Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

szállítanak és értékesítenek. (Számos vonatkozással 1.: Viga Gyula: Árucsere és migráció ÉszakMagyarországon. Debrecen-Miskolc, 1980.) A gömöri - elsősorban a szlovák nép - kultúrájáról, műveltségi szintjéről ellentmondásos Bartholomaeides nézete. Egyrészről azt hangsúlyozza, hogy a szlovákok körében alig akad írástudatlan, sőt, a latin nyelv ismeretében is jártasak (bár alább - 441. p. - azt mondja, hogy a szlovákok nem szívesen tanulnak), ugyanakkor elismeri, hogy tág tere van a babonaságnak és a téves eszméknek. Ezek közé tartoznak a csodákról, a boszorkányságról, bűbájosokról, lidércekről, halottlátókról való hiedelmek. Halottégetésre két példát említ. Mégis - mint a szerző írja - a gömöri népben több jót, mint rosszat lehet felfedezni, ilyeneket, mint a közjóra törekvés, vallásszeretet, a lélek tisztasága, a nyájasság, munkaszeretet, vendégszeretet és jóakarók az embertársak iránt. Rendkívül figyelemre méltó, hogy Bartholomaeides kitér a nacionalizmusra. Ez azt mutatja, hogy a 18-19. század fordulóján ez a kérdés már foglalkoztatta az értelmiséget. Elismeri, hogy a nacionalizmust illetően Gömör területén mind a szlovákok, mind a magyarok és a németek egyaránt hibáztathatok. A népjellemzés szerint a szlovákok a németeket tékozlónak, a magyarokat lustáknak, műveletleneknek, tunyáknak tartották. Fordítva azonban csak azt a kifogást említi, hogy a magyarok a szlovákokat tótnak nevezik, s ezzel lenézik őket. Gyermeteg az a példa, amely szerint, ha egy szlovák és egy magyar szekeres összetalálkozik, a szlováknak kell kitérni a magyar elől. A szokáshagyományból néhány kalendáris ünnepről, a keresztelésről, lakodalomról, temetésről, gazdasági szokásokról és a szórakozásokról találunk hasznos adatokat. Szent János napján nagy tüzet gyújtottak és a lányok, legények átugrálták. Pünkösdkor történt az ún. pünkösdi királyválasztás. Az egyház ezt a szokást tilalmazta, s a 19. század elején már kihalóban volt. Vízkeresztkor a papok vesszővel megcsapkodták az úton járókat. Az evangélikus vallásra való áttérés után ez a szokás eltűnt. Húsvétkor a kútnál vagy a folyónál, pataknál öntözték meg, illetőleg mártották vízbe a nőket. A születéssel kapcsolatban érdekes szokás- és hiedelemadatok tárulnak elénk. Ezek közül csak egyet említek. Az újszülött gyermeket a földre helyezték, ahonnan felemelve az apa ölébe adták. Az emberélet második nagy eseménye a házasságkötés. Bartholomaeides a lakodalmat részletesen bemutatja. A szlovák szokások ismertetése mellett kitér a magyar és a német lakodalmakra is. A leírásból kitűnő adatokat kapunk az újabb kori lakodalmakkal való összehasonlításhoz. A temetkezésről már lényegesen rövidebben ír. A példák azonban rendkívül érdekesek. Olyan szokásokat említ, amikre korunkban a legidősebbek sem emlékeznek. Ilyen pl. az, amely szerint a koporsóba a halott mellé gyümölcsöt tettek, a sírba vasat dobáltak. Az is sajátos, hogy a szegényeknél csak a nők öltöztek gyászruhába. A gazdasági élet szokásai közül két példát említünk. Az első, hogy szántáskor a hazatérő családot vízzel öntötték le. A méhkas röpnyílásába farkasgégét tettek, hogy a méhek „ragadozók" legyenek. Az összehasonlításra, párhuzamokra további kitűnő példákat közöl a szerző a népi gyógyászat köréből. Főbb vonásokban foglalkozik a viselettel, az építkezéssel és a táplálkozással. Az utóbbi hárommal kapcsolatban kitér a magyar és német vonatkozásokra is. Bartholomaeides Ladislaus monográfiájának a népélethez kapcsolódó fejezeteiről a fentiekben áttekintést adtunk. Mindazok az adatok, amelyeket a monográfiában olvashatunk, nélkülözhetetlenek a gömöri népi kultúra átfogó vizsgálatához és elemzéséhez. Bár a munka a 19. század első évtizedében jelent meg, az abban szereplő adatok jóval korábbi időre - a 18. század második felére - vonatkoztathatók, így az összehasonlítás során kétszáz éves múltra tekinthetünk vissza. Fazekasság A kövér földek és bennük az agyag adja a fazekasok számára munkájuk és termékeik alapanyagát. A gömöri területen igen sok a fazekas. A murányi völgynek Jolsva városa felett szétterülő részén lévő falvakat, mint Miglécet, Süvétét, Mikolcsányt, Nasztrajt, Gicét, Licét, Perlácot, azután a Kövi pataknál Deresket és Lévártot csaknem kizárólag cserépedény-készítők lakják, ezért ezeket magyarul fazekasfaluknak, szlovákul hrancsarszke dediny szokták nevezni. Itt aztán igen bölcsen és igazul használható és hallható: „Fazekas a fazekast gyűlöli."