Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Vala nevem Balogh Ferke, Tévedésből vertek fejbe. Azok akik nekem estek, Tóth Pestára leselkedtek. Engem ütöttek le végül, így haltam meg szivességbül. Itt nyugszik az én anyósom, Megfojtotta egy nagy szem som. Keresztény, ha ezt olvasod, És ha még él az anyósod, Ültesd be a kerted sommal, Közös a sors mindnyájunkkal. Itt nyugszik egy kedves gyermek, Johann Jánosnak a gyermeke. De nem engedte az isten, Hogy Janika János legyen. Ki itt nyugszik egy ingbe-gatyába, Az volt a falunak hűséges csordása, De a szilaj bika hátulról ment neki, Örök világosság fényeskedjék neki. Itt nyugszik a kis Ökröcske, Ökör Jánosnak gyermeke, De az isten nem engedte, Hogy nagy Ökör legyen belőle. Itt nyugszik Puki János, Huszonhárom éves, Rászakadt a méhes. Szegény Becze addig cserélt-berélt, Míg egy ló, egy herélt Úgy lágyékon rúgta, Itt róla a nyugta. Itt nyugszik egy hajadon szűz lány, Gyászolja fiacskája, Mihály. Itt nyugszik Mász Kálmán, Többé nem mászkál mán. Itt nyugszik Istenben jó Kerekes Ferkó, Akit agyonrúgott egy megvadult pej ló. János volt a neve a szegény megholtnak, Csak a rím kedvéért íródott Ferkónak. Itt nyugszik egy fáradt vándor, Nyugodjon amíg lehet. Ha nem lehet, felkelhet, A kocsmába elmehet. Itt nyugszik Béres Balázs, Az orrát megcsípte a darázs. Élt kilencvenkét évet. Béke legyen pora felett. Itt nyugszik a vén Ádám. A más baját elhegedülte, A magáét elfelejtette. Itt nyugszik a vén Ádám, Liba legel a sírján. Itt nyugszik a csordás Tamás, Bika vájta ki a hasát. Itt nyugszik a feleségem az Istennek hála, Míg élt kereplő nyelve sose pihent nála. Jámbor utas kotróggy el, mert ha felkel, A veszekedést veled kezdi el. Gyulladás okozta vesztemet, Mindent gondoltam, csak ezt nem. Meggyulladt bennem a spiritusz, Verje meg a Jézus Krisztus. Itt nyugszik feleségem. Béke neki. Béke nekem. Többé már nem jár a szája, Ha elmegyek a korcsmába. Itt nyugszik Kis Péter, nem vala gyermeke, Mert a falu kanja leharapta nékie. Utas, ha erre jársz, nézd meg e követ, Mert ki itt nyugszik nem ihatik többet. Az én kedves feleségem nyugszik e sírba, Azóta van néki és nékem csendes nyugodalmam. Aki egyszer ide csuszán, Nem kell annak túrós csusza.