Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Tökmag fráter j ere ki, Jobb lesz neked ideki, Ha ha ha, ha ha ha! Rajta rajta rajta hát Hányja jobban a farát! Uccu cu, uccu cu! Ekkép végzé a szónok szavát, Utoljára hagyván a javát, S ez oly tetszéssel fogadtatott, Hogy a sok vendég gusztust kapott, S amit ő elmondta hangosan, Tüstént produkálták párosan, Volt szuszogás, nyögés, recsegés. Végre más gyűlést határoztak, S tántorogva széjjel oszlottak, így van ez, mi tűrés, tagadás, Ezek ellen nincsen kifogás. S ha tollam tán vastagot fogott, ím megmondom a jámbor okot: Éj volt, sötét mint a kulimáz, Sírcsönd körülem néha a ház, írtam, de tintám kifogyott már, - Az ész néha kóborolni jár, Tinta helyett ecetet vettem, Pedig bolond gombát nem ettem, így tollam, tintám csípőssé lett, De hiába csak írnom kellett, Pedig nem csak az asszony hamis, Ameddig megsül, csak magam is Elvágom s egyszer a múzsákkal Mulatok, máskor Zsuzsikákkal. És bennünk is van ám egy két ok, Hogy így ránk kaptak az asszonyok Nálok nélkül el nem lehetünk, Nélkülök fél csizma életünk, Zajos tengerén életünknek Ménykőfogói érzetünknek, Ha oldalbordánk tapogatjuk, Mi őket meg nem tagadhatjuk, Csak ne mentegessük magunkat, Értök kenjük ki bajuszunkat. Hiába e világ folyása, Mind egyforma a tyúk tojása. Én magam is ha megszorulok, A kapu alatt is által búvok, Mert én hőn tisztelem a nőket, Kivált a tinókat - süldőket. Azonban vessünk kissé számot; Hányszor letoltuk a nadrágot, Elvesztegetve a patrontást, A szegény asszony mit tehet mást? Ha férjem utam elégtelen, S csak a szőr közt babrál szüntelen, Mint mellette suplenst tartani, Ki nyakig bír gyertyát mártani: Legjobb lesz tehát megtartani Semmit sem kell látni s hallani. Kinek morál rőf van zsebében, S rettentőket lát e beszédben, S anathémát kiált fejemre, Tüzes csepüt szegény kezemre, Mentségemül legyen tudtára, Én ezt az ollyanok számára Firkáltam, kik a bohóságon Jót nevetnek e rossz világon, Akik ha egy keszeget látnak, Nem gondolják tüstént cethalnak, S ha haragszik, vegye eszébe Nem való kis gyermek kezébe. Én pedig pipámat meggyújtom, S dévaj pályám tovább is nyújtom. Az asszony bevétele Az asszonyi szív várhoz hasonló, kacérság bástyája; szemérem sánca; rohanással ritkán vehetem azt be, annál gyakrabban hadicsel által; elmésség legyen a kém, ez fürkéssze ki a vár leggyöngébb helyeit; színlelt hidegség legyen az aknász, mert ezáltal dől be leghamarabb a szív nyugalma, tüzes pillantások legyenek a pattantyúsok; ajándékok a hidászok, mert ezek vernek hidat a szívhez, melyen ámor mint hírnök bekötött szemmel csúszik a várba, s ez aztán minden alkupont nélkül hódol meg a győzőnek. A gránátos meg a menyecske Egy gránátos széles jó kedvében Szédeleg a tábor közelében, Mangaléta súlya nyomja a vállát, Egy negyedrész medve koponyáját; Egynehány garas van zsebében, S a csapszéknek áll a rúdja éppen, Amint szembe jő egy friss menyecske, Tömött farú, ugrós mint a kecske. „Markotányosné! galambom hallja! Adjon egyszer! a száját is megnyalja; Eszem azt a szép csécsi bimbaját, Hadd emeljem fel a viganóját. Farkam, mint a sugár ágyú olyan, Nézze - áll már az ilyen-amolyan! Bele illik a peselőjébe, Barát se jobban a sekrestyébe." A menyecske a beszédet hallja, És talán a tréfát megsokalja.