is vándorolnak. Nem lehet elhallgatni a mieinknek azon mesterségét sem, amely a kézművességhez számítható, anyagukat a természet más tartományaiból veszik. Ide kell sorolni a lenfonást, a papírmalmokat, festőmesterséget, szállítást és más kereskedéshez sorolható kézimunkát (381. p.). Lenszövésben a mieink a mesterségbeli tudásnak és a szorgalomnak nagy dicsőségét érdemlik ki. Az egész megye lakossága foglalkozik ezzel, de leginkább mégis azok, akik a felső részeken laknak, azaz a szlovákok és a németek.