Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN
koszorúsleányok a párjukkal, azután következtek a közelebbi, majd távolabbi rokonok és más meghívottak. A fiatalasszonyok (menyecskék) fejüket hátrakötve, kezükben zsebkendőt lobogtatva, egymásba karolva mentek. A férfiak, de az idősebb asszonyok is egy-egy üveg italt (régen csak pálinkát) vittek és kínálgatták egymást, valamint a nézőket és mindazokat, akikkel az úton találkoztak. Ugyancsak az idősebb asszonyok feladata volt a kalácskínálás. Ők vitték a papnak a fonott kalácsot, a kakast és a pálinkát. A férfiak a zenészek köré tömörülve doboltak, a pálinkásbutykosból kínálgatták egymást és az úton járókat. Gyolcs az ingem, gyolcs a gatyám, lobogós az ujja, Nem lobog az, nem lobog az, ha a szél nem fújja. Ha a szél nem fújja, magam lobogtatom, Még az éjjel a szeretőmet véle betakarom. Deresken a századelőn még szokásban volt, hogy a lakodalmas menetet a maskarások követték. Ezek között szerepelt egy álmenyasszony és egy álvőlegény is. Az előző nagyhasú volt, nem kis célzással a menyasszony leendő állapotára. Ez a két maszkos alak mindig megjelent, a többi esetleges volt, mint például: a cigányt, zsidót, drótostótot, borbélyt stb. megjelenítő figurák. Ha az esküvőre menet alatt esett az eső, azt mondták, hogy „sírós lesz az új asszony", ha zengett, villámlott az ég, akkor pedig: „viharos lesz a házasság". Az esküvő napján nem temettek a faluban, mert az rendkívül rossz előjelnek számított. Látogatás a temetőben Korábban szokásban volt a templomi esküvő előtt, hogy ha a vőlegény vagy a menyasszony édesapja vagy édesanyja már nem élt, a sírhoz elmentek. A násznép megállt a temető kapujában. A menyasszony a koszorúslányaival, vőfélyével, illetőleg a vőlegény a legénybarátokkal és szintén a vőféllyel felkereste az elhalt szülő sírját. A vőfély szólt a menyasszony vagy a vőlegény nevében. A menyaszszony szavai korán meghalt édesanyja sírjánál: Olyan kicsi voltam, még alig ismertem, Mikor a zord halál elrabolta tőlem. Itt a temetőben fekszik hideg sírban, De a lelke eljön vélem a templomba. Jöjj el, édesanyám, jöjj el esküvőmre, Ne legyek én árva, legyél én mellettem, Kelj fel anyám, kelj fel, kelj fel a sírodból, Nézd meg milyen menyasszony lett a lányodból. A sírra virágot helyeztek, azután kimentek a násznéphez és folytatták az utat a templomba. Násznép, 1937. Lévárt Az esküvői menet vissza-visszatérő kedvelt nótája volt:
