Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

Megszorítja a tökét Családi beszélgetés során az apa fenyegeti a lusta, hanyag fiát, aki nem végzi rendben a munkáját. Meg­nyugtatásképpen mondhatja annak is, aki a legényre hasonló ok miatt panaszkodik. Pl. Majd megszorítom én a Péter tokit! -, azaz legyél nyugodt, majd én intézkedem, megrendszabályozom, nem lesz vele többé gond. Buta, mint a tök Lásd: Annyit ért hozzá, mint tetű a szántáshoz; Annyit ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez; Kong a feje; Üres fejű. Úgy odaváglak, mint egy tököt Veszekedés, vita hevében fenyegetésképpen hangzik el. Ezzel a mondással azt hozzuk az illető tudomására, hogy földhöz vágjuk úgy nyekken, mint egy tök. Tökkel ütött Haragosan, szidalmazóan mondjuk annak, aki butaságával felbosszant bennünket. Lehet azonban nem sértően, inkább csak tréfálkozva mondani, pl.: Jaj, de tökkelütött vagy, hát még ezt sem tudod! ? Sápadt, mint a tökmag A feltűnően sápadt személyről mondjuk. Többnyi­re beszélgetés közben hangzik, így pl.: Nem tudom, mi baja lehet Kocsis Piroskának, hetek óta olyan sápadt, mint a tökmag. Se tőled, se hozzád Azt fejezi ki, hogy valamilyen dolog, ügy egy ál­lapotban van, nem mozdul se tőled, se hozzád - azaz, se jobbra, se balra nem mozdul előre. Tőrbe csal Ezzel óvatosságra intünk. Ha családtagunk, isme­rősünk, barátunk olyan személlyel kerül kapcsolatba, akiről tudjuk, hogy nem tisztességes, aki ravaszul kihasználja, becsapja az embertársait, akkor felhívjuk rá a figyelmet: Vigyázz, Kövi Józsi tőrbe csal -, azaz ne higgyél neki, bele ne ess a hálójába! Ha törik, ha szakad Akkor mondjuk, ha valamilyen dolgot minden­képpen meg akarunk csinálni, ha valamilyen ügyet föltétlenül le akarunk bonyolítani. A mondásban benne rejlik, hogy elszántak vagyunk és a cél eléré­sében nem állhat semmi az utunkba. Nem hajt a török Lásd: Nem hajt a tatár. Törököt fogtam, de nem ereszt Eletünk folyamán előfordul, hogy csalódunk ab­ban, akit korábban tiszteltünk, becsültünk, és éppen ezért igyekeztünk a barátságát elnyerni. Ez a kap­csolat azonban nem azt nyújtotta, amit elképzeltünk. Az illetőről kitűnt, hogy nem az az ember, akinek az ismeretség előtt gondoltuk, de most már késő, nem tudunk ebből a kapcsolatból kilépni.

Next

/
Thumbnails
Contents