Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
A gyermekszereplős történetekben a gyermek életkorát nern tudjuk. A hallgató a sztori alapján sejti, hogy hány éves körüli leánykáról vagy fiúról van szó. A felső korhatár legfeljebb 10-12 év. A teljesen naiv, bugyuta esetek a kamaszkorbeliekhez már nem köthetők. Ezek s a még „idősebbek", a „nagy" diákok, a szakmát tanulók, inasok és mások már „komolyabb" események részesei, s rendszerint valamilyen csínytevés, tréfa alkotja az adomát, amely rendszerint már a vándortörténetek körébe tartozik. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a paraszti közösségekben a diákokról és inasokról szóló történetek aránylag ritkábban fordulnak elő. A diákadomák csak azoknak a hallgatóknak nyújtanak élményt, akik ismerik azt a miliőt, amelyben a városi, kollégiumi diakök élnek. A történet csattanója minden adomában megkívánja a helyzetbe való beleélést, a szituáció elképzelését, s valamelyest az adomái esemény „egyszer volt" lehetőségét. Minden bizonnyal az élményhiány az oka annak, hogy gyűjteményünkben csak néhány diák-inas adoma fordul elő. Ezekben a felülről való alászállás, az irodalmi hatás figyelhető meg (Diákszar a plafonon, Mindent a betegért, Ezüst kés a csizmaszárban, Mi van a menyecske combja tövében? Csak jó lehet). A gyermekszereplős adomákról összességében azt mondhatjuk, hogy csendes, szelíd derű jellemzi őket. A vaskosabb népi tréfákhoz szokott közönség előtt alig vagy egyáltalában nem hangzanak el a teljesen naiv, bugyuta történetek. A gyermekadomákban voltaképpen nincsen a többi anekdotához viszonyítottan poénfigura. A hallgató nem az adomahősön nevet, nem a gyermek - diák, inas - van kifigurázva, pellengérre állítva, nem az ő rovására derülünk, hanem azon a történeten és eseményen, amelynek ő a megjelenítője és közvetítője. A gyermekekkel kapcsolatos adomák többsége - a sztorik poénjait tekintve - leginkább a vicc műfaji csoportjába sorolható. Az ide tartozó példák leggyakrabban a viccmondák repertoárjában szerepelnek. Urak, nagyságák, történeti alakok Ennek a csoportnak az adomái, történetei változatosak, jellegükben különfélék, s műfaji szempontból is több kérdés felvetését inspirálják. A kétségtelenül heterogénnek tűnő anyag egy csoportba való sorolását pusztán az indokolta, hogy azok a személyek, akikről a történetek szólnak, a paraszti közösség szemében a kiváltságosak, az uralkodó osztály körébe tartoznak, sőt számos történetben maga a király áll a középpontban. A személytelen úrtól, gróftól, nagyságától a konkrétan megnevezett királyokig változatos hősalakok jelennek meg a bemutatott történetekben. Néhány adoma a második szereplő személyét (suszterinas, cigány) illetően más csoportba is sorolható. Mielőtt ezekről szólnánk, ennek az anyagnak kapcsán a műfaji kérdések előtérbe kerülnek. A grófokról és egyéb urakról szóló történetek névvel vagy név nélkül szinte kivétel nélkül besorolhatók az adomák közé. E tekintetben azonban kevésbé egyértelmű a királytörténetek osztályozása. Különösen vonatkozik ez a Mátyás király alakjához kapcsolódó történetekre. Vegyük ezeket külön-külön. A grófok, bárók, nagyságák az adomák gyakori és kedvelt figurái. A paraszti közösség szemében közelebbről-távolabbról ismert, látott személyek, akiket - a társadalmi ellentét, ellenszenv miatt - nevetségessé igyekeztek tenni. Gyűjteményünkben egyetlen olyan történet sincs, amely nem gunyoros, ironikus hangvételű, s valójában kivétel nélkül mindegyik a grófot, bárót és a nagyságos asszonyt karikírozza, nevetteti ki. Néhány anekdota egyenesen hülyének, idiótának ábrázolja a főurakat. Ostobaságukon harsányan nevet a hallgató. Az ellenszenv sajátos népi megnyilvánulásának tekinthetjük a gróf-báró adomákat. A gróf képviselő tevékenységének gyilkos kritikája az az anekdota, amely szerint a grófnak képviselői működése során egyetlen javaslata volt az országházban: zárják be az ablakot, mert huzat van (Putnoky Móric az országházban). Maró irónia ez, amellyel nem csak egy személy, hanem az ilyen „képviselet" egész rendszere kapja meg a nép véleményét. Hasonlóan elítélik az osztrák érzelmű grófot, aki gyűlöletében a disznóit a forradalom hőseiről nevezte el (A kurittyáni gróf hízói). A népi adomák politikai jellegű vonásait lényegében csak ezekben a főurakról és egyéb urakról szóló anekdotákban figyelhetjük meg. A szegény ember kiszolgáltatottsága rejlik abban az adomában, amelyben a magyarul nem tudó, zagyvalékosan beszélő gróf elűzi az éhező családjának halászó háborúból hazatérő katonát (A Tiszátokba vagy a ti szátokba?). Csak egyetlen elégtétel lehet: a kigúnyolás, a nevetségessé tevés. Ezt szolgálják azok az adomák is, amelyekben a nagyságos asszony a kocsissal szeretkezik (Nem rímel, de stimmel, Nem rossz játék). Az olyan anekdota, amelyben a grófnő a szomszédos gróffal csalja meg a férjét, érdektelen lenne. A csattanót - és egyben a mélységes megalázást - éppen az adja, hogy a grófnő, a nagyságos asszony a cseléddel szeretkezik.
