Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

nem tetsző dolgot ismert meg a lány magatartásában, amiről eddig nem tudott. A jegyesség megszakítása a jegyajándékok visszaadásával járt. A jegyet csak akkor nem kérték vissza, ha valamelyik fél halála miatt szakadt meg a jegyesség. Kelengye és nyoszolya A régi időkben (századunk első évtizedeiben) a menyasszony kelengyéje 4-6 párna, egy kis és egy nagy dunna és egy derékalj. A párnák és a dunnák huzata slingelt szélű volt. A ruhanemű a vagyoni helyzettől nagymértékben függött. Az ifjú menyecskének karton-, szövet- és selyemruhát vettek, illetőleg készítettek. A rangosabb menyasszony legalább 12 fejre való kázsmir kendőt, 6 delinkenáöX, 6 sáfolykenáőt, egy bársonykabátot, egy pár csizmát, 20 ingvállat és 20 pendelt kapott. A földműves családba a menyasszony még 3 vég vásznat és 20-25 zsákot is vitt. A menyasszony bútora (a fenti időszakban) egy láda, majd komát volt, néha mindkettő. A két világháború közötti években megjelent a sifon, a díván és az első házban a szék és asztal. A második világháború után a menyasszony komplett szobabútort vitt a házasságba. A jobb módú szülők konyhabútort is vásároltak az ifjú asszony számára. A nyoszolyáról külön szólunk. A századfordulón, a múlt század végén a vőlegény feladatához tartozott a nyoszolya elkészíttetése. A nyoszolya a házastársak, a család ágya volt. A nyoszolyát a közönséges ágyaktól, illetőleg fekvőhelyektől a tologató különböztette meg. Ez tulajdonképpen egy pótágy funkcióját töltötte be. Mindaddig, amíg gyermek nem volt, a házastársak ezen aludtak. A tologató egy rövid lábú ágy volt, amit a nyoszolya alá betoltak, illetőleg lefekvéskor onnan kihúzták. A tologatót kis fakerekeken tolták, húzták. így a fölvetett ágyat nem kellett este széjjelbontani, voltaképpen állandóan meg volt ágyazva, a nyoszolya alól csak a tologatót kellett kihúzni, azon ágyazásra nem volt szükség, használat után visszatolták, s így a fekvőhelyet a nyoszolya eltakarta. Csak akkor változott meg a fekvési rend, amikor már a család szaporodott. A gyermekek foglalták el a tologatót, s azután a szülők a nyoszolyában háltak. Várakozási idő A várakozási idő az eljegyzéstől az esküvőig tart. Ez két vagy három hónap volt. Esetenként lehetett rövidebb és hosszabb is. A menyasszonyra és a vőlegényre ebben az időszakban azt mondják: jegyben vannak, jegyben járnak. Együtt mennek a templomba, búcsúba, táncmulatságba, lakodalomba vagy vásárba. A menyasszony a lánybarátaitól már elkülönül, a lányok fonójába sem megy. Minden közösségi alkalmon a vőlegényével jelenik meg. Ha az valamilyen ok miatt nem tud vele menni, akkor otthon marad. Ha az utcán mennek, egymás kezét fogva haladnak. A jegyesség alatt a menyasszony a vőlegény pántlikáját viselte a hajában, a nyakában pedig a jegybe kapott kalárist. Az ablakába kitette, hogy az arra járók lássák a vőlegénye búcsúból hozott ajándékát: a mézeskalács szívet. A vőlegény a menyasszonyát korlátozás nélkül meglátogatta. Az éjszakát kivéve bármelyik órában mehetett a menyasszony házába. A várakozási idő alatt már más lánnyal nem állhatott le hosszasabban beszélgetni. Csak legények társaságában vehetett részt valamilyen összejövetelen. A menyasszony rokonsága „titokban" figyelte a vőlegényt a faluban és a falun kívül is. „A menyasszonynak valóságos kémhálózata működött a jegyben járás ideje alatt" - mondta az egyik idős adatközlőm. Szórványos példák vannak arra, hogy a jegyesek a várakozási idő alatt együtt háltak. Előfordult, hogy ezt nem csak titokban tették, hanem az anya tudtával. Gyakran az anya volt a dolog elősegítője. Iratkozás, hirdetés A jegyesek egy hónappal az esküvő előtt iratkozni mentek a paphoz és a községi elöljáróhoz, a két világháború közti időben a jegyzőhöz. Mind a papnak, mind az elöljárónak kivarrott törülköző kendőt vittek ajándékba. Az iratkozásra ünneplőruhába. öltöztek. A szülök is elkísérték őket. A templomban a pap háromszor hirdette ki a jegyespárt. A hirdetésen a jegyeseknek kötelességük volt megjelenni.