Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

EGY VERSELŐ FÖLDMŰVES: DOMBY LAJOS

Vidróczki Marci a nevem, De biz én azt nem szégyenlem, Mert az híres família, Zádorfalva a faluja. Ott születtem réges-régen, Ezernyolcszázharmincnégyben, Derce Márton volt a gazdám, Nála voltam juhászbojtár. Boris az én kedves húgom, Az életét ott kínlódta, Titkon néha hozzámentem, Vittem néki pénzt, élelmet. Domby Lajos munkásságában jól megfigyelhető a történelmi események, a társadalmi kérdések iránti vonzódása. Nemcsak a költészetében, hanem magatartásában, személyes példamutatásában is megnyilvánult a közösségért, a népért való aggódás és cselekvés. Amikor az első világháborúból hazaérkezett, Alsószuhára is eljutott a forradalom híre. Alig tette le a fronton a fegyvert, otthon a forradalomért újra felvette. A forradalom helyi eseményeiről így emlékezik: Tudatlan volt a nép. A kisgazdákat szorították, hogy az egy tehenét adja be, vagy az egy disznaját. Az urasági istállóba nem mentek, pedig ott volt 50 darab is, meg két-három nyáj juh is. így ellentét származott az intézkedésből... így csak várakoztunk, hogy mi lesz. Pedig már puskánk is volt, meg lőszerünk is. Csak parancsnok nem volt. Aki volt is, nem megbízható volt. Mert az ellenzék olyan tiszteket küldött a vörös csapatok élére, akik félre vezették a proletárokat. A két világháború közötti években sok nehézséggel, gonddal-bajjal küszködött. A háborút követően, mint írja: Kaptam két magyar hold földet a bárói birtokból, de öt kilométerre volt az én lakásomtól. Majd a Horthy-rendszer alatt eladtam az adóba. A saját és a magyar parasztság helyzetét Szilveszter éjjelén című versében így jellemzi 1932-ben: Nagy nehezen ismét eltelt egy esztendő, Melyben nyomorúság vala elegendő, Különösen pedig a magyar gazdára, Ki oly hűen termel a maga kárára. Kócos rongy gúnyánkra itt a kemény hideg, Eletünk szomorú, mostoha és rideg, Éhező gyermekek és a sok adósság, Osi földünk inog, ez már szent valóság. Rosszat szültél tehát nékünk óesztendő, Ki tudja, mit hozand a közel jövendő, Lekerül-e rólunk ez a rongyos ruha, ígéretből lesz-e valóság valaha? A mindennapi élet szomorú eseményei, évfordulók, ünnepségek, visszaemlékezések számos témát nyújtottak a népi költőnek. A történelmi eseményeket, a falu életével kapcsolatos fontos fordulatot, az 1873-as tagosítást verses krónikában örökítette meg. Néprajzi szempontból is figyelemre méltó a putnoki vásárról és a Szuha-völgyi szegény emberek egyik legfontosabb munkaalkalmáról, a cserhántásról írott terjedelmes versp. Versírásra ihlette Tompa Mihály emléke. Tompa a közeli Kelemérnek volt a lelkésze 1849-1851ben. Évfordulói ünnepségre készült a Tompa emlékénél című költemény. A vers visszatekint a szabadságharcot követő nehéz időre, a bujdosás éveire, említi Aranyt, Jókait, a bujdosókat: Bujdosott az író, bujdosott a költő, Olyan volt az ország, mint gyászos temető. Vér, fájdalom, könny hullt az egész országban, Világos után az aradi vársáncban. Annyi bujdosó még nem volt az országban, Annyi keserűség az egész világban,