Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

A helyileg alakult szólások, gyakorta csak egyedileg alkalmazott mondások és a hozzájuk kapcsoló­dó történetek mellett hasonló funkcióban találkozunk olyan szólásokkal is, amelyek nem csak egy szű­kebb körben fordulnak elő, hanem országszerte ismertek és európai párhuzamai is vannak. Ezek a nem­zetközi frazeológiai állományba tartozó szólások a történettel együtt a vándor adomakincsbe is sorol­hatók. Az elbeszélők a sztorit gyakran helyivé alakítják, s mint megtörtént esetet mondják el. Széles körben ismeretes a példázat a feleségét dicsérő piszkos ingben, szennyes, rongyos ruhában járó ember­ről, illetőleg az urát tisztán, rendesen öltöztető asszonyról. A két változatban elmondott történet konk­rétan megjelölt helyhez kapcsolódik (Se ne dicsérj, se ne gyalázz, magadat, ha meg nem aláz, dicsérje meg ingem, gatyám). A bottal, kapanyéllel lövő anekdota széles körben elterjedt, s nagyszámú variánsát jegyezték fel. Két szereplője szinte kizárólag a pap és a cigány (néha a pap és a szegény ember) (A bot is elsül, ha a jóisten akarja). A kedvelt tréfás mondások közé tartoznak olyanok is, amelyek más műfajban is előfordulnak, esetleg éppen onnan váltak ki, s élnek önálló életet a szólások és az anekdoták világá­ban. A „Magad a deszkán, tököd a lócán" szólást tréfásan említik, ha valaki valamilyen fonák helyzetbe kerül. A hozzá kapcsolódó történet a vándor anekdoták közé sorolható. Előfordul a halottas játékok siratójában is. Az adomajellegű szólások között ritkábban fordulnak elő olyanok, amelyeknek a története komo­lyabb, s nevetést kiváltó csattanója nincs. Az erkölcsi tanulsággal, példázattal záródó történetek (pl. Rossz barát, ki a társát cserben hagyja) az emelkedettebb szintű társalgás témaköreihez tartoznak. A szórakoztató funkció az adomáktól, s a különböző történetektől természetszerűleg követeli meg a mosolyt, a derűt fakasztó poént. Ezt a célt szolgálják mindazok a történetek, amelyek szólásokat, találó mondásokat foglalnak magukba. A szólások a történeteknek, a történetek a szólásoknak az éltetői a szájhagyományban. A lokális példák a folklórműfajok sajátos, tovatűnő alkotásai, és csak az általános típusoknak adatik meg a továbbélés, az ismételt megújulás lehetősége mind a magyar, mind az európai folklórban.

Next

/
Thumbnails
Contents