Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

A jolsvai polgárok a minap kezdték felülmúlni. Ugyanis megsokszorozták a cseresznyefákat részint magok ültetésével, de elsősorban oltással, szemzéssel. A sajógmöriek ahogyan ezekben felülmúlják a többieket, úgy az ültetet fák gondozásában is igen szorgalmasak, a földet állandóan mozgatják. A cseresznyefáknak különféle fajtáit ismerik, nagyságban, színben, névben különbözőket. Almások és szilvások mindenütt vannak. Mégis a felsőbb részeken a hankóiak és a brdarceniek a legismertebbek a gyümölcsfák ültetésében és gondozásában mutatott szorgalmuk révén. Az alsóbb részek a Balog völgyében, Lukovista Lapocs, Padár, Gesztes körül nemcsak jó szántó-vetőket, de kertészeket is, ahogyan Columella mondta - bírnak. Ugyanis a kertekben, az utakon és a földek szegletében igen sok gyümölcsfát, almát és körtét ültetnek okosan. Szőlőt a putnoki, ratkói járásokban és Kishont többi helyén, tudniillik Sajó-Gömörben, Hubóban, Trizsben, Putnokon, Balogban, Pádáron, Rimaszombaton, Zeherjében, Pokorágyon stb. nevelnek és gondoznak. A szőlő olyan eredménnyel terem itt, hogy a lakosok, ha borban nem is, de fürtökben bővelkednek. A csetnekiek és a jolsvaiak az alsóbbaknak ezt a mesterkedését a minap úgy látszott, hogy felül akarják múlni. Feljebb már bemutattam, milyen gyümölcsfákat ültetnek lakosaink. Közülük a demascenai, az itteniektől beszterceinek mondott szilva, a boszniai és sóvári alma, végül a kemény gyümölcsű téli körte gyakori és kedvelt. Tudniillik a gyümölcsöket nemcsak maguk eszik, de másoknak is el szokták adni. Ebben van ennek a ténykedésnek a haszna, ugyanis senki sincs, aki a lakosokat erre ösztönözné. II. József uralkodása ebből is emlékezetes maradt a mieinknek. Ő ugyanis többek között a mesterség előmozdítása végett szederfák ültetésére szólította fel a lakosokat. Egyébként a fák gyümölcseit az itteniek frissen és aszalva, megszárítva szokták tartósítani, ezeket maguk is használják és másoknak is eladják. Egy pozsonyi mérő gyümölcs értéke legkevesebb 36 kr, a legtöbb 2 Rhft szokott lenni. Az aszalt szilva mérője duplába került. A rozsnyói és jolsvai piacok ezekben a gyümölcsökben igen bővelkednek (365., 366. p.). Állattartás Első helyen áll a baromtartás. Ez egészében a lakosság legrégibb foglalkozásaihoz tartozik, és nekik mindenek közül elsőként ez nyújtott élelmet. A történet mutatja, hogy a szarmata nép is gyakorolta az állattartást, és a húsát élelemül használta. Bizonyára erről a szokásukról nevezték őket massagetáknak, ami annyi, hogy húsevők. Ki az, aki nem tudja, hogy a magyarok szeretik a húst és szalonnát? Nyilvánvaló, hogy az állattartás ezen a részen mindig virágzott, elsősorban mivel a sík és hegyes vidék kiváltképp kedvezett ennek és a lakosoknak, akár a földet művelték, akár a bányákat, ökörre és lóra a munkájukhoz szükségük volt. De ne azzal törődjünk, ami egykor volt, nekünk a maiakat kell elővezetni. A mieink által táplált állatok ökrök, lovak, disznók és juhok. Közülük az ökör a legszámosabb. A lakosok munkára és tápláléknak egyaránt használják. Úgy vélem, hogy ez a barom az összes többi állathoz 1:2-ben aránylik. Ugyanis mivel az ökör tartása nem olyan költséges, mint a lóé, a jobbágyok, parasztok ez utóbbit inkább nem akarják tartani. Az ökör nálunk ritkán kap zabot abrakként, csak azok, amelyeket hizlalásra fogtak és ellettek, esznek zabot. De ezeknek kevés a száma. A szlovákok és a németek mivel a borjúhúst szeretik, a fiatal állatot rögtön levágják, ezért kevés ökröt nevelnek fel. A magyarok, mivel tágabban laknak és abrakban is inkább bővelkednek, a borjakat meg szokták kímélni, hogy később tehenekként szolgáljanak vagy eladásra szánják. Az ökröket nálunk részint tetők alatt és istállókban, részint a szabad ég alatt nevelik. A földműves a sajátját téli időben szorgalmasan istállóba zárja, ezek gyakran úgy épültek, hogy tiszta és friss levegőt soha nem kapnak, inkább hidegnek, mint melegnek nevezhetők. Akiknek tehén vagy ökör nyájaik vannak valamint tanyájuk, azok téli időben is kint hagyják az állatokat, azonban úgy, hogy a barátságtalan időben valamiféle tető alá tudjon menni, nyáron minden állat a földeken legel. Az állatok etetésének azt a módját, amelyet a németek Stallfütterung-nak neveznek és annyira ajánlják, nálunk nem gyakorolják, nem is lehet gyakorolni. Az itteni ökör tápláléka elsősorban árpa- és zabszalma. Búzaszalmával csak azokat táplálják, amelyeket betegség gyengített le. A szalmát szénával keverik, így adják táplálékul az állatnak. Tiszta szénával csupán néhányan etetik, a tehetősebbek és akik az állatot hiz-