Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
A SZERELMI ÉLETTŐL A LAKODALOMIG ALSÓSZUHÁN
Az apa nélküli gyermek sok megpróbáltatáson esett át, mire önálló életet kezdhetett. Gyermekpajtásaitól sokszor kellett csúfolódást eltűrnie. A csúfolódó gyerekeket a szüleik nagyon megverték, a verés „még vőlegénykorukban is eszükbe jutott.". A faluban az emberek a leányanya és gyermeke pártján állottak és védelmükbe vették. A zabigyerek, ha becsületes, szorgalmas, dolgos volt, éppen úgy megkapta a felnőttektől a megbecsülést, mint a házasságban született ifjú. Ha a leányanya nem a gyermek apjához ment férjhez, a férj a gyermeket nevére vehette (1. fent), de többnyire a gyermek az anya leánykori nevét viselte és ezekben az esetekben a mostohaapai örökségből kiesett, csak az édesanyja után örökölt. Vénlány, vénlegény Úgy tartották régen, hogy a leánynak 17 éves korában már férjhez lehet menni. A szegényebbek körében akadt 14 éves asszony is. Ha a leány elérte a 23-24 éves kort, még nem tekintették vénlánynak, de már nem tartott a fiatalokkal. Az ilyen leány többnyire otthon tartózkodott vagy a barátnőivel tartotta a kapcsolatot, de szívesen fogadták társaságukba az asszonyok is. Akkor tekintették vénlánynak, ha 30 éves elmúlt. Ha ebben a korban gazdag kérője akadt, akkor mondták: Várt lány, várat nyert. Vénlegénynek a 40-50 év körüli férfit tekintették. Sokkal kevesebb volt a társadalmi kötöttsége, mint a vénlánynak. Bárhol, bármilyen közösségben megjelenhetett, a fiatalabbak és az idősebbek körében egyaránt. Azonban, ha már jóval elmúlt ötven, akkor egyre inkább az idős emberek társaságában érezte jól magát. Öregkori éveit leánytestvérének, asszony-rokonának támogatására szorulva töltötte. Meddőség Egyértelműen nemleges a válasz arra a kérdésre: volt-e arra példa, hogy az asszony szándékosan akarta a meddőséget. A gyermekáldás volt a legfontosabb és a kívánság, hogy lehetőleg több gyermek legyen. Egy gyermek, nem gyermek - mondogatták az idősek. A lakodalomban a vetett ágyig kísérték az új párt, bő gyermekáldást kívánva kiáltották: Szaporodjatok, mint a csicsóka. A gyermek a szülők segítője a munkában, gondozója, eltartója az öregkorban. Éppen ezért a meddőség nagy szomorúságot okozott. Emiatt egyaránt okolták a férfit és a nőt. Az előbbit azért, mert legény korában kicsapongó volt és magtalanná vált: szánt, de nem vet. (Szeretkezik, de nincs magja.) Az asszonnyal kapcsolatban úgy vélték, hogy azért meddő, mert bizonyára többször megkaparták leány korában. Akadtak férfiak, akik elnézték, ha a feleségük gyermeknemzés céljából más emberrel (lehetőleg a férfi rokonságából valóval) érintkezett. Gyermekáldás A meddőségről való véleménnyel kapcsolatban kitűnik, hogy azt a legnagyobb bajnak tekintették, a gyermekáldást pedig isten adományának. Azt tartották jónak, ha az esküvő után rendes időben megérkezik az újszülött. Az öreg asszonyok mondogatták: Hadd jöjjön a gyerek akkor, amikor ideje van. Az ifjú házasok legalább három gyermeket akartak. Ha mind a három fiú volt, akkor még a negyediknek leányt szerettek volna. A fiúgyermeknek örültek a leginkább, mert a családfő nevét vitte tovább és a mezei, fizikai munkában is ő jelentette a segítséget. A fiú után a leánynak azért örültek, mert általános volt az a vélemény, hogy az idős szülők elsősorban a leánygyermekük gondozására számíthatnak. Ha egymás után több gyermek meghalt, az újszülöttet az ablakon ki és beadták, hogy megmaradjon. A gazdag egyke lánykának az anyja még „tetűt is tett a fejébe, úgy hitte, hogy akkor nem hal meg." Ha csak egy gyermek született és az meghalt, óriási volt a fájdalom. Az egy gyermek, az egyke a két világháború közötti időben alakult ki, elsősorban a jómódú parasztoknál. Ennek oka az volt, hogy a vagyon a szülők halála után egy kézben maradjon.
