Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

milyen nemű volt is az, legény, leány, fiatal, idős ember vagy asszony. Aki szépen tudott egymagában danolni, azt a többiek csendben és megilletődötten hallgatták. A legmegszokottabb azért az együttvaló dal volt." Az „együttvaló dal", ahogy a közös dalolást nevezte egy lévárti dalosom, leginkább a már említett fonóházban, lakodalomban, poszrikban (keresztelőkor), kocsmában, utcázáskor, munkából jövetkor, pl. aratásról, juhnyírásról volt szokásban. Egymagában az ember az említett példákat kivéve a közösség előtt nem dalolt. Gyakran daloltak azonban az emberek egyedül, ha mások nem hallották. így pl. szántáskor, kaszáláskor, erdőben, favágáskor, a jószág legeltetésekor, az asszony, ha egyedül volt odahaza stb. Hasonlóan dalolgattak az úton járók, a jövő-menő emberek, vándor árusok, vándor iparosok, vándor fazekasok, meszesek, bordások, drótosok, ablakosok stb., különösen ha erdei vagy legelői úton mentek egyik faluból a másikba. Az ilyen egyedüli dalolásnak azonban gyakran olyan indítéka van, amelynek a problémaköre már a pszichológia területére vezet bennünket. A dalolási alkalmak áttekintése azt mutatja, hogy az alkalmak egy részének a daltanulásban, ill. a hagyományátadásban nincs lényeges szerepe. Az egyedi példák is azt bizonyítják, hogy az egyén dalkincsének több mint nyolcvanöt-kilencven százalékát leánykorában, ill. legénykorában (a katonasággal befejezve) sajátítja el. A dalolás nagy közösségi alkalmai felnőttkorban többnyire csak elenyésző bővülést eredményeznek. Voltaképpen arról van szó, hogy pl. a lakodalomban hallott új nóta egy már nem legényember számára legfeljebb olyan új ismeretet hoz, ami csak passzíve őrződik meg, s ha nincs lehetőség ismétlődésre, a tényleges átvétel megáll. Márpedig a házasemberek, asszonyok dalolási alkalmai és így az ismétlési alkalmak lehetőségei leszűkülnek. A kiváló dalosok, nótafák repertoárja bővül még e periódusban, tekintve, hogy az ő reagálásuk, felfogóképességük lényegesen nagyobb, érzékenyebben reagálnak, jobban és hamarabb rögzítik az újonnan hallott dalokat. Az ún. nótafák repertoárjának szinte élethossziglan való bővülése csak egy-egy individuum kiváló képességét jelzi. A nagy többségnél csökkenés következik be. A ritkábban ismétlődő dalok elhomályosulnak, az emlékezet mélyén lappanganak. Az előzőekhez kiegészítésül hozzáteszem - az előbb már említettem -, hogy az utóbbi egy-két évtizedben a dallamanyag felfrissítésében, terjesztésében, sőt hagyományozásában is jelentős szerepet töltenek be a kommunikációs eszközök, valamint a különböző szervezett dalolások, versenyek, ünnepségek stb. Több dalosom említett egy-két olyan dalt, amelyet a rádióból hallott vagy a televízió dalosversenye során ismert meg. Hasonlóképpen jó lehetőségei a dalok terjedésének a helyi dalos találkozók is. Mind a kommunikációs eszközöknek, mind a különböző találkozóknak, kórusmozgalomnak felbecsülhetetlen szerepe van a hagyományozódásban. Ugyanakkor azonban azt is megállapíthatjuk, hogy ezek révén egy idő után, de már napjainkban is a legkülönbözőbb vidékek dal-, dallamanyagában az eltérések néhány jellegzetességre szűkülnek, többnyire pedig teljesen megszűnnek. Jeles nótafák Gömöri dalosaim közül néhányat szeretnék közelebbről is bemutatni. Az életutak rövid felvillantásával, egy-egy dalos néhány mondatos jellemzésével a dalkincs hagyományozóira, előadóira vetünk fényt, s mintegy élővé igyekszünk tenni a balladák, a dalok és a különböző énekek hátterét. A példák nyomán is megállapítható: alig van különbség a bemutatottak életútjában. A dalok voltaképpen sajátosan azonos körülmények közt éltek. Nem véletlen, hogy a bemutatott dalosok zömmel pásztorok. Az összes énekesem foglalkozási megoszlásának a százalékarányát tekintve is az arány a fentihez hasonló. Gömörben a juhászainak különösen nagy szerepe, a gazdasági életben rendkívül nagy jelenősége volt. A juhászok és más pásztorok; szegény sorsú emberek körében közismerten jobban megőrződtek a régi dalok, betyámóták és balladák, mint a polgárosuló parasztság hagyományában. A gömöri népdalkincset a pásztori közösségek minden kétséget kizáróan erősen karakterizálták. A helyszíni megfigyelés nyomán elmondható, hogy a pásztorok kedvelt dalai általánosan ismertek Gömör egész területén, a földművesek és más foglalkozásúak körében is. A pásztoroknak nemcsak a dalkincs jelentős része életben tartásában volt lényeges szerepük, hanem a terjesztésében is. Idevonatkozóan különösen jó adatokat nyújtanak az életrajzi vázlatok. Tulajdonképpen nem a konkrét terjedésre vannak példák, hanem a pásztorok migrálására, és belőle a dalok migrációjára is vonhatunk le következtetéseket. A pásztorok, a cselédsorban levők különböző helyeken, gazdáknál, földbirtokosoknál vállaltak munkát. Volt olyan pásztor, aki élete folyamán nyolc-tíz faluban, ill. pusztán megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Ha csak a bemutatott személyek vándorlási útvonalait rajzoljuk is fel, nyomban kitűnik, hogy ezek a vonalak Gömör egész területét behálózzák. A más területről feleségnek vitt asszonyok új helyre való települése további útvonalakat jelent a migrációs térképen.