Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
- Te Miska, a szívnek nincs lába! - Dehogyis nincs, tanító néni! Édesapám mondta édesanyámnak, este, mikor lefeküdtek, hogy vesd szét a lábad, szívem. Búghatna Az asszony a férjével eteti a disznót. Ott van a kisfiú, Jánoska is. Azt mondja az asszony az urának: - Ez a disznó búghatna. De mert ott van a kisfia, nem akarta mondani, hogy milyen duzzadt piros a megyi, hát így folytatta: - Olyan piros a szája! Másnap megy az asszony a fiával a boltba. Találkoznak egy ismerős asszonnyal. A szája jó vastagon pirosra van festve. Megszólal Jánoska: - Édesanyám, ez a néni is búghatna?! Ha a disznó búghatna A disznónak olyan búghatnékja volt, hogy széthányta a hídlást meg a ravást. Megy haza a gazda, szól a szomszédoknak, teszik a disznót a koleszra és viszik a kanhoz. Meg is búgott rögtön. Másnap este, amikor a gazda hazaért a téeszből látja, hogy a disznó megint búghatna. Szétvetette az ólat, s fekszik a koleszon. Kért egy nap szabadságot. Befogott. Elvitte a disznót a kanhoz, hogy hadd búgjon meg istenigazában. Megy haza, be a házba, hát látja, nogy minden fel van borogatva, feldűtve, veder, gyúrótábla, teknő a ház közepén. El se tudja képzelni, mi történt. - Mi az isten van itt? - Bánod is te, akármi - dohogott az asszony -, mit törődsz te ezzel. Persze, ha a disznó búghatna, még szabadságot is kiveszel! Nem bírná ki a nászéjszakát János meg Rozi szerették egymást. Titokban találkoztak, hogy ne tudja senki. Ahol tudtak, ott szerelmeteskedtek. Nem múlt el nap édes játék nélkül. Hol a csűrben, hol a szénakazalban, hol a mezőn a kukoricásban bújtak össze. Egyszer megtörtént a baj. Rozi másállapotos lett. Nem volt mit tenni, János rávette az édesanyját, kérje meg Rozit feleségének. Elmegy a János édesanyja a Rozi édesanyjához, hogy megbeszélje vele a fiatalok kívánságát. - O, lelkem - mondja Rozi anyja - nem való még a mi Rozink a házaséletre. Olyan fiatal, alig múlt tizenhat éves. Nem bírná ki ő még a nászéjszakát. Hallja ezt Rozi. Kétségbeesik, hogy egyelőre nem lesz a házasságból semmi. Hát rögtön nyilatkozott: - Ugyan, ugyan, mért jajgat édesanyám, hogy nem bírom, nem bírom, én tudom a legjobban, hogy kibírom. - Honnan tudnád te azt még, leányom? - Hát onnan, hogy a múltkor a fűzfás rétnél találkoztam Jánossal. Megcsókolt, ledöntött a rétre. Én meg elszédültem. Csak azt tudom, hogy valami a hasamban hol beugrott, hol kiugrott. Nem csak, hogy kibírtam, de csodajó volt! így nem derült ki, hogy már régóta szerelmeteskednek, meg hogy már a gyerek is útban van, s azután hamarosan megtartották az esküvőt. A nászéjszakán pedig már nem kellett aggódnia a Rozi édesanyjának. Rázza meg kend is! Az asszony megfigyelte, hogy a szomszéd, amikor reggel pisál a kerítésnél, mindig megrázza a szerszámát, mielőtt elteszi. Kérdezi a komaasszonyát. - Mondja már, komámasszony, mért rázza meg a maga ura a szerszámát, amikor hugyozik. - Azért, komámasszony, mert akkor mindig nő egy cseppet. Kint vannak a krumpliföldön. Az ember félreáll hugyozni. Az asszony figyeli, látja, hogy az ura nem rázza meg, csak elteszi. Rámordul: - Nem szakadna el a kend keze se, ha egy cseppet megrázná!
