Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

Genre-alakok, lakodalmi borotválás A dramatikus játékok kedvelt szereplői voltak a genre-alakok. Ezek különböző foglalkozásbeli emberek, mesterek, kereskedők, iparosok, valamint a közösségtől eltérő más nemzetiségű és idegen etnikumhoz, fajhoz tartozó személyek. Az ilyen maszkos alakok megjelenésének kedvelt színhelye a fonó és a lakodalom volt. Az előző színhelyen való megjelenés a farsanggal is szorosan kapcsolódik. A genre-alakokat Gömörben móriónak, mulatnak, ha a disznótorban jelentek meg, pócirkának nevezték. A legkülönbözőbb figurákat alakították. így pl. megjelenítettek kéményseprőt, borbélyt, kovácsot, üstfoltozót, köszörűst, vándor drótost, szakállas palyszos (tollas) zsidót, kéregető cipészt stb. Mindezekre a Játék és maszk című munkám köteteiben a fonóbeli, lakodalmi és disznótori alakoskodás kapcsán hivatkoztam. A páskaházi lakodalmi borotválást itt közlöm. Ennek a jelentőségét az adja, hogy a játék szervezői és véghezvivői asszonyok. A lakodalomban hajnal felé az asszonyok megborotválták a férfiakat. Ehhez a következő előkészületeket tették. Egy dagasztótálat és egy kereket (eketaliga kereke vagy szekérkerék) cipeltek be a házba. A kereket a dagasztóláb között egy rúdra függesztették, amelyen mint tengelyen a kereket forgatták. Az asszonyok közölték a férfiakkal, hogy megborotválják őket. Elálltak az ajtót, senkit nem engedtek ki. Sorban egymás után leültették a férfiakat, lefogták, egy asszony szappannal bedörzsölte az arcukat, pemzlivel pamacsolta, azután egy tompa vaskéssel lehúzta a habot. A kést időnként a dagasztólábon forgatott keréken megélezte. A jelenet nagy derültséget váltott ki, és így szórakozva a hajnali álmosság is elmúlt (Körösi Andrásné, 61 é., 1973). A páskaházi lakodalmi borotválás a szomszédos keleti palócok lakodalmi rabhordásának hasonló szokásával hozható párhuzamba. Idevonatkozóan tanulságos Istvánffy Gyula leírása: „Reggel aztán felkészül a násznép, hogy a násznagy házához mehessenek. A legények először is egy rabot fognak maguk közül, azt kerékkötő láncra kötik, s úgy vezetik a násznép élén muzsikaszó mellett, s faluhosszat táncoltatják. Vagy pedig - mint Sáta községben - 5-6 legényt úgyszólván tetőtől talpig becsavarnak szalmakötelekkel, a fejökre rossz fazekat nyomnak, a nyakukba csengőt vagy kolompot akasztanak, a kezükbe rossz bádog edényt, rossz fazekat vagy kézi rostát, s fakanalat adnak, a násznagyot pedig felültetik egy kis talyigára, aztán a legények közül ki a rúdhoz, ki a lőcshöz, ki pedig a talyiga hátuljához áll, hogy húzhassa vagy tolhassa. Akkor aztán megindul a lakodalmas nép muzsikaszó mellett, s éktelen zsivajjal, lármával, dobolással megy végig a falu fő utcáján a násznagy uram házához. Amint ide megérkeznek, a násznagyot rögtön leemelik a talyigáról, s az udvar közepén egy kis székre ültetik, hogy megborotválják -fakéssel. Két legény egy kocsikereket hamarjában rúdra húz, egy harmadik legény pedig a gyorsan forgatott kereken sietve élesíti a faborotvát. Azalatt meg egy másik úgy tesz, mintha beszappanozná a násznagy képét borotváláshoz, s hol a markába, hol pedig elvétve a násznagy uram tisztes orcájára köpköd, úgy szelíden, közbe-közbe, hogy a lakodalmas népet meg is nevettesse." A borotválásra elsősorban a férfiak játékrepertoárjában találunk példákat. Az asszonyok játéka az ún. asszonyfarsanghoz kapcsolódik s elsősorban a szlovák településű falvakban figyelhető meg. Éppen ezért különösen figyelemre méltó a páskaházi női szereplős lakodalmi borotválás. A 19. század elején egy gömöri tanító, Ketskeméti Sámuel, aki Zádorfalán, Serkén és Simonyiban szolgált, az iskolai színjátékok páratlan értékű darabjait jegyezte le és örökítette az utókorra. Ezek folklorisztikus értékét különösképpen emeli az, hogy a játékokat egy gömöri alig ötszáz lelkes kis református faluban, Simonyiban mutatták be egyszerű földműves emberek között. Az iskolai színjátszásról jelentős tanulmányok, forrásközlemények jelentek meg. A zömmel latin nyelvű színjátékok drámatörténeti szempontból fontosak, ezeknek alig, közvetlenül pedig semmilyen hatása nem volt a néphagyományra. A latin nyelv tanulását is elősegítő játékokat nem falusi elemi iskolás gyermekek, hanem a városi, gimnáziumi osztályokban tanulók adták elő. Az előadók személyét és a bemutatás helyét illetően a magyar nyelvű darabokkal kapcsolatban is ugyanaz mondható.