Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

A hirdetés célja az volt, hogy a jegyességet a falu közösségének tudomására hozzák. A hirdetés három vasárnap történt a mise, istentisztelet után. Ez alatt az idő alatt a papnak vagy az elöljárónak bárki bejelenthette, ha a házasság megkötésének bármilyen akadályát látta. Vásárlás A házassági előkészületekhez tartozik a vőlegény és a menyasszony számára a fontosabb cikkek megvásárlása. Ez a legközelebbi városban, Jolsván vagy Tornaiján történt. A menyasszony az anyjával ment a bevásárlóútra. A völegényes házban ilyen jellegű vásárlásokra csak ritkán került sor. A stafírungot az új asszonynak kellett a házasságba vinni. Az előzőektől függetlenül, a menyasszony és a vőlegény együtt (olykor a menyasszony anyjával) is elmentek egy alkalommal közös vásárlásra. Ezt azonban tehették külön-külön is. Ajándékot vettek egymásnak. A menyasszonynak kalárist, hajcsatot, hajba való fésűt, a vőlegénynek zsebkendőt, inget (a zsebkendőt felváltotta a nyakkendő). A gyűrű az első világháborúig nem volt szokásban. Ekszerféléket nem vásároltak, mert arra a legtöbb családban nem telt. Napjainkban a bevásárlóútra a menyasszony és a vőlegény együtt megy. Nem kíséri őket egyik szülő sem. A vőlegény - anyagi tehetsége szerint (erre mindenki törekszik) - arany nyakláncot, köves gyűrűt, fülbevalót, bundát stb. vásárol a menyasszonynak. Az pedig inget, öltözet ruhát, esetleg cipőt. Közösen veszik meg nagyságnak megfelelően a gyűrűt stb. Olykor pazarlásig vásárolnak elsősorban azért, hogy a jómódjukat az ismerősük előtt bizonyítsák. A lakodalom időszaka A lakodalmat Lévárton és általában a Turóc-völgyi falvakban az első világháború előtti évekig leginkább farsangkor, január elejétől húshagyó hétfővel bezáróan tartották. Az őszi időszakban, augusztus végétől október végéig úgyszintén tartottak lakodalmat. Nyáron csak ritkán fordult elő házasságkötés. „Nyári menyasszony, téli kutya egy se jó" - vélekednek az idős emberek. Az 1930-as évekig a lakodalom napja kizárólag a hétfő volt. „Szombaton készülődtünk, vasárnap mindent elrendeztünk, hétfőn volt az esküvő, este a lakodalom, kedden a hőrész". Tisztségviselők A lakodalom rangos tisztségviselője a násznagy, a helyi elnevezések szerint szószóló. Erre a tisztségre a menyasszony, illetőleg a vőlegény kérte fel kivétel nélkül a keresztapát (a katolikusoknál keresztvízi keresztapa vagy bérmakeresztapa) a lakodalom előtt két héttel. Mind a menyasszonyos házban, mind a völegényes házban volt szószóló. A nyoszolya asszony tisztségre a szószóló feleségét, azaz a keresztanyát (keresztanya vagy bérmakeresztanya) kérték fel. A lakodalom vőfélye egy közeli rokon legény volt. A menyasszony nyoszolyója tisztét egy rokon hajadon leány vagy barátnő töltötte be. Az idős emberek emlékeztek arra, hogy még az első világháború előtt hivatásos násznagy is volt. Ez a falu bírája vagy néhol az ispán volt. Ezeket hivatásosnak csak az adatközlőim nevezték. Voltaképpen a hivatalukból eredően voltak jogosultak erre a tisztségre. Ebben az esetben a bíró vagy az ispán mindkét lakodalmas házban megfordult és lényegében a jelenlétükkel a lakodalom zavartalan menetét biztosították. Ez a gyakorlat az első világháborút követően háttérbe szorult és megszűnt. A falu elöljáróját azonban többnyire később is meghívták a lakodalomba. A lakodalom násznagyai (szószólói) a menyasszonytól egy fehér damasztkendőt kaptak. Ezt a jobb vállon átvéve, alul egymással megkötve vagy biztostűvel összefogva viselték a lakodalom kezdetétől a befejezésig.