Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
A feleségével ment egyszer a putnoki vásárra. Zádorfalán megállt a kocsma előtt. A gyeplőt átadta a feleségének, oszt beugrott a kocsmába. Dusza Pál volt a kocsmáros. Akkor a fia volt a mérésben. - Adjál öcsém gyorsan egyötöd (két deci) pálinkát. A fiú kimérte, az öreg egy szuszra behajtotta. Megköszörülte a torkát, s csak annyit mondott: - Jó pálinkát mértek, öcsém! Amikor eladták a hízott ludakat, az asszony adott az öregnek két pengőt, hogy nyerje meg a pálinkát. Pesta bácsi azt mondta, hogy majd csak Zádorfalán iszik. Ott adnak jó pálinkát. Úgy is volt. Mentek hazafelé. Zádorfalán megint odaadta a gyeplőt Pesta bácsi az asszonynak, aztán betért a kocsmába. De akkor már az öreg Dusza mérte az italt. - Adjál, pajtás, egyötöd pálinkát. Az öreg megissza, de most nem köszörüli a torkát. - Pajtás! Ez már a bojtárja sincs annak, amilyent reggel a fiad adott nekem! - Nincs bizony azt a szentségit a fiam fejének. Éppen most mérgelődök. Hatvan liter spirituszt mért ki pálinka helyett! Ennek innen ki kell gyónni A régi iparosoknak a vásár volt a legfontosabb. Ott értékesítették a munkájukat. Mindenféle tréfákat eszeltek ki, hogy a vásárlókat a sátrukhoz csábítsák. A csizmadiák voltak ebben a legügyesebbek. A kieszelt trükköt az inasok vitték végbe. így például egyszer a rozsnyói piactéren egy csizmadiainas megölelt egy lámpaoszlopot, és egyre csak kiabált: - Ennek innen ki kell gyönni! Ennek innen ki kell gyönni! A nép odacsődült, hogy mért ordítozik az az inas olyan éktelenül. Csak bámulták, hogy talán megbolondult. Amikor látta az inas, hogy már tömeg áll a mester sátra előtt, akkor egy nagyot fingott. Eleresztette az oszlopot, és megkönnyebbülve kiáltott fel: - Mondtam, ugye, hogy ennek innen ki kell gyönni! Jót mulattak az emberek az inas tréfáján. Az inas elérte a célját, mert odacsalogatta a vevőket. Máté Pesta bácsi a tinóval Máté Pesta bácsi egy kövér üsző tinót vezetett Putnokra a vásárra. Mire elértek a katolikus templomig, a tinó úgy elfáradt, hogy lefeküdt, aztán se előre, se hátra, nem mozdult, hiába költögette, noszogatta Pesta bácsi. Már alig egy fél kilométer lett volna az út a vásártérig. Akármit csinált Pesta bácsi a tinóval, nem kelt fel. Körbe-körbe járta, csak úgy csurgott róla a verejték, de teljesen tehetetlen volt vele. Éppen akkor hajtotta arra egy bacsó a nyáját. - No, majd én felköltőm, bátyám! Fogja meg a farkát, emelje magasra, én meg ráolvasok. Megörült Pesta bácsi, hogy a bacsó segít a tudományával. Kapja a tinó farkát, emeli az égnek, a bacsó meg kezdi: Sári virág sárkerep, Mindenféle jó füvek, Aki fogja a farkát, Az nyalja ki a lyukát. Akkor a bacsó a kampós botjával a juhok közé ütött, és mosolyogva elment. Pesta bácsi meg káromkodott, mint a jégeső. Odagyült a nép bámulni. Arra ment Palcso Lajos zádori legény. - Majd én felköltöm ezt a tinót, Pesta bácsi, ha megfizeti az áldomást. - Hogyne fizetném, öcsém, csak nehogy úgy járjak veled is, mint a bacsóval. - No, Pesta bácsi fogja meg jól a kötelet, mert ha én felköltöm, a tinó elszalad. Palcso Lajos a tinótól vagy tíz méterrel odébb ment. A kabátját levetette, és a fejére borította. Előre hajolva nekiszaladt a tinónak. A fülét a két tenyerébe kapta és beleordított. Az állat felugrott, kirántotta a kötelet a Pesta bácsi kezéből, és meg sem állt a vásártérig. Pesta bácsi csak akkor ment utána, amikor már a Palcso fiúval a Vám vendéglőben megitták az áldomást.
