Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 6. „Felette szorgalmas és hasznos mezei munkás"

A summáslányoknak jellegzetes öltözetdarabja az ún. melles sure vagy előkés kötő volt. A gépelt surcnak is divatba jött melles és zsebes változata, melyet a nyargalás mellett még kevés pamutcsipkével is díszítettek. Az igazán jelképszerü kötény azonban fehér gyolcsból készült, alját és előkéjét singolás és színes pamutfonállal hímzett laza minták díszítették. Ezt szombat esténként a táncba, cuháréba öltötték fel a lányok, és ünnepnap viselték, de templomba soha. Ünnepre való öltözetet a férfiak is készítettek. Lobogós ujjú kivarrott inget csak a 20. század elején vittek magukkal, később már csak bornyúszájú gyolcsinget, vagy városi mintára készített „tricis" vagy „vigéces" inget viseltek lajbival. Az első világháború után terjedt el a priccses nadrág csizmával. Györffy István szerint

308 „a matyó summáslegény ruhaideálja az uradalmak gazdatisztjeinek öltözete lett, akikkel mint summások az ország minden részén találkoztak, s akik előttük, mint munkások előtt a legnagyobb hatalmat képviselték." A gazdatisztek csizmanadrágjának utánzását a fiatal legények kezdték el, s terjesztették el Mezőkövesden is. Hazajőve ugyanis megvarratták a kövesdi magyar szabóval s divatba hozták a matyók között is. A jellegzetes matyó ún. Barczi kalapot általában nem vitték el a summás hónapokra, hanem egyszerű kalap és egy rokk egészítette ki a summás férfiak ünnepi öltözetét. A férfiviselet polgárosodásának egyik legjellemzőbb megnyilvánulása a kötött kardigán, a „cetter" divatja.

309 Az 1920-as évek elején a summásságon kezdték vásárolni a boltokban, és sajátosan beillesztették az öltözködés hagyományos rendjébe. A cettert a matyó ing fölé vették fel, begombolva, s erre öltötték a lajbit. A többezres matyó summásréteg szerepe a viselet, a matyó stílus leglényegesebb elemének alakításában sajátos összefüggéseket és kétarcúságot mutat. Egyrészt a közösségből való kiszakadás, a munka jellege, a „világlátás" ténye a praktikum felé terelte gondolkodásmódjukat és öltözködésüket is. Egyre rugalmasabban alkalmazkodtak az új körülményekhez, egyre fogékonyabbak voltak az újra, a praktikusra. Megnyilvánult ez a hagyományos viseleti normák, kötöttségek lazulásában, és az újdonságok, a divat, a másfajta ideálok elfogadásában, majd átvételében is. Ez a fajta „felvilágosultság" elősegítette, hogy a summásréteg az egészségesebb öltözködés, a higiéniai követelmények átvételében sokkal befogadókészebb volt, mint a kövesdi jógazdák. Főleg a 30-as években nagy számban Németországba szerződött fiatal summásoknak volt ebben jelentős szerepe. A munkába ott már a német boltokban vásárolt ruhát hordták a fiatalok, s a viseletet csak „kimenőnek" vették fel, népviseletük tehát az idegenben egyre inkább jelmezszerűvé vált. A summás munkavállalással járó migráció továbbá sajátos öntudati válaszútra is állította a matyóságot. Erős közösségi tudatuk, hagyománytiszteletük, az otthoni normák, divatok követésének fontossága szembesült az idegenben látott másféle normákkal és divatokkal. Feltűnő, minden mástól eltérő viseletük egyrészt büszkeséggel töltötte el őket, „felvágtak" matyóságukra, de az egyre többféle tapasztalat, a kétségtelen negatív élmények, megjegyzések („cigányosak", elmaradottak stb.) bomlasztólag is hatottak. Györffy ezt írja:

310 „a matyó summás már unja, hogy mindenütt megbámulják, sőt kinevetik különös viselete miatt, ezért ha Kövesdet és környékét elhagyja, igyekszik minden matyó jellegzetességétől megszabadulni." A summás hónapok során idegenben szerzett tapasztalatok, külső hatások, új ismeretek elsősorban a köznapi viseletet alakították és változtatták, az ünnepi viseletet azon™ Györffy I., 1956.47. 308 Györffy f., 1956.94. ""Györffy/., 1956. 56.