Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

- Most én kérdezek Péter bácsitól. Meg tudná-e mondani, hogy mi volt a toronyból leesett harangozó utolsó imádsága? Péter bácsi gondolkodott, tekergette a nyakát, de nem tudta kitalálni. - Nyekk - Péter bácsi -, nyekk! 3. - Mondja Péter bácsi, ha meghalnék, mit írna a fej fámra? Péter bácsi kisvártatva ezt mondta: Meghótt, meghótt Fövenyesi Jóska, Elvitte a köpönyegét rajta, Széttéphette volna Éltében a szarka. - Hát tanító úr mit ima, ha én halnék meg? A tanító mosolygott: Dombi Péter volt a nevem, Vándor eztet el ne feledd, A temetőt kaszálgattam, És vászongatyában jártam, Mezítláb szalma kalapban, Itt nyugszom a hideg sírban. 4. Amikor már kezdett tavaszodni, Péter bácsi vagdosta a gazt a temetőn. A nyulak megrágták a fiatal akácfákat. Péter bácsi mondta a tanítónak, hogy hajnalban jó lesz kimenni és meglőni a nyulakat. Egy nyúl bőrt kitömött és sötétedés után a surján akácos szélére állította. A tanító hajnalban kitekint az ablakon, látja, hogy ott a nyúl. Kapja a puskáját és durr, meglőtte. Megy reggel Péter bácsi vagdosni a nyövést. Ráköszön a tanító úrra: - Tetszett-e már nyulat lőni, tanító úr? - Ma reggel, Péter bácsi. De a húsát valami bitang megette. És kézfogás közben jót nevettek. 5. A tanító sokat törte a fejét, hogyan vághatna viszsza a nyúlbőrért. Eljött a kaszálás ideje. Péter bácsi hazajárt ebédelni, mert nem messze lakott. Akkor a következőt találta ki a tanító. Elvágott egy darab drótot és beleszúrta a vágatlan rendbe. Ebéd után ment vissza Péter bácsi. A tanító akkor már a kapuban álldogált. - No, ismét megkezdi, Péter bátyám? Éles-e a kaszája? - Olyan akár a borotva! Kétszer is megvertem! - No, majd később én is kimegyek. Péter bácsi vágja a rendet, hát egyszer a drótba vágott. Éppen nézegette a kasza élit, amikor a tanító odaért. - Jól megyen-e, Péter bácsi? - Sántít most ez, mint a tanító úr nyula, amit a tavaszon lőtt. És megint jót nevettek a huncutságon. 6. Másnap Péter bácsi forgatta a rendet. Már éppen készen volt a forgatással, amikor ment a tanító úr. Leültek egy rendre. Péter bácsi azt javasolta, hogy énekeljék el a 38. zsoltárt. És elkezdték: Haragodnak nagy voltában, Megindulván, Ne feddj meg, uram, engem, Búsult gerjedezésemben, Rám tekintvén, Ne büntess meg, Istenem. - A többi versét diktálom, tanító úr. Uram, büntesd meg a hagymát, Mért keserű? Lám a répa mily édes, Ha megfőzik disznóhússal, Vagy sódarral... Apád is megeheti. Apádnak nem volt csizmája Ünnepnapra. Máséba járt a templomba, Azért nem választották meg Kurátornak Ott a régi világban. - Az istókját! (ez volt a szavajárása a tanítónak). Péter bácsi, ezt leírom. - írja le még, tanító úr, az iskolai versemet is. Ha felmegyek iskolába, Benyúlok a tarisznyámba. Kiveszem a túrós lángost, Mind odajön a sok János. Alig harapok vagy kettőt, Elő kell vennem a görhőt. Mint varjú a döglött húsra, Csak úgy jön a sok cimbora. Mikor már mindent megesznek, Ráadásul megpüfölnek.