Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

elmondja, hogy kiment a mezőre vetni, de otthon maradt a vetőmag; elment a vásárra, de elfelejtett pénzt vinni stb. Nem tesz ki egy emberszámot A munka előkészítése, megszervezése kapcsán kerül szóba, amikor arról beszélnek, hogy hány főre számíthatnak, s ha a gyermeket is besorolják, akkor szokás említeni, hogy az még nem tesz ki egy emberszámot, azaz annak megfelelően tervezzenek vele, az ő munkája teljesítményben a felnőttekéhez nem mérhető. Emleget valaki így szól mások jelenlétében az, aki hirtelen és váratlanul csuklik, s ha a csuklás ismétlődik, akkor olykor már bosszúsan - mondja: Itt vagyok! -, s ezzel azt fejezi ki, hogy már elég az emlegetésből, a reá való gondolásból, az üzenet már megérkezett. Az epéje se keserű A jó, a senkinek sem ártó, békés természetű, a soha senkiről rosszat nem mondó, a mindenkihez kedves, figyelmes embert jellemzik így olyan személyeknek, akik az illetőt közelebbről még nem ismerik (vö. O. Nagy: 136.) Epét okád Embertársaira, környezetére stb. dühében - okkal vagy ok nélkül - rosszindulatú kijelentéseket tevő, durva, goromba - olykor trágár - szavakkal beszélő személyről szokás mondani. Ebben a mondásban értékítélet rejlik. Aki ezt mondja, kifejezésre juttatja, hogy nem ért egyet az illetővel, mert annak a kijelentéseit féktelen indulatok mozgatják (vö. Elöntötte az epéje; Keserű, mint az epe). Elöntötte az epéje A hirtelenül kirobbanó, méregbe guruló és annak következtében gorombaságokat, durva kijelentéseket, sértő megjegyzéseket tevő személlyel kapcsolatban hangzik el (vö. Epéd okád; Keserű, mint az epe O. Nagy: 136.). Keserű, mint az epe A keserű fokozását jelentő mondás. A túlzottan, a nagyon keserű étellel, itallal, gyümölccsel stb. kapcsolatos megjegyzés. Elhangozhat olyan személyre vonatkoztatva is, aki pillanatnyi rossz hangulatát környezetével indulatos, kötekedő megjegyzéseivel érzékelteti (vö. Epéd okád; Elöntötte az epéje). Az erdőbe fát, a tóba vizet vinni nem szoktak Akkor hangzik el, amikor rokoni vagy egyéb látogatóba, vendégségbe menés alkalmával arról beszélnek, hogy mit vigyenek ajándékul, mivel tudnának örömet szerezni. Ha olyasmire kerül szó, ami a másik félnek bőséggel van, akkor szokás ezt mondani, ami egyértelműen azt jelenti, hogy fölösleges, szükségtelen az ilyen figyelmesség, hiszen abból a dologból talán ott még több is van. Fenn az ernyő, nincsen kas A tudálékos emberről hangzik el, aki okosnak, mindentudónak, bölcsnek akar látszani, de mindenki tudja róla, hogy csak nagyzol, önmagát emeli ki, de valójában a tudása, tájékozottsága felszínes, a dolog-