Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Papok és hívek A szentlélek ereje Egyszer pünkösdkor az aggteleki pap prédikált Alsószuhán. Szó szerint a következőket mondta. - Kedves keresztény testvéreim! Éreztétek-e már ti a szentléleknek bennünk munkálkodó erejét? Az ember amikor elindul az ő kis szőlőjébe, alig hiszi, hogy odaérjen a nyári hőségben. A teste vágyik a hűs árnyékban megpihenni. És ha az ember leül, álomba szenderül és elalszik. De valami felrebbenti. Ember kelj fel! Ezt a szőlőt tehelyetted senki meg nem kapálja! Ha meg nem kapálod, elöli a gyom! Nem lesz termés! Nem tudsz a keresztlányod lakodalmába bort vinni! És az ember felkel. Az első tőkét még nehezen kapálja. A második már könnyebben megy. A többi még könnyebben. Észre sem veszi, hogy valaki a szőlője aljából ráköszön. Csak vágja-vágja a földet könnyedén... Hát, kedves testvéreim, ez a szentléleknek bennünk munkálkodó ereje! A szentlélek megdöglött A plébános úr pünkösd ünnepére készülődött. A kántornak adott egy galambot. Mondta neki, hogy tegye a kebelébe. Figyelje a prédikációt és ha majd azt mondja, hogy szálljon terátok, kedves híveim, a szenüélek galamb képéhen, akkor engedje ki a kebeléből a galambot. - Szálljon terátok, kedves híveim, a szentlélek galamb képében. Pislog felfelé a karzatra. De nem száll a szentlélek. A kántor nyúlkál a kebelébe, de a galamb megdöglött. Nyomja az orgonát és énekli: - Megdöglött. De a szentatya nem értette. Ismét hívja a szentlelket. A kántor újra énekli a választ. Amikor harmadszor sem értette a pap, akkor a kántor a döglött galambot a templom közepére dobta: - Mondtam már, a pap istenedet, hogy ez a szentlélek megdöglött. A pap magyarázza a világot A pap egy almát tett a zsebébe, hogy majd arról magyarázza meg a híveinek, hogy milyen a világ. A gyülekezet áhítattal hallgatta, amikor elkezdett beszélni. - Keresztény testvéreim! Olyan a világ, mint... mint... Nem tudja folytatni, mert mutatni akarja az almát, de az lecsúszott a bokájáig, mert a nadrág zsebe el volt szakadva. Nyúlkál könyökig, de nem éri el. - Egyszóval olyan a világ, mint ami a nadrágomban van... A hívek mosolyogva mentek ki a templomból. Az asszonyok sajnálkoztak maguk közt, hogy a tiszteletes úr nem mutatta meg nekik a világot. Hars és pitypalatty Egy szép menyecskét kerülgetett a főtisztelendő úr meg a kántor is. A menyecske már nem tudott kitérni a dolog elől, így szólt a paphoz: Ma este alkonyatkor találkozzunk a réten. Tisztelendő atyám és én is négykézláb közelítünk egymáshoz. Tisztelendő úr azt mondja, hogy: hars..., hars..., én meg azt, hogy pittypalatty..., pitypalatty. A menyecske elköszönt, s a kántor háza felé vette az irányt. A kántor rögtön mellette termett. - Kántor úr, este alkonyat után menjen a rétre, én is ott leszek. Négykézláb közelítsen és mondogassa: pitypalatty..., pitypalatty. Én a másik oldalról jövök, és azt mondom, hogy hars..., hars. Úgy történt pontosan, ahogy a menyecske elrendezte. Négykézláb mászott a fűben a főtisztelendő úr is, meg a kántor úr is. Az egyik oldalról hangzott, hogy: hars..., hars..., a másik oldalról pedig: pitypalatty... Amikor összeérnek, hátrahőköl a pap: - Mit keres itt maga, kántor uram? - Éppen azt, amit a főtisztelendő atyám! Többé nem próbálkoztak a szép csalfa menyecskével. A pap bosszúja Meghalt a vén zsugori zsíros paraszt. Durva, goromba ember volt. Mindig káromkodott. Szidta az istent meg a papot. Templomba soha nem járt. A párbért is a felesége fizette titokban. A papnak nem köszönt, ha meglátta, elkerülte. Azt tartotta, hogy a pap teher a falu nyakán.