Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

7. Ladislava Bartholomaeidesa Geographia, aneb Vypsání Okrsleku zemského s sesty mappámi vlastní jeho rukau vyrytymi u Banské-Bistricy u Jána Stefányho 1798. 8. Memorabilia Provinciáé Csetnek, 1799. 9. Tractatus historico-philologus de Nomine Gumur et similibus, apud Anonymum Belac Regis Notarium obviis, ac Loca Comitatus Gömöriensis designantibus Vocabulis. Leutschoviae 1804. 10. Inclyti Superioris Ungariae Comitatus Gömöriensis Notitia Historico-Geographico-Statistica. Leutschoviae ab anno 1806-1808. Bartholomaeides munkáját latin nyelven írta. A nyelvi problémák miatt napjaink kutatói a művet alig, illetőleg egyáltalán nem használják. Alábbi közlésünkkel szeretnénk segítséget nyújtani a mű adatainak mind néprajzi, mind helytörténeti feltárásához és a recens hagyomány történeti példákkal való illusztrálásához. A monográfia adatai a 18. század végére és közvetlenül a 19. század elejére vonatkoznak. Az alábbi anyag jól mutatja, hogy másfél-kétszáz év elteltével milyen jelentős változás következik be egy terület népeinek gazdasági, társadalmi életében. A falvak nevét a magyar topográfia szerint közöljük. A kötetben alig találunk tagolást, kiemelést. A magyar szövegben a témakörökre alfejezetekben utalunk. A könnyebb tájékozódás céljából kiemeléseket tettünk, ki-bekezdésekkel tagoltuk, néhol összevonással tömörítettük az olykor ismétlődő anyagot. * A foglalkozások kapcsán Bartholomaeides elsőként említi a fazekasságot, ami önmagában is arra mutat, hogy ennek a mesterségnek jelentős múltja és szerepe volt Gömörben. Számos fazekasfalut említ, s mint írja, olyan sok a fazekas, hogy igaz a szólás: „fazekas a fazekast gyűlöli". Magával a mesterséggel nem foglalkozik, de igen hasznos utalást tesz a tekintetben, hogy a városi fazekasok elsősorban kályhákat és nem köznapi használatra szolgáló edényeket készítenek, a falusi fazekasok pedig szinte kizárólag mindennapi használatú fazekakat, csuprokat és egyebeket formálnak és árulnak. Említést tesz arról, hogy Pongyelokon már az 1770-es években keménycserépgyár kezdte meg a működését. A keménycseréppel szemben a parasztfazekasok termékeit emeli ki. Különösen hangsúlyozza a kishonti agyagedények kiválóságát. Ezeket rimaszombatinak nevezik és nagy keresletük van a piacokon. (A gömöri fazekasságra vonatkozóan: Szalay Emőke-Ujváry Zoltán: Két fazekasfalu Gömörben. Debrecen, 1982.). Gömörben a fazekassághoz kiváló agyagot találtak, s azt a téglaégetésnél is használták. Az ilyen téglákból elsősorban kenyérsütő kemencéket építettek. Feltűnő azonban, hogy a 18-19. század fordulóján Gömörben alig volt tíz kőműves. Kőművesmunkákat a szepességi mesterek végezték, hasonlóan a kőfaragáshoz is Szepességből hívtak mestereket. Egy nagyon fontos ősi mesterségnek, az üvegművességnek jelentős szerepe volt Gömörben. Bartholomaeides szerint több üvegcsűr működött. Ezek azonban a 19. század elejére - egy kivételével felszámolódtak. Az üvegművesség megszűnéséhez - az üveg előállításához szükséges nagy mennyiségű fa fogyatkozása - az erdők megritkítása, némely helyen teljes kiirtása is hozzájárult. (Az üvegművességhez gömöri és általában felső-magyarországi példákat is 1. Veres László: Magyarország 17-18. századi parasztüvegei. Debrecen, 1991.). A bányászat és vasművesség igen jelentős helyet foglalt el a régi Gömör gazdasági életében. Bartholomaeides azt írja, hogy az ércbányászat az, ami a gömöri területeket és Felső-Magyarországot „jelessé" tette és „hírét adta". A nemesfémek mellett különösen a vasérc bányászata és feldolgozása emelkedik ki. Bartholomaeides minden más foglalkozásnál részletesebben foglalkozik a vasművességgel. Ezzel annak jelentőségét is hangsúlyozza. Mintegy ötszáz vaskovácsról tesz említést. A termékek között szinte minden vasból készíthető tárgy és eszköz szerepel. Készítettek mozsarakat, kályhákat, harangokat, ágyúkat, kocsitengelyeket, abroncsokat, lapátokat, kaszákat, szekercéket, kardokat, késeket, nyársakat, csengőket stb. Ez a néhány példa is mutatja, hogy milyen nagy változatosság volt a készítmények sorában. (A gömöri bányászathoz: Paládi-Kovács Attila: Életmód, foglalkozás, nemzetiség. Debrecen, 1988.) Rendkívül érdekes, amit a földműveléssel kapcsolatban olvashatunk. A szerző a gömöri földművelést a jazigokig és a szarmatákig vezeti vissza. A földművelés fellendülését - figyelemre méltóan - a magyaroknak tulajdonítja. A magyarok az alsóbb területeken intenzív földművelést folytattak, a szlovákok abban - úgymond - segítkeztek, a hegyekből „leereszkedve a magyarok terméseit és vetéseit is le szokták aratni". A szlovákok lakta hegyi területeken nehéz és gazdaságtalan volt a földművelés. A két