Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

Az ittenieknek kétféle lovai vannak, még pedig a háziak és a külsők. Az utóbbiak azoknál számosabbak és többen vannak. Tudniillik a felsőbb járásokban csupán a nemesek, de a városokban is kevesen tartanak kancákat, a parasztok kancái részint a szűkösebb táplálék, részint az állandó munkák miatt ritkábban ellenek. Az alsóbb járások inkább bővelkednek a lovaknak szükséges abrakkal, és munkára is mérsékeltebben használják őket, tenyésztésük hasznot hoz. Egykor közös költséggel szereztek meg valamennyi mént, és ezekkel termékenyítették meg a magánosok kancáit is. A lovakat a magánemberek azoktól vásárolják, akik többnyire Rimaszécsen, Putnokon, Nagyváradon, Debrecenben vagy pedig a Szepességben veszik. A lónevelés a felsőbb járásokban költségesebb mint az alsókban, mégis mindkét helyen említésre méltó, a parasztnak terhes. Úgy vélik, hogy amelyiket állandóan istállóban tartanak, arra négy, amelyiket csak télen istállóznak, arra pedig két szekér szénát kell számítani. A felsőbb részek lakosai szűkösebben táplálják, ámbár többet és gyakrabban használják munkára. Az itteni rendes igásló ára, ami egykoron legkevesebb 20, legtöbb 80 Rft volt, ebben az időben mégegyszer ennyire nőtt. Három és négy évesen fogják munkára, a nevelés és a munkák módja szerint erősödik. Különféle betegségek szokták gyötörni, legtöbb mégis a vidék fekvése miatt van, ami hegyes és köves, ezért lábaik szenvednek. A kovácsok munkája gyógyítja ezt, de többnyire szerencsétlenül (374. p.). Az ökrök és a lovak mellett a szamár is lakosaink igavonó állataihoz sorolható, mégis inkább a nemesek udvaraiban pillantható meg, és a juhval és a disznókkal együtt a legelőre hajtják, vagy pedig más állat által a szérűn és az udvaron hagyott abrakot szedegeti félénken. Előfordul, de ritkábban, hogy a szamár ménnek lóval való keveredéséből öszvér születik. Az itteniek házi disznói a nagyság alapján erősen különböznek. Ugyanis, melyeket a fentebbi részek táplálnak, kicsik, amelyeket a lentebbiek, azok nagyok. Különbségük nem az állat alakjában van, hanem az éghajlat különbözőségében és az élelemben. Ugyanis a magyar disznó a felsőbb részekre kerülve elfajzik és kicsi lesz. Azok a szlovákok pedig, akik a megye közepén a Kövi- és Balog-völgyében laknak, nagy disznót tartanak. Mindazonáltal, amelyik az alsóbb részeken él, az a legnagyobb. Ugyanis ez mindenféle táplálékkal és makkal is bőségesebben táplálkozik. Itt a téli időben is a lágyabb szél miatt a mezőre ki lehet hajtani. Közmondásként mondják a mieink, a disznó ennivalót és táplálékot egészen Gergely napig az urától kap. Tudniillik, minél szorgalmasabban táplálják reggelente, attól, amit a mezőn is talál mind felfalja. A mieink a disznót, amíg fiatal, ki szokták herélni. Ezt a műveletet a disznópásztorok végzik, néha pedig azok, akik evégből tavasz eljövetelekor faluról falura vándorolnak. Nemcsak a hímeket, de a nőstényeket is ki szokás metszeni. Az emse disznó hat-hét malacot ellik egyszerre. A disznók hizlalása részint gabonával, részint makkoltatással történik. Amit makkoltatásnak hívnak, az egészében a földesurak földjein folyik, akiktől a parasztok ezt néha meg szokták vásárolni. Akik a felsőbb részeken laknak, és nem tudják az élelmet makkal összekeverni, előbb növényekkel, elsősorban csalánnal és kerti veteményekkel, azután szemmel, többnyire zabos árpával hizlalnak. Végül májusi tönkölyt adnak. Az itteni disznó jól meghízva két-háromszáz font súlyú is lehet. A hús fontja egykor 4-5 kr körül volt, most még egyszer ennyit kíván, ebből meg lehet állapítani, hogy a sertések mai ára mennyire különbözik attól, amibe egykor került. A mieink nem értékelik a disznót. Szinte minden évben igen sokat és a legjobbakat hozzák ide máshonnan is és vágják le itt. Ezenkívül szalonnát és zsírnakvalót Debrecenből szoktak hozni nagy mennyiségben. A szalonna fontja eddig 18 kr volt, ebben az időben, amiről írunk, megnövekedett, 24-27 kr-ért veszik. Az erdei és vad disznó ebben a megyében nem él, hacsak nem az történik, hogy a házi disznó az erdőben elkóborol és elvadul. Mégis a Koháry bárók Balogban lévő vadas kertjében, erdeinek nevezett disznók nyájait táplálják (375. p.). Az erdőkben élő állatok, vadállatok és madarak vadászatában és madaraszatában a mieink igen serénynek mutatkoznak. Mindkettő tulajdonképpen a földesurak tulajdonjoga, de ők ezt valójában a parasztoknak gyakorlásra átengedik. Ezért van az, hogy ámbár a vidék erdős és ligetes, a vadállatok mégsem szaporodnak el annyira, hogy a vetésekben vagy a gyümölcsöskertekben kárt okozzanak. Vagyis, ha a kevés nyulat, amelyek a gyümölcsösöket és a veteményeket néhol lelegelik, és a farkasokat, amelyek néha az állatokat zavarják, vesszük, semmi más a parasztok számára alkalmatlan állat nem él itt. A medvék nagyon ritkák, hogy az a szólás járja: „Ne próbáld a medve füstölgő orrát!" - megszaporodva sem okozna gondot az itteni lakosoknak. Szarvas, őz és vadkecske, ha a Koháryak Balognál lévő vadas-