Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

Vége is itt van már helye az Ámennek. Puncrum finale De bizony még itt van a punctum finálé. Azért hát vég válét már te mondanál-é? Még itt a te béred csak egy meleg málé, Az enyém egy tallér, és ez a vég válé. Nyenye nyanya nyápész Nadravecki Jankó, Nadragulyát ettél, az is neked való. Nadrágod ületi kihull, gatyád sincs jó, Ne köpd hát a markod öcsém Kaszamankó. (Akármellyikből választhatói búcsúzó verset és nótát. Mondattam 1819 Simoniban) BEKÖSZÖNŐ: Az Isten áldja meg e ház lakosait, Ennek kicsinnyeit, mind pedig nagyjait, Szaporítsa tyúkját, tehenét, barmait, S kőzőije vélek gazdag áldásait. Én vagyok a Pallás serege postája, Amint bizonyítja köntösöm formája. S mint hogy generálunk parancsolatjára, Ma a vitézeknek verbuválására Szabadságot nyertünk, hogy hát vigadhassunk, Egy avagy két vitéz réklutát kaphassunk. Kérem szeretettel most kigyelmeteket, Engedjék bejönni ezen vitézeket. Fogadom e faluseprő bajuszomra, És ezen aranyos érdem csillagomra, Hogy seregünk nem fog semmit olyat tenni Ami jó gazdánknak kárára fog lenni. Vitézek! no jertek befele csendesen, Mert ím e házba befogadnak szívesen. (Bemennek.) KAPITÁNY: Nosza hát vitézek áll fátok glédába, Mindennek kifele álljon mindkét lába. Hát te tök kolop! tán a lábad szárába Szállt az eszed, hogy úgy állsz, mint egy vén bába. Rajta káplár uram a káplár pálcával Puffantson rá egy jót vitézi botjával, Hogy forduljon egyet a szalmás lábával, S álljon szép glédába a több katonával. KADÉT: No de nem vagyunk most a nagy armadába, Jertek hát barátim! ide karikába. Minden ember nézzen maga kólájába, S fújjuk el nótánkat csak úgy hamarfába. Nóta. Jancsi bácsi, Pesta bácsi s. a. t. Oh, be boldog az Apolló, Héj, bokrétázott katonája, Van étele, van itala, Héj, van szép pántlikás gálája, Mikor mások a szőlőbe, Héj, a nagy hévségbe kapálnak, Űk akkor is az erdőbe, Héj, a pásiton musikálnak, Nincsen gondja a marhára, Héj, nincsen az eke szarvára, Oh, jertek hát seregünkbe, Héj, vegyetek részt örömünkbe, Csapjatok fel katonának, Héj, majd szép fényes csillagokat, Adunk az új réklutának, Héj, vígan tanítjuk azokat. SÁFRÁNGOS: Tsipke gyóltsot kanavász vegyenek kelmétek jó asszonyom! A vi mi pánovi co virtu kledáce, Bojak a sznad usechni vi tu ne biváce. KÖZKATONA: Figyelmezzen kérem vitéz úr hadnagyunk, Ez a tót azt mondja, hogy pojákok vagyunk. Tán nem száradt lábunk szárába az agyunk, Hogy ilyen nagy csúfot rajtunk veszni hagyunk. NÉMET KATONA: Út van hathat uram! én matyar megfatyom, Én ily csúf makamon mekfeszni nem hatyom. Hisz én apám uram amik csak mek nem holt, Mint én itten derék matyar ember mekvolt. Kivetem ó'kemit most mintyárt a hóra, Uttan pétékula nem mek fad a ráncba. SÁFRÁNGOS: A moj lubi Pányi! prószim co robice, Ja vás ne bántuju szarná rozumice. STRÁSAMESTER: De már ez igen sok, ezt ki-ki hallotta, Hogy legényeimet szamárnak mondotta. Te vasorrú bába! te csúf kanavászos, Ha megfoglak mindjárt leszel kolimászos. Várj kutya mendörgős, ropogós csikorogva tekergős, Ejnye bilincsbe merült jó hogy aurára került. KÖZVITÉZ: Te eb ura kurta, megállj, ha megfoglak, E vitézi kézzel kruppává morcollak.