Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

SÁFRÁNGOS: Ó ja vészem huncut a nies ne robim vám Ja jem csipke, gyolcsi, kanavász provadám Vegyik ken asszonyom! aki vesz annak lesz, Aki nem lesz amek nem vesz. HADNAGY: Még ezt mondja huncut, ejnye Canis Mater, Ezt biz el nem viszed kanavászos Fráter. Kengyelfutó gazda! jöjjön be csak egy minutára. KENGYELFUTÓ: Itt vagyok vitéz hadnagy úr! hív parancsplattjára. HADNAGY: Ezt a garbonciást innen kivessétek, Egyenesen bíró uramhoz vigyétek. Ottan kemény vasra, bilincsre tegyétek, Hogy nyálat se nyeljen úgy megkötözzétek. KENGYELFUTÓ: Jere te szép madár! pokol pozderjája! Ördög pemetéje! belzebúb bábája! Majd ha a harmincat vitézül kiállód, Tudom a puladert tele iprikálod. SÁFRÁNGOS: Bóse tro robice ma stara mattra. KENGYELFUTÓ: Micsoda maskara még nekem azt mondod, De biz én nem leszek tenéked bolondod. SÁFRÁNGOS: Icc ti sibenyitce. KENGYELFUTÓ: Sendice? már akár sendice vagy író, Jer! néked megfizet most mindjárt a bíró. (Elmennek) KÖZKATONA: Még azt mondja huncut! mi senkit nem bántunk, Csalárd portékánkkal senkit meg nem rántunk. Ez házat is azért kívántuk tisztelni, Hogy ha tudnánk itten jó réklutát lelni, Annak szokott módon parolánkat adnánk, És rege mentünkbe mindjárt befogadnánk. KAPITÁNY: Mi a nagy Apolló ármádiájának Vitézei vagyunk, nemes táborának, Amely regementbe lenni katonának, Ki-ki esmérheti nagy boldogságának. Ez az a regement, melybe a bölcsesség Lakik és virágzik az igaz kegyesség, Mellybe az igazság és az egyenesség Után kerestetik az örök üdvesség. Aki soha nem járt még az oskolába, Az a tudatlanság szomorú álmába Szendereg, az élők ezen világába Csak úgy tapogat, mint egy setét kriptába. HADNAGY: Úgy vagyon! hiszen a példabeszéd mondja, Tudomány nélkül az ember más bolondja. Semmit sem ér a pénz, semmit a gazdag kincs, Ha mind azok mellett egy csepp tudomány sincs. Micsoda nagy kín az, hogy már nótáriust Kell hívni, hogy nézzen körül egy contractust, Vagy ha a vásárba elhajt egy tehenét, Már el kell hívni egy esmerős emberét, Hogy nézze a bankót melyet marhájáért Adtak a vásárba elhajtott barmáért. Vagy hogy kukincán, borsón avagy babon Veti fel, hány forint jött eladott zabon. Én inkább odadnám minden jószágomat, Mint ezt a parányi kis tudományomat. OSKOLÁT ELHAGYOTT GYERMEK: Jól mondod Barátom! ha meg nem szólnálak Igaz mondásodért most megcsókolnálak. A világon igen bölcsnek mondanálak, Ha tudnám, hogy téged, meg nem pirítnálak. Én is jártam egykor az oskola mellett, Mikor a tehenünk tarka csikót ellett, De hogy az iszodnak sokat tűrni kellett, Oskola idő csakhamar kitellett. Oh mely bolond voltam, készebb voltam sírni, Készebb az ökröt a mezőre kisírni, Készebb az ekével egy nap földet nyírni, Mint az oskolába csak egy sort is írni. Már most nincs éltemnek sem tele, sem nyara, Maradtam a mások fertelmes szamara. Jobban él nálamnál az urak agara, Oh milyen jól esne most is egy kis dara. FRÁTER: Óh gyönyörűséges zengő fülemile, Hogy illene ide egy nagy szamár file. MÁS KORHELY VOLT TANULÓ: Barátom! Ne verj új késeket lelkembe, Mert szívem megreped keserűségembe. Fiúk! tanuljatok keserves sorsomon, Tanuljatok az én bús állapotomon. Óh egek! könnyeznek most is két szemeim, Borzadnak, reszketnek minden tetemeim, Midőn meggondolom, hogy édesatyámat És azt a hűséges szerelmes anyámat Mennyire gyötörtem, mennyire kínoztam, És tán végre ráfok még halált is hoztam. Ők engem minden nap magok felkísértek Az oskolába, de még haza sem értek, Már akkor elszöktem s a lóhoz szaladtam, Eképen tudatlan ostoba maradtam. Már most minden napon siratom esetem, De késő, örökre keserves életem. STRÁSAMESTER Úgy kell te csúf lidérc! lám én hogy tanulok, Mindig vígan vagyok sohasem búsulok. Búmba tudom soha meg nem bolondulok. Búsuljon hát ki tud, hozzá nem búsulok.