Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

VII. ÖSSZEGZÉS

Ez a népkép döntően a népi kultúra egy rétegének elemeiből, az ünnep hagyományaiból és rítusaiból, illetve az ún. „reprezentációs tárgyszféra" elemeiből épült fel.

359 Találóan fogalmazza meg ezen ahistorikus népszemlélet bírálatát Kóris Kálmán, a századelőn a matyóság néprajzi kutatásában jeleskedő fiatal etnográfus:

360 „Nagy hibájuk a népművészetet tanulmányozóknak, hogy azt a néptől elkülönítve vizsgálják, mert mindenáron szenzációsat akarnak felfedezni. így azután sok érthető ok eltűnik s a nép kiesik a társadalom szerves egészéből, pedig éppen a társadalom életében való különleges helyzete hozta létre alkotásait, intézményeit, amelyek létre sem jöttek volna, ha nem úgy állítódnak be a viszonyokba, mint ahogyan az tényleg megtörtént. ...A nép művészete alkalmazott, s nem lép fel az abszolút artisztikus követelményével, csak mintegy esztétikus kiegészítője a használati tárgynak, a szépnek és célszerűnek egyesülése." A népi kultúra, az egyes népcsoportok népművészetének felfedezése jelentős változásokat hozott a felfedezett tájak népének életében is. A hagyományos kultúrákat alakító belső törvényszerűségek, természetes folyamatok hatását az adott cél érdekében mesterséges folyamatok, külső, tudatos kezdeményezések szorították háttérbe. Az ismertté vált és reprezentatívnak minősített elemek saját közegükből és természetes funkcióikból kiemelve új mozgásteret kaptak: kiállítások, népművészeti bazárok, bemutatók és előadások műtárgyaivá emelkedtek, vagy a háziipar termékeként áruvá, „fogyaszthatóvá" váltak. Megváltozott a felfedezett népcsoportok saját hagyományaikhoz való viszonya is. Bár e tájegységek népessége nagyrészt kilépett a hagyományos életkeretek közül, hiszen a háziipari termeléssel, a fellendült idegenforgalommal és néprajzi érdeklődéssel nyitottabbá vált az életük, s a feléjük forduló külső figyelem bizonyos szintű „kirakatélef

'-et is jelentett, de mégis meg tudták tartani kulturális összetartó erejüket, sőt pozitívabb énképet és erősebb lokális öntudatot fejlesztettek ki az új viszonyok. A három népcsoport, Kalotaszeg, Matyóföld és Sárköz kultúrájának alakulása, a népesség élete a századfordulón és a századelőn az eltérő történeti-gazdasági adottságok ellenére is sok párhuzamosságot és rokon jelenséget mutatott. A népi kultúra örökségét az elmúlt évtizedekben azonban a három népcsoport sajátos és eltérő módon éltette és ápolta tovább. A népművészet mint lokális hagyomány és „image"-alakító érték talán Kalotaszeg esetében játszott a legfontosabb és legbonyolultabb szerepet. Kalotaszeg napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb „kultúrzarándokhelye", ahol a népművészet még „ma is életteli kreativitással, gazdag jelentéstartalommal és kidolgozottsággal bír a térség néhány nevezetes községében"/

61 A népművészeti háziipar pedig a megélhetés egyik jelentős bázisa, némely vonatkozásban szinte nagyipari méreteket öltve. Kalotaszeg sajátos földrajzi-történeti helyzete, „etnikai sziget" léte, valamint a több évtizedes kisebbségi lét is „konzerváló erőként" hathatott, megerősítve a regionális önazonosságtudatot, s annak leglátványosabb megnyilvánulását, a népművészetet. Mezőkövesd, „az óriás falu", „a parasztváros" egy egészen másfajta urbanizációs folyamatot bejárva, társadalmi-gazdasági változásokon átesve, több évtizedes városi ranggal és kistérségi központ szereppel is folyamatosan fontosnak tartotta hagyományainak továbbéltetését és ápolását. Ezt az örökséget mindig igyekezett aktualizálni, szellemi és gazdasági tőkeként használni.

362 359 Vö. Fél E.-Hofer T., 1975a. 360 Kóris K., 1909. 361 Vö. Fülemile Á.-Balogh B., 1998. 3

" Vö. Fügedi M, 1997. 161-168.