Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

Báró lánya nem juhásznénak való, Selyem szoknya nem a harmatba való, Mert a juhász éjjel a harmatba jár, Nappal pedig a nyája után sétál. Szépen szól a juhász legény klanétja, Behangzik a báróné udvarába. A báró se nem vette ezt tréfának, Felpattantott a daruszörü lovára. Felpattantott a daruszörü lovára, Kiugrajtott a közeli pusztára. Adjon Isten jó estét, te kis juhász! Adjon Isten, báró uram, mit vizsgál? Nem vizsgálok egyebet, te kis juhász Nem láttad-e kökényszemü bárólányt? Nem láttam a kökényszemü bárólányt, Ha nem hiszi, vizsgálja fel a tanyát. Benne van a cifraszüröm, rézbaltám, Mellette a tajtékpipám, klanétám. Jaj, de szépen kifaragták azt a fát, Amelyre a juhászlegényt akasztják. Fújja a szél gyócsingét, gyócsgatyáját, Jaj, Istenem, mér szerettem bárólányt! Jaj, de szépen harangoznak, temetnek, Juhászlegényt temetőbe kísérnek. Az van írva a koporsó oldalára, Itt nyugszik a bárókislány babája. Sz káros, Turóc-völgy Bajo István (71), 1973 Endre báró lánya és a juhászlegény Parlaiido J5- r68 Endre báró udvarába van egy fa Juhászlegény furulyázik alatta. No, te juhász, szépen szól a furulyád, Behallatszik Endre báró ablakán. Ki is nyílt az Endre báró ablaka, Kökényszemű bárólány néz ki rajta. A bárólány így sóhajt fel magába: Minek élek ily szomorú magányba! Endre báró kora reggel hajnalba Kilépett a közel levő tanyára. Azt kérdezi a számadó juhásztól: Nem látat-e a kisasszonyt valahol. Nem láttam én báró uram, ha mondom, Három naptól oda van egy bojtárom. A bojtárom három napja oda van, A kisasszony bizonyára vele van. Jaj, de szépen kifaragták azt a fát, Amelyikre juhászlegényt akasztják. Fújja a szél, gyócsingét, gócsgatyáját, Jaj, Istenem, mért szerettem bárólányt! Gesztete, Rima melléke Csank Dezsőné Imrece Ilona (62), 1975 Szendrő báró juhásza és a báró lánya Túl a Tiszán a szendrői határba, Áll egy hársfa, egy nagy hársfa magába. Annak a nagy hársfának az aljába Juhászlegény klanétázik magába. Én vagyok a Szendrő báró juhásza, Én járok a szendrei nagy határba. Fejem felett forog a rézkarikás, Én ölelem a bárólányt, de nem más. A bárólány álmatlan éjszakába, Szomorúan így sóhajt fel magába: Jaj, Istenem, mér lettem báró lánya, Mér nem lettem juhászlegény babája. A bárólány ibolyaszín ruhába Kisétált a szendrei nagy határba. Még messziről kiáltja a juhásznak, Szívem, Bandi, terítsd le a subádat. Nem teríthetem én le a subámat, Mert behajtják az én kedves juhnyájam. Szívem, Bandi, a nyájjal most ne gondolj, Kiváltja azt az én apám, ha mondom. Szendrő báró felkapott a lovára, Kivágtat a szendrei nagy határba. Megkérdi a legöregebb juhászát, Nem látta-e itt járni a leányát.