Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

Alkalmi játékok lakodalomban, fonóban, farsangkor A magyar népi színjátékok kutatása során a szatmári falvakban rendkívül gazdag anyagra bukkantunk. További gyűjtések más magyar területekről is hasznos eredményt hoztak. Úgy véltem, hogy Gömörben a népi dramatikus játékokra a recens hagyományban már nem találok példákat. Egyedül a farsang mutatott gazdag anyagot. Fehérváry István Magyarok a nyelvhatáron című könyvében (Rozsnyó, 1937) említést tett a lakodalmi temetési játékról. Ennek nyomán több faluban rábukkantam a dramatikus játékok emlékeire, egykori gyakorlatára. A tényleges játszásra azonban évtizedek óta nem került sor, de - szerencsére - idős emberek emlékezete révén több játékról kaptam kitűnő adalékokat. A temetést parodizáló színjátékszerű szokások problémakörével több tanulmányban foglalkoztam. A kutatás nyomán kitűnt, hogy a temetést utánzó játék rendkívül népszerű volt a Nagyalföldön lakodalmak alkalmával, Erdélyben és Dunántúlon elsősorban a farsangi hagyománykörben. Felvidéki területről csak szórványos adatokat ismertünk. Úgy tűnt, hogy a peremterületeken a temetést parodizáló játékok alkalma a farsang. Fehérváry két falu - Hubó, Vígtelke - kapcsán említi a temetés paródiáját. Ez utóbbinál írja: „A lakodalomban, mikor a hangulat már magasra csap, megkezdődik a lakodalmi temetés. Koporsó alakú deszkára fektetnek egy férfit, leterítik fehér lepellel, négy-hat férfi cipeli, egyik felöltözik papnak és tréfás halotti énekeket dalolva körülhordozzák a házban. Utánaszegődnek a siratóasszonyok, akik szintén sok tréfával vegyítik ezt a víg életsiratást" (188. 1.). Több mint harminc évvel később, 1973-ban a Turóc-völgyi Deresken bukkantam rá a temetést parodizálójátékra a lakodalom szokáshagyományában. A temetés parodizálása egyike volt a legkedveltebb lakodalmi játékoknak Deresken. A menyaszszonykontyolás után, többnyire hajnal felé „csinálták a temetést". A szereplők a lakodalomba hivatalos legények voltak. Amikor a menyasszonyt elvitték felkontyolni, a tréfára, a mókára hajlamos - kissé már kapatos - legények a kamrában, az ólban vagy a csűrben felkészültek a játékra. Egy legényt, aki a halott szerepére vállalkozott, lócára vagy egy hosszú asztalra fektették. Lepedővel leterítették. A papot alakító legény két singéit szoknyát vett magára. Az egyiket a derekán megkötötte kötéllel, a másikkal a felsőtestét borította be, amelyet a nyakánál kötöttek meg. A két női szoknya alakította a papi reverendát. Papírból süveget készítettek és azt tették a fejére. Ha a papot alakító legénynek bajusza volt, a jelenet bemutatása előtt leborotválta vagy leragasztotta, mert a katolikus plébánosnak nem lehet bajusza. Kezében egy régi kalendáriumot s egy meszelőt tartott, a karjára pedig egy rocskát vett. A kalendárium a bibliát, a meszelő és a rocska a szentelő eszközöket helyettesítette. A rocskába szappanhabot, szappanos vizet tettek, ez volt az ún. szenteltvíz. A halottat alakító legényt felravatalozva vitték be a lagzis házba. Elöl ment a harangozó, aki kolompolt. Mögötte a halottat követték a hozzátartozók, azaz egy-egy égö gyertyát tartó legények, akik keserves siratást mímeltek. Fájdalmasan ríttak, mintha valóban halottat kísértek volna. Amikor a halottal beléptek, a lakodalmas ház vendégei abbahagyták a táncot, a zene is elnémult. A nagy vidámságot hirtelen néma csend váltotta fel, amit - mint meglepő groteszkséget a lakodalom hangulatában - pár pillanat múlva harsány kacaj és derű követett. Az alakoskodó pap a halott fejéhez állt és a „zsoltárból" énekelt: Az ének után a pap beszentelte a halottat, azaz a meszelőt a szappanhabba mártotta és azzal hintette meg a ravatalt, a siratókat és a nézőket egyaránt. Eközben nagy rívás, zaj, lárma támadt. Amikor ismét csend lett, a pap elmondta a halotti prédikációt: A temetés paródiája Rimamurány, Salgótarján, Papírgyári társaság. Elbúcsúzik most mitőlünk Totrec Árpád munkatárs. Istenem, istenem, mi lesz most énvelem, Elfogyott a fizetésem.