Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Megivott vagy két féldecit, s majd mint aki jól végezte a dolgát, ment haza pipázva, kapa a vállán. - No, apjok megnézted-e a vizet? - így Marcso néni. - Meg, meg. Lefele folyik... - válaszolta az öreg nagy nyugodtan. Azóta is emlegetik: Lefele folyik, mint a Ferenc bácsi vize. Egy akaraton vannak, mint Tóth atyus Tóth mamival Az 1900-as évek elején mondta el idős Tóth Lajos bácsi az ismerőseinek, hogy életében egyszer volt egy akaraton a feleségével. Fiatalabb korukban éjféltájban, amikor a gyermekek már elaludtak - mivel a férj és a feleség külön-külön ágyon háltak - az egyikük is, meg a másikuk is elindult a sötét szobában, hogy egy ágyon találkozzanak, hát éppen a szoba közepén találkoztak. Erre mondta Tóth atyus, hogy egyszer volt egy akaraton a feleségével. Azóta járja ez a mondás a faluban, ha egy asszony meg egy ember egy akaraton vannak. Boldoganya és Boldogságos Szűzmária Az 1900-as évek elején Alsószuháról a putnoki erdőre jártak az emberek télifát vágni. Először kunyhót csináltak maguknak a nagy hóban. Két ágasfát - két boldoganyát - állítottak be a földbe egymás mellé vagy másfél méterre. Felül keresztbe tettek rá egy dorongot, majd körbe-körbe olyan két, két és fél méter hosszúságú oszlopfákat állítottak. Hagytak egy kis nyílást, ahol bebújtak. A kunyhó alját kívül körben úgy fél méter magasan beföldelték. A kunyhó közepén raktak tüzet, a két boldoganya közt. Az aszszonyok egy héten csak egyszer mentek ki az erdőre, és akkor vittek főtt ételt. Máskor az emberek a kunyhóban készítettek maguknak nyílt tűzön valamilyen ennivalót. Egyszer szalonnát sütöttek. A füst csípte a szemüket. Azt mondja, Dombi Pál Váradi Lajosnak: - Eridj már arrébb, Lajos, mert marja a szemem a füst. Lajos arrébb ült a boldoganyáig. De Dombi Pált csak marta a füst, megint mondta Váradinak: - Eridj már arrébb, Lajos! - Hova menjek abba a Boldogságos Szűzmáriába! - ugrott fel mérgesen Váradi a helyéről, és verte az öklével a boldoganyát. Ez a mondás még ma is ismeretes Alsószuhán. Feléje se öcsém, mint Sztari a szőlőnek Dövényből, a szomszéd faluból került Szuhára Sztari András vőnek. Alsószuha meg Dövény csak négy kilométerre volt egymáshoz, de beszédben olyan távol, mint Makó Jeruzsálemhez. A tájszólás útján könnyen ki lehetne válogatni, ha összevegyítenének kétszáz embert, hogy ki a dövényi, ki a szuhai. Sztari András holta napjáig sem felejtette el a dövényi beszédet Alsószuhán. Szép szőlője volt a hegyen. De már nem bírta művelni. Ha hívták, hogy menjen a szőlőbe, csak ezt mondta: - Én már feléje se megyek, öcsém! Mai napig is így emlegetik: Feléje se, öcsém, mint Sztari a szőlőnek. A' kéne még, hogy a bütykös oda lenne! Van már vagy hetven esztendeje, Varga János és az öccse, Gyuri, meg a szomszéd két suhanc fiú, Miska és Jancsi elmentek az erdőre cserhántani. A kocsmárosé volt az erdő. Amikor eltelt egy hét, az emberek a kocsmába mentek felvenni a bért. Varga János bácsi is odamentek. Sokan voltak a kocsmában. Ok a kabétli mellé ültek, oda, ahol a sarokban egy hordó szesz is volt. A kocsmáros fizette a cserhántókat, a fia meg a vendégeket látta el. Ki bort, ki pálinkát kért, enni meg juhtúrót és szalonnát. A pálinkát tisztaszeszből csinálták még abban az időben. A kocsmáros fia szítt egy lopó szeszt a hordóból, beleengedte egy háromliteres demizsonba, azután vizet töltött rá színig, és készen is volt a pálinka. A lopót a legény a spiritusz fölé akasztotta a kabétli oldalára. Egyszer, mikor a túróval meg a szalonnával volt elfoglalva, János bácsi teleszítta a saját butykosát szesszel. A lopót annak rendje-módja szerint felakasztotta. A butykost haza küldte a két suhanc fiúval. Éppen már készülődött János bácsi meg az öccse, hogy most már mennek haza, mert már megkapták a bért, meg osztán eleget is iszogattak, amikor ismét ment a kocsmáros legény, hogy pálinkát csináljon a spirituszból. Hát az csak nézte, nézte, mi történt, hogy el van pocsolva a szesz a hordó körül. Rárápislantott János bácsira. Akkor az öreg odaszól az öccsének: - Gyuri, fogjad a butykost, oszt menjünk! Nyúl az öccse a lóca alá, keresi a butykost, persze nem találja. Erre János bácsi nagy mérgesen: - A' kéne még, hogy a bütykös oda lenne! A kocsmáros legénynek hiába volt gyanús a dolog. János bácsi bütykös nélkül ment el, így hát valaki más lopózta meg a hordót. De aztán az eset mégiscsak kitudódott. Tréfás szójárás lett a faluban, még