Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

kertjét kiemeljük, a legritkábban található. Azokat a vadakat, amelyeket nagyra tartanak, többnyire csak a nemesek vadászhatják, a farkast is megtiltották a parasztnak és a falusiaknak kergetni, pedig egykor ez dicsőség és érdem volt. Tudniillik a farkas megölését egykoron a magisztrátus díjjal fizette, és így gyakran történt, hogy aki megölte, lenyúzott bőrével faluszerte házról-házra sétált, ezt a közös ellenség elhárítására fordított munka értékének tekintették. A madarászat a mieink között nem nagyon szokás, ha azokat kivesszük, akik a nagyobb túzokokat és húros madarakat Süvéte és Kövi körül kergetik (376. p.). A halászat sűrűbb és gyakoribb. Egyébként halászok és madarászok, akik az élelmet ily módon keresik, itt nincsenek, kivéve ha azokat soroljuk ide, akiket a gazdagok udvarában ezen a néven tartanak számon. Házi madarakat szerte nevelnek, de úgy, hogy mindenki inkább saját magának, mint másoknak vagy a közös hasznára tartja. Vannak nemesek, gazdagabbak, akik pávát, indiai kakast tartanak, a parasztok általában kacsát, libát és közönséges kakast. Az alsóbb járásokban a tehetősebbek a parasztokkal tömetik a libákat, amelyek tollával és a belőlük készített vánkosokkal és párnákkal, akik tartják ezeket, a rimaszécsi vásárokon kereskednek velük. Következik hogy „a levegő mézének égi ajándékát elbeszéljem", vagyis nem másra mint a mieink méhtartására figyelmeztessek. Az itteniek szívesen tartanak méhes éspedig nem is eredmény nélkül. A gömöri Garam a méheknek nem annyira barátja, mivel keményebb a levegője és jóval rövidebb a nyara, de a többi járás kedvez a mézhordásnak. Méhesek nálunk a házaknál, kertekben, mezőkön és az erdőkben vannak. Úgy vélik, hogy a méhek számára a legjobb hely a fenyőerdők szomszédságában, fenyőfáknál vagy hárs ligetekben van. A mieink kasai kétfélék, egyrészt rendesek, vastag fából, fák kivájt törzséből vagy deszkából erősen összeillesztettek, és a magazin, ahogyan azt nevezik, amelyet több ládácskából állítanak össze. Mindkettő csak fából készül és sűrűn helyezik el. A fonottnak nevezett kasokat, ahogyan Vergilius is említi, hajlékony fűzfavesszőből vagy szalmából fonják, nálunk ezeket eddig még nem használták. A magazin nevű is alig egy-két helyen ismert. Az itteni méhtartást a legkiválóbb férfi, igen nagyszerű barátunk Glosius János által írt és kiadott könyv alapján valamint az életből összegyűjtve mutatjuk be és adjuk elő (377. p.). A méheket a földre és a levegőre március hónapban helyezik ki, a rajokat június, július hónapban engedik ki, ezt kétszer, néha háromszor, négyszer is megismétlik. A mézet szeptemberben és októberben veszik el. A kaptár értékét a szaporítás adja, hét, olykor nyolc Rft-ba határozzák meg, a mézgyűjtés okából vásárolják súly vagy mérték alapján veszik. Előfordul az is, hogy méhesből a rajok az erdőkbe futnak, és fészküket lyukas üregekbe és kiszáradt fák odvába helyezik, amely általában csak rövid ideig marad a hajlékuk. Ugyanis a hideg erősen ellenségük, és az emberek is megkeresik őket, hogy mézüket elvegyék. Egyébként a méhtartás ügyének előbbre vitelére tudunk arról, hogy ezen a vidéken is alapítottak társaságokat, amelyek azonban nem jártak az óhajtott kimenetellel. Közülük a többiek előtt kettő méltó az említésre, mindkettő Kishont vidékén ma is működik. Az egyiknek a székhelye Tamásfalván van, a másik Szinec hegyén találta helyét. . A mieink méhtartását, a házi méz szükségességét a továbbiakban nem kell bizonyítanom. Ami hiányzik, azt a rozsnyói mézkereskedők szokták előteremteni, akik a méznek és a viasznak a Tiszáninnen és Tiszántúl összegyűjtött óriási mennyiségét külföldieknek és hazaiaknak egyaránt hozzák eladni. A méz meszelye kb. 6-8 garas, a viasz fontját 36, 45, 57 kr-ért veszik (378. p.). Foglalkozások, mesterségek A vidék állati termékei olyan mesterségek alapján nyújtják, mint a mészáros, tímár, varga, csizmadia, foltozó varga és gyapjúfonó. Mészárosok nemcsak egy, de igen sok helyen vannak. A mészárszékek a földesurak jogai közé tartoznak, és a mészárosok vagy egyenesen nekik fizetik a bért vagy a községnek, ezek a mészárszék tartásának jogát szintén az uraiktól vásárolják meg. A mészárosok céheknek nevezett társaságokba tömörülnek, privilégiumokat és törvényeket bírnak, de elsősorban a városban lakók ilyenek. Az inasok a mesterséget három évig tartoznak tanulni, és amikor felszabadulnak, mesterlegényekként vándorolnak. Miután az alkalmasságát megpróbálták, vagyis ha