Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Péter bácsi, ahogy ott dolgozgatott a temetőkertben - éppen gereblyék - meglátta, hogy a tanító puskával készülődik. Beljebb ment az úthoz és ráköszönt: - Lesbe tetszik menni, tanító úr? - Lesbe, Péter bácsi, foglyot szeretnék lőni, kitűnő levese van. Csak idemegyek a Kiskányafő sarokba, alkonyatig hátha sikerülne. Péter bácsi elvégezte a gereblyézést s behúzódott a Lejgler Mihály sírjához. Azon a síron vaskereszt volt, rajta pléhkrisztus. Az egyik lába lógott, mert a szög feje elrozsdásodott. Rákötött egy zsinórt, majd odébb a Kovács Pesta sírjánál sarjúból helyet csinált magának és megbújt. Ahol a tanító úr lesben állt, vagy tizenöt méterre volt a Lejgler Mihály sírjához. Már egészen besötétedett. Péter bácsi meghúzta a madzagot. A pléhkrisztus lába koppant a kereszten. Azt kérdezi a tanító, hogy ki az? Péter bácsi megrántotta a madzagot: kopp, kopp. A tanító nem tudta mire vélni, hogy mi lehet ott a sötétben. - Akárki van ott, ne bolondozzon, mert lövök! Akkor Péter bácsi jó erősen kétszer megrántotta a madzagot, s az elszakadt. A tanító előretartott puskával ment a keresztig. De nem volt ott senki. A lógó láb a kezébe került. Gondolta, hogy az zörgött, s megnyugodva hazament. Csak másnap fogott gyanút, amikor Péter bácsi megkérdezte, hogy megkísértették-e már életében. A tanító úr elmesélte a tegnap esti esetét. Péter bácsi mosolyogva hallgatta. Ez volt az utolsó tréfája a tanító úrral. Két hét múlva meghalt. A temetésén a tanító úr ezt énekelte: Visszük Péter bácsit Csendes temetőbe. Nyugalomra tesszük Édes anyaföldbe. Sokszor rá gondolunk, Akik itten vagyunk. Mindenki siratta, nemcsak az asszonyok. A tanító úr is törölgette a szeméből a könnyet, ami sehogy sem akart elállni. A tanító úr sorkoszton Régen a nőtlen fiatal tanító sorkoszton volt a faluban. A szülők nap mint nap sorban hordták az ebédet. Már egy hónap óta kosztolta a falu. Minden háztól jó kiadós bablevest vittek neki. Dapsiné asszonynak volt egy igen csinos rátója, mindenki abban vitte az ebédet. A tanító úr már unta a babot. Egy papírra ráírta, hogy „Babos rátó" és ráragasztotta az edényre. De hiába, másnap ismét bablevest kapott. Ekkor bosszúsan egy verset komponált: Meguntam már a bablevest, Főzzenek már tésztalevest, Finom jó töltött káposztát, Nokedlit meg ludaskását. Ezekre csúszna a jó bor, És nem korogna a gyomor, Odabent az iskolában Taníthatnék nyugodtan. Ráírta a pakoló papírra, amibe a rátót a kis Mariska visszavitte a soron következő házba. Ott a gazdaasszony elolvasta az írást, elmondta a szomszédaszszonynak, az meg tovább, hogy már morog a tanító a babra. így azután megváltoztatták a tanító úr kosztját. Rántás Gyurka meg a rántás Rántás Gyurkának Majoros Gyurka volt a becsületes neve. A Rántás név még gyerekkorában ragadt rá. Az anyja a rántás mellé állította, hogy kavargassa, amíg ő elszalad a boltba ecetért. Gyurka megkóstolta a rántást, finomnak találta, aztán addig kóstolgatta, mígnem elfogyott. Az anyja aztán jól hátbaverte, szidta mint a bokrot, mert az új rántáshoz egy kanál zsír kellett, akkor pedig még az nagy dolog volt, nem úgy mint most. így lett Majoros Gyurkából Rántás Gyurka. A huncutság nem múlt ki belőle holta napjáig. Rántás Gyurka meg a bíró fia Vasárnap délután a férfiemberek a hegyi kertben tekéztek. Ott volt Rántás Gyurka meg a bíró fia is, Palkó. Úgy ment a játék, hogy egy fiú feladta a tekét, és amikor a teke jött lefele, akkor a tekebottal felütötték. Ezt csinálták sorban egyenként. A teke és a tekebot is elszállt, aki következett, szaladt utána. Egyszer a bíró fiára került a sor. A bot egy marhaganéj mellé esett. Rántás felkapta és a fogóját, azaz a faragott végit belenyomta a ganajba. Úgy adta a bíró fia kezébe. Az egy nagyot káromkodott, mert csupa szar lett a keze. Máskor a bíró fia az ekevasat vitte élesíteni a kovácshoz. Mondta, hogy holnap reggel érte megy, mert szántani akar. Ott volt Rántás is, hallotta, hogy mit mondott Palkó. Másnap reggel valamilyen ürüggyel a kovácsmühelybe ment és ott várta a bíró fiát. Az ekevas egyik végit a tűzbe tette, jól megforrósította. Palkó az útról bekiabált, hogy jött a vasért. Rántás vitte ki neki. Nyújtotta a meleg végit. A bíró fia megfogta és nagyot horkantva elkezdett éktelenül