Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

Mindezek nyomán megállapíthatjuk, hogy az emberek - a kiváló nótafa-individuumok - vándorlásával, végleges letelepedésével a dalok is megtették a maguk migrációs útját, és a hordozókkal együtt egy-egy közösség dalkincséhez kapcsolódtak. Mindezek nagymértékben hozzájárultak a dalok terjedéséhez és általánosan ismertté válásához egy-egy megyényi területen, egy-egy jelentősebb tájegységen. A pásztorok, cselédek révén éppen a leghagyományozóbb réteg vándorolt, vitte magával és hagyta maga után a dalait. Ezekben az esetekben a lokalizálás alig jelent többet, mint annak a megjelölését, hogy az egyén az előadás alkalmával melyik faluban lakott. Az életút rövid ismertetése nyomán bizonyos általános következtetést vonhatunk le részint a dalosokra, részint a dalkincsre vonatkozólag. Horváth Lajos. Nemcsak gazdag népdalrepertoárral rendelkező individuum, hanem általában a néphagyomány ismerete és tudása tekintetében magasan kiemelkedő ember. A Turóc-völgyi Lévárton született 1904-ben. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Vándorárusként lévárti és dereski cserépedényekkel bejárta a közeli és távolabbi megyék falvait. Utjai során az új dalok megismerésére számos alkalma volt. (Éppen az ő emlékezete nyomán említettünk példát egy nóta lévárti és környékbeli elterjedésére.) Kitűnő megfigyelőképessége és a hagyomány befogadására érzékeny egyénisége révén megőrizte gyermekkorának dalait is, s jól emlékszik az első világháború időszakától kezdődően a népélettel kapcsolatos szokásokra és a bekövetkezett változásokra. A betlehemes játékot a játszás után hatvan évvel az összes énekbetétekkel együtt hűen elő tudta adni. Horváth Lajost nemcsak a hagyományismerete miatt emelem ki, hanem azt a segítségét is külön köszönöm, amelyet gömöri kutatásaim során nyújtott. Veres Józsefne Kocsis Julianna. Kiváló képességű, rendkívül gazdag repertoárral rendelkező dalos. Zádorfalván született 1925. december 15-én. Hagyománytartó közösségben élt és nevelkedett. Szülei, rokonsága révén pásztordinasztiákhoz kapcsolódik. Apja és anyja egyaránt juhászcsaládból származott, s ez nagymértékben meghatározta a dal-, dallamanyag indíttatását. Édesapja 1936-ban Ligettanyán vállalt munkát, onnan 1947-ben véglegesen Hétbe költöztek. A helyváltoztatásokkal újabb közösségekbe került, s ez dalrepertoárjában érezhető bővülést jelentett, bár - elmondása szerint - a dalok nagy részét már gyermekkorában Zádorfalván megismerte és megtanulta. A családi környezet hatása a későbbiek során is érvényesült, mivel a nagyszülőkkel, a rokonsággal való találkozások, lényegében az önálló családalapításig, a dalok elsajátításának vissza-visszatérő alkalmai voltak. A dalok elsajátításának, megismerésének folyamatára így emlékezik: „A dalaim nagy részben a családból származnak. Anyámmal sokszor jártam nagyszüleimhez esténként, mert mivel három lány volt nálunk, sokat kellett fonni, hogy elegendő stafirung legyen. Elköltözés után is visszajártunk a rokonokhoz. Én tőlük sajátítottam el a dalokat kislány koromban. Mint kislány a libákat őrizgettem, mert anyám azt is tartott; jártunk vele a tarlóba, és ott a többiekkel mindig daloltunk. Télen a disznótorokon is sokat daloltunk. Nagylány koromban a fonóban daloltunk egymás kedvére. De daloltunk munkák alkalmával is, aratáskor, gordonyozáskor és egyéb napszámos munkaalkalmakkor. Asszonykoromban már kevesebb volt a dalolási alkalom. Egyedül is dalolgattam otthon vagy a határban, ha kapálgattam. Egyébként többnyire a disznótorban meg a lakodalomban volt lehetőség a dalolásra, meg ha valaki éppenséggel megkért, hogy ezt vagy azt a nótát daloljam el neki." Mint említettem, Veres Józsefne Kocsis Julianna a dalok és a balladák zömét gyermekkorában, ifjú lány korában sajátította el. Visszaemlékezése nyomán nyolc-tíz éves lehetett, amikor már tudta a Homrodi Borbála és a Pápainé balladát. Ez rendkívüli fogékonyságot bizonyít, különösen, ha arra gondolunk, hogy terjedelmes balladákról van szó. A későbbiek során is könnyen sajátította el a dalokat. Az otthoni környezeten kívül elsősorban a nagyharcai aratóktól tanult dalokat, amelyek száma azonban a teljes repertoárjában csak ezrelékben jelölhető. Veres Józsefne Kocsis Julianna nemcsak jó befogadó, hanem jó előadó individuum is. A több száz dal, jelentős számú ballada teljes egészében él tudatában, s órákon át dallâmes szövegproblémák nélkül könnyedén, mély átéléssel dalol. A kötet sok dala tőle származik. Teljes repertoárjának részletes vizsgálata a zenei egyéniségkutatás terén tanulságos eredményt hozna. Csák András. Rendkívül jelentős gömöri nótafa. Élete folyamán Gömör megye legkülönbözőbb falvaiban élt hosszabb-rövidebb ideig. 1908. március 16-án született Putnokon. Röviddel születése után a szülei Kálosára költöztek. Édesapja pásztor volt. 0 maga is pásztorkodott, kb. tíz-tizenkét éves korában Rimaszombatba költöztek, s ott éltek húsz éven át. Rimaszombat környékén különböző pusztákon, falvakban volt pásztor, szolgált, cselédeskedett nagygazdáknál, nagybirtokokon. Szlovák gazdákhoz is beállt pásztornak, cselédnek. Lényeges fordulat következett be életében akkor, amikor 1933-ban megnősült és Rozsnyóra költözött. Itt hat évig bányában dolgozott. Rozsnyón végül egy ún. ONCSA-házban kapott lakást. Ott telepedett meg, de a bányászévek után Rozsnyóról Gömör különböző területeire járt el dolgozni. Leginkább pásztorkodott, nyugdíjas éveiben is, pl. 1972-ben Mikolcsányban volt egy évig a csordás mellett. Több száz dalt tud. Dalkészletének zömét édesapjától sajátította el. Azok közé a nótafák közé tartozik, aki könnyen befogad, egyszeri hallásra megjegyez új dalokat. Életében számos helyen megfordult, s így sok