Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

hoz nem ért, beszéde mögött nincs komoly tartalom. Azokról is mondják, akik urizálnak, de nincs meg hozzá az anyagi tehetségük. Különösen régen sokszor előfordult, hogy a szerény jövedelmű, de nagyravá­gyó emberek utánozták a gazdagokat (a gazdagok is a még gazdagabbakat, pl. egy kazai földbirtokos a grófot) (vö. O. Nagy: 138.). Erdő nincsen zöld ág nélkül Az ember élete folyamán nemcsak az ifjúsága idején, hanem később is lehet szerelmes, ha a körül­ményei úgy hozzák, újólag megházasodhat; az életet újra lehet kezdeni. Akkor szokás ezt jóindulatúan mondani, ha korosabb személy udvarlásáról, szerelmi másodvirágzásáról beszélgetnek. Se ereje, se veleje A gyenge, a magatehetetlen ember helyzetének, állapotának a jellemzése. Előfordul, hogy az értel­metlenül kesergő, handabandázó, összefüggéstelenül beszélő emberre is mondják. Nem erőszak a disznótor Akkor mondják, ha valaki egy meghívástól, fel­kéréstől vonakodik, nem akarja elfogadni a felkínált segítséget. Ebben a mondásban benne rejlik, hogy az ajánlattevő a visszautasítás miatt némileg megbántva érzi magát, továbbá pedig az, hogy jót akar tenni az illetőnek, s ha az nem fogadja el, maga látja kárát, s majd megbánja. Lapos az erszényem A lapos erszény azt jelenti, hogy üres; nincs vagy nagyon kevés pénzünk van. Olyan esetekben szokás mondani, amikor barátok, ismerősök kocsmába, szó­rakozásra invitálnak, s a meghívást ezzel utasítjuk vissza: Ne haragudj, cimbora, nem megyek, lapos az erszényem. Tele erszény jó útitárs A régebbi időben az útra kelő ember aligha tudott tele erszénnyel elindulni. Ez inkább csak vágyálom volt, s annak a kifejezése, hogy idegenben kevesebb a gond, ha az utasembernek elegendő a pénze. Fi­gyelemfelkeltő mondásként is elhangzik arra vonat­kozóan, hogy ha elutazunk, megfelelően készüljünk fel az útra. Tele erszénnyel könnyű úrnak lenni Ha egy ember nagylábon él, szórakozik, mulat, a kocsmában mindenkinek fizet, húzatja a zenésszel, s ezt megteheti, mert jómódú, bőséggel van pénze, némi lekicsinyléssel mondják, hogy nem vicc annak urat játszani, azaz mulatni, szórakozni, dőzsölni, akinek tele az erszénye. Ertem, értem, de fel nem foghatom Akkor szokás mondani, ha valaki összefüggéste­lenül, nem világosan beszél, különösen, ha valami­lyen bonyolultabb dolgot körülményesen magyaráz és azt pontosan nem lehet megérteni. De elhangzik ellenkező esetben is: a beszéd, a magyarázat teljesen világos, csak a hallgató nem tudja felfogni annak a pontos értelmét. Ahogy esik, úgy puffan Könnyelmű, felelőtlen kijelentés olyan esetekben, amikor az illetőt nem érdekli, hogy valamely ese­ménynek, dolognak mi lesz az eredménye. Ebben az jut kifejezésre, hogy majd csak lesz valahogy, „sohse volt úgy, hogy valahogy ne lett volna". A dolog ter­vezéséről, elkezdéséről, kimeneteléről szóló beszél­getést ezzel zárják le, amiben a döntés, az elhatározás is benne rejlik. Majd ha esik Válaszul hangzik el olyan kérésre, amit nem akar­nak teljesíteni. Többnyire kérdőszavas mondatra felelet, pl. a gyermek kérdezi az apját: Mikor kapok biciklit'/ Válasz: Majd ha esik! Nem teljes a vissza­utasítás, bár egyelőre ugyan nincs szándék és lehető­ség a kérés teljesítésére, de ez a válasz némi reményt magában rejt (vö. Majd ha fagy, hó lesz nagy). Eső után köpönyeg Ehhez a mondáshoz kellemetlen dolog, esemény kapcsolódik, hogy egy befejezett, lezárt dolog, ügy után már nincs szükség ezzel kapcsolatban semmi­lyenjavaslatra, támogatásra, segítségnyújtásra stb. Pl. árverezés után már hiába ajánlottak fel anyagi támo-

Next

/
Thumbnails
Contents