Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

A nyár elején egy bizottság sorra járta a magyarokat. Egy szlovákul jól beszélő tornaijai magyar lány volt a tolmács. Mindenkitől megkérdezték, hogy meg van-e elégedve a körülményeivel, a munkával, a gazda fizeti-e rendesen a bért, meg ehhez hasonlókat. Ez jó jel. Kezdenek velünk foglalkozni. Már vagyunk. Nem kerültünk véglegesen a hiánylistára. A városban az emberek egészen más szemmel néztek ránk, mint eleinte. Még vendégségbe is meghívtak. Bennünket egy bolt tulajdonosa karolt fel. A gazdám házával szemben a várkastély irányában volt egy ruhásüzlet. Egy idős házaspár árusított benne. Ha az utcán találkoztunk, köszöntöttük egymást. Mi, férfiak megemeltük a kalapunkat, az asszonyok bakóltak a fejükkel. Egyszer valamit vásároltunk. Velünk jött a két gyermekünk is. A házaspár nagyon megörült nekünk. Az üzletet bezárták. Hátravittek a lakásukba. Etellel, itallal kínáltak. A kislányomat és a kisfiámat simogatták, szeretgették. A kislányom szép kasmírkendőt kapott ajándékba. A feleségem ágyhuzatot, a kisfiam csokoládét. A két gyermek azután majdnem mindennapos vendég volt az idős házaspárnál. Később tudtuk meg, hogy a mi két öregünknek a családja a koncentrációs táborokban pusztult el. Nem maradt senkijük. Amikor megtudták, hogy minket is a fajtánk miatt üldöznek, határtalan szeretettel vettek körül. Mindenben segítségünkre voltak. Az ö barátságuk és ragaszkodásuk sokat jelentett nekünk a csehországi száműzetésünk elviselésében. Hontalan életünk nagy eseménye volt, amikor eljött hozzánk a csányi római katolikus magyar plébános. A rozsnyói püspöktől kapott engedélyt arra, hogy eljöjjön a szülőföldjükről elhurcolt magyarokhoz. A Ceské Budéjovice-i püspök pedig hozzájárult, hogy a protivíni katolikus templomban a cseh mise előtt misézzen a magyaroknak. A pap a húsvét szent ünnepére érkezett, hogy meggyóntasson bennünket és a szentség áldásában részesítsen: halljuk magyarul is a biztatást, Isten velünk van. Mindannyian ott voltunk a templomban, a Turóc völgyéből elüldözött magyarok. A környező településekről, 15-20 kilométeres körzetből minden magyar Protivínbe érkezett. Az esemény hírére a helyi cseh lakosság is elment a magyar misére. A templom zsúfolásig megtelt. Az elhurcolás óta ez volt az első alkalom, hogy a magyarok együtt lehettek. Nagy öröm volt, hogy barátok, ismerősök, rokonok újra láthattuk egymást. Könnyeztünk, az asszonyok a mise alatt felfelzokogtak. A protivíni nép döbbenten állt körülöttünk, s talán a bibliai zsidókra gondolt, akik a zsarnokság áldozataiként szétszóródtak a világban. Itt most a templomban egyek vagyunk az Isten színe előtt. Nem bűnözők, csak a zsarnokság nyomorultjai. Már szép tavaszi napok voltak. Az egyik vasárnap éppen az ebédhez készülődtünk, amikor bejött hozzánk egy jól öltözött nő. Csehül köszönt. Én is köszöntem. Bemutatkozott. Előadta, hogy közel Protivínhez egy faluban házat, földet, állatokat örökölt. Az állatállomány tíz fejős tehén, ötven juh, húsz sertés. Fölajánlja, vegyem át feles haszonbérbe. A házat átadja, a szobák be vannak bútorozva, azonnal beköltözhetünk. Nagy ajánlat. Amikor a feleségemnek elmagyaráztam, miért jött hozzánk ez a cseh asszony, ijedtében annyira megrémült, hogy nyomban sírásra állt a szája. El ne menjek ezzel a nővel, tört ki belőle a féltés. Ne hagyjam ott őket, mert nem éli túl. Maradjak ott velük. A disznóólban is boldogok vagyunk, ha együtt van a család. így aztán nem mozdultunk Protivínből. De az elhatározásunk még erősebb lett. Hazamegyünk a falunkba. Most már minden áron, történjék bármi, de hazamegyünk. Ez a gondolat éltetett bennünket napról napra. A protivíni templom fakeresztje meg adott hozzá türelmet, hogy ne csüggedjünk el. A feleségem fejte tovább a Prásek teheneit, én pedig gondoztam a város bikáját. A gazda bevont bennünket egyéb munkákba is. Elmondom a disznóölést. Prásek a feleségemet elhívta, hogy a konyhán segítsen. Ez nem volt igazi disznóvágás, mint nálunk otthon Lévárton. Az állat húsát bekonzerválták. Először láttam házi konzerválógépet. Egyszerű szerszám volt. A pléhdobozokra ráhúzta a tetőt és kész is volt. Azután nagy üstben főzték a dobozokat. Úgy, mint az asszonyok a befőttes üvegeket, jól kidunsztolták. Ezzel a müvelet befejeződött. A disznótoros lakoma az állat fejéből készült. A fejet egy nagy üstben megfőzték. A csontról leválasztották és ünnepi ételként az asztalra tették. Előtte valamilyen daraleves-féle volt. Megkínáltak bennünket is, de csak udvariasságból ettünk egypár kanállal. A földművelésben is sok minden másképpen volt, mint a magyaroknál a Turóc völgyben. Például a krumpliültetés. Ez nálunk otthon egyszerű müvelet. Amikor a földet megszántottuk, a krumplit rögvest ültettük, amíg a föld nedves. Kapával, kézi erővel ültettük el a krumplit a jól megtrágyázott, előkészített földbe. Protivínben géppel ültették a krumplit. A földet a csehek is jól előkészítették, de nem egész