Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

Törékeny, mint a tojás Az érzékeny, finom lelkületű, könnyen sértődő személlyel kapcsolatban figyelmeztetőleg mondjuk annak, aki az illetőt még nem ismeri, hogy legyen elővigyázatos, nehogy valamivel megsértse. Olyan, mint a hímes tojás Lásd: Törékeny, mint a tojás. Úgy bánik vele, mint a hímes tojással Rendszerint figyelmeztetésként hangzik el. Ezt mondjuk, amikor rendkívül törékeny vagy féltett dolgot (esetleg személyt) bízunk valakire. Beszélge­tésben is elhangozhat, ha olyan személyről beszé­lünk, aki megkülönböztetett gondossággal törődik többnyire hozzátartozójával, főleg gyerekkel (vö. O. Nagy: 462.). A tolvaj a tűn kezdi, később az ökröt is ellopja Példázatul mondják a tolvaj ember személyiségé­ről. Aki egyszer a legcsekélyebb dolgot is eltulajdo­nítja, nem áll meg, folytatja tovább, míg végül a leg­értékesebbet is eltulajdonítja. Nehéz a tolvajtól lopni, ha maga is tolvaj Elsősorban azt fejezi ki, hogy nehéz a gazember személy eszén túljárni annak, aki maga is gazember. A mondás vonatkozhat anyagi megkárosítására, ille­tőleg valamilyen ügyletben való kijátszásra. Torkig vagyok vele Ha a házastársak egymással vitatkoznak, civód­nak, olykor a gyereket szidják, dühösen így szólnak, ami azt jelenti, elég, befejeztük a dolgot, tedd, amit akarsz, nem érdekelsz, nem törődöm veled tovább. Ez a mondás számos más - ellentétből fakadó - hely­zetben elhangozhat. Torkára forrt a szó Torkán akadt a szó Általában esemény, történet elbeszélése kapcsán hangzik el. Az eseményben az elbeszélőt hirtelenül, váratlanul olyan meglepetés érte, amelynek a hatására nem tudott megszólalni. Torkára teszi a kést Arról az emberről mondjuk, aki elhatározta, hogy az ellenfelét, ellenségét, haragosát legyőzi, lehetetlen helyzetbe hozza, bosszút áll rajta és célja elérése érde­kében megteszi a szükséges lépéseket, intézkedéseket. Toronyiránt Akkor mondjuk, ha ismeretlen helyen vagyunk, nem ismerjük a terepet és bizonytalanul nekivágunk az útnak, megyünk toronyiránt. Szereti, mint tót az aludttejet Tréfás mondás. A vándor szlovák embert gyakran aludttejjel kínálták meg a gazdaasszonyok. Azok szívesen, jó étvággyal fogyasztották. így maradt fenn nálunk a mondás. Akkor hangzik el, ha valaki az ételt jóízűen fogyasztja. Kedvenc ételünkről így nyilat­kozhatunk: Úgy szeretem, mint tót az aludttejet -, azaz nagyon szeretem. Válogat, mint tót a hugyos körtében Rendszerint arról a lányról mondjuk, akinek több udvarlója volt, van, válogat, egyiket is, másikat is valamilyen indokkal elutasítja. A mondásban benne rejlik, hogy megjárhatja, mert a végén hoppon marad. Úgy kellett, mint üveges tótnak a hanyattesés! Lásd: Úgy kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt­esés! Aranyozni kéne a tőgyit A gazda dicsekedve mondja a gazdag tejhozamot adó tehenéről. Különösképpen gyakran hangzik ez el - a bőséges tej hozam akár igaz, akár nem - a vásá­ron, amikor a gazdák megvételre kínálják az állatot. Egész nap a tökét vakarja A lusta emberre mondják, aki egész nap csak he­nyél, téblábol, beszélget, a munkáját elhanyagolja. Szidásképpen is elhangzik. Az apa mondja fiának, pl.: Egész nap nem dolgoztál semmit, csak a töködet vakartad.

Next

/
Thumbnails
Contents