Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

KENGYELFUTÓ: Jó napot uraim! engedelmet kérek, Hogy ily bátorsággal hozzátok betérek. Azért esik ez meg, mert sokat esmérek Köztetek, kik vagytok hozzánk hü testvérek. Célját hát megmondom miért fáradozók, Azért, hogy magammal egy sereget hozok, Akikkel most néktek vígságot okozok. Beszédemben tehát semmit sem habozok. Feltettük magunkba, hogy ma verbuválunk, Száz réklután alól mi meg sem is állunk, Ha hát fiút vagy lányt köztetek találunk, Azt elvisszük s estve lesz érte víg bálunk. Beszólítom tehát a vitéz tábornak Fö rendjét akik tüstént benyomnak, Mert vitézségekben úgy annyira forrnak, Mint az erős szeszi a jóféle bornak. KISEBB KENGYELFUTÓ: Térjetek be bátran szerette barátok, Hiszen itt már régen várakoznak rátok, Tudják azt, hogy néktek oskola hazátok, Hallgatásba lesznek, amíg beszél szátok. MÓRIÓ: Butzesdrave panye, van é kenyeretek, Vagy három zsák torma, egy tarisznya retek, Mert ha nincs, szökjetek, valahol kérjetek. Különben pipát se cserélek veletek. Hi novem ordines possunt emini. Összejártam toronyát, boronyát bekalandoztam Ungot berket, mindenütt a bírónál szállítottak a hajdúk, mindenütt meg visgálták a Nemes Levelemet 40, 50 mogyorófa pecsétekkel jól meg is kormoltak. Édes atyám Zsivány Tamás, be nagy őr leszek utána, én fogom bírni az akasztófai domíniumot, senkinek semmi része a kereki várba, engemet illet az égető Promontorium, iti piti coppensus, quot capita tot sensus, óres móres markófüles, honores mutant mores, servus humillimus. HADNAGY: Ne beszélj te füstös kaleficsiritó, Csak az orcánk bőrét vagy te megpirító. ALHADNAGY: No csak Bandi bátya megbecsüld magadat, Mert mindjárt kitépem borzas szakálladat. Senki sem hitt téged ide perolálni, Mikor már nem is tudsz a lábadon állni. FŐKÁPLÁR: Uraim! mi vagyunk egy compániából, Nem a Márs, hanem a Pallás táborából Lettünk a Minerva fejének agyából, Verboválni jöttünk most az oskolából. ÁLKÁPLÁR: Minálunk a legény nem így hadakozik, Mint Márs úrnál karddal, nem is vagdalkozik, Hanem sétál, könyvet forgat, s gondolkozik, De ott is kitanul, avancsérozik. VITÉZ: Akinek hát kedve van hozzánk állani, Tessék markát a szűz kezembe nyújtani. Vagy egy nyolc márjásost zacskómba sújtani, Egy öreg bankóval agyonhajítani. RÉKLUTA: Ha úgy van a dolog, íme itt a kezem, Fogja vitéz uram, biz én levetkezem. Meguntam már úgy is ezt a kopott ruhát, Tudom, hogy majd kapok jobbat, szebbet s puhát. MÁS RÉKLUTA: Akaratod teszem pajtás én is benne, Hisz nekünk elválni már csúnyaság lenne. Hagyjuk itthon tüstént ezt a szennyes sutot, Gyerünk el ővélek, majd jobb helyünk jut ott. LEÁNY: Ha kend Pesta bácsi katonának mégyen, Nékem itt maradni lenne örök szégyen. Elmegyek hát én is markoványosnénak, Csak tartsanak engem kentek magokénak. GETZI (a leány testvére): Elment az eszetek, de ha te is elmégy Kata húgom úgy hát most tőlem búcsút végy. Egy szó annyi mint száz, úgy én is teveled Elmegyek; mert látom dobog a kebeled. DOBOS: Rászedték ám Palkót, fog ő annyit sírni! Hogy azt lehetetlen ma nekem leírni, Mert én dobos vagyok, de annyit dobolnak A faromon, hányszor egy nap abrakolnak. STRÁSAMESTER: Vivát csakhogy itt van, nem gondolok vele, Nem tudjuk milyen lesz ő kimenetele, Majd eljáratják ott vele a kozákot, Amidőn elverik, mint egy kopott zsákot. ADJUTÁN: Jaj ! Jaj ! jaj ! énnekem; hármas jajt is mondok, Óh, be lúddá tettek ezek a bolondok. Kénytelen vagyok már mondani az absot, Pedig én utálom szörnyen az arabsot. ERSZÉNYHORDÓ: Ne búsulj, hisz kérek én a lénungodba Egy szép files tallért, így majd bús napodra Víg sugár lövellik, ezzel iszol vélünk, Pedig, hogy téged is már közöttünk szemlélünk. PÉNZTKÉRŐ: Öntsétek le tehát hívek az erszénybe