Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

X. ÖSSZEGZÉS

Az észak-magyarországi csanakok füleiről is el lehet mondani, hogy ahány edény, annyi fül. Ennek ellenére egyrészt markánsabb tendenciákat, mondhatjuk fültípusokat különböztethettünk meg; másrészt a különböző edénytestekhez általában tartoznak bizonyos fülformák: 1. Kanálfülűek és hosszú fogójúak, 2. Függőleges állásújobbára hosszú és erősen tagolt, ritkábban téglalap alakú deszkafülek, 3. Függőleges kerek, néha küllős, 4. Csészefülek, 5. Különböző plasztikus állatfigurákból állók, 6. Emberábrázolású csanakfülek. Megállapíthatjuk tehát, hogy az Észak-Magyarországon használt ivókanalak fülformák tekintetében is igen nagy formai gazdagságot mutatnak. Bátran állíthatjuk, hogy ez nemigen jellemző a dunántúliakra és talán az erdélyi népek csanakjaira sem. Úgy tűnik, hogy volt idő, amikor az étel és az ital merítésére hasonló formájú eszközöket használhattak. Ennek a hipotézisnek a megfejtése, igazolása vagy elvetése még előttünk álló feladat. Az utóbbi másfélszáz esztendőben készült és reánk maradt ivóedénykék egy részének kanál alakú, hosszú és nyélszerű füle van. Sok minden azt sugallja, hogy ez a fogótípus korábban gyakoribb lehetett. A fülformák - hasonlóképpen mint az edényformák - funkcionális változásokat is mutatnak. A fogók megrövidülését okozhatta az is, ha könnyebben juthattak az ivóvízhez. Egyes csanakfüleknek viszont csak díszítő szerepük lehetett, illetőleg már csak a felfüggesztést szolgálhatták. Másrészt a csanakíülek determináltak térben és időben is. A reánk maradt csanakfülek, a szűk két évszázad alatt is, igen nagy változásokat mutatnak. A kanál- és a hosszú fülek elsősorban a kanálszerű, ovális vagy elöl hegyesedő, úgynevezett levélszájú, viszonylag ritkábban a félgömb, illetőleg pontosabban a gömbszelet alakú merítő- és ivóedények jellegzetes fogói. Ezek a fülformák a Kárpát-medence északkeleti területén élő más népeknél előfordulnak. A Balkánon és Nyugat-Magyarországon viszont igen ritka. A testre merőleges deszka fültípusok Magyarországon ugyancsak a kanál formájú edényeken és ugyancsak az északi régióban fordulnak elő. Erre utal Bátky Zsigmond többször említett két 1928-as katalógusának sok száz alakrajza is. A csanakok és füleik gazdagságához méltó a díszítésük is; mind az alkalmazott eljárások, a vésés, karcolás, a lapos és domborműves faragás tekintetében. Ugyanezt mondhatjuk el az alkalmazott ornamentika változatosságáról, gazdagságáról is. Alig egyharmadra tehető azoknak a csanakoknak száma, amelyek testét csupán simára faragták és díszt nem faragtak rá. Ezeknél is gyakran a fül kialakítása ellensúlyozza a tárgy összbenyomását. Az edények jelentős részén alkalmazták a vonalas (karcolt vagy vékonyan vésett) díszítési módszerrel kialakított, leginkább gazdag növényi ornamentikát. És legalább ilyen arányban alkalmazták a jobbára domborműves faragást is. Ezeken a nagy történelmi művészeti stílusok hatásai is megfigyelhetők. Mind a vonalas, mind a faragott növényi ornamentika megtalálható 19. századi darabokon is, következésképpen nem fogadható el elődeink azon megállapítása,