Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 5. „Vallásos és erkölcsös nép"
ságában egy ún. „táncospajta", ahol az 1990-es évektől már egyesület szervezi a lakodalmast. 5. „A VALLÁSOS ÉS ERKÖLCSÖS NÉP" A vallás szerepe a matyó „image" alakulásában A matyó népcsoport jellemző vonásainak elemzésekor mindig hangsúlyt kapott a „buzgó vallásosság". Már Pesty Frigyes 1864-ben összeállított helynévtára így jellemzi Mezőkövesd lakosságát: „törzs magyar faj - s példásan buzgó RCatolikus." 282 A matyóság színtiszta katolikus tömböt alkot a környező települések döntően református lakossága által közrefogva, 283 ami önmagában is elkülönítő erejű. A 20. század elejétől pedig a felerősödött matyó öntudatnak egyik jellemző megnyilvánulása éppen a vallás összetartó erejének hangsúlyozása volt. A vallási ünnepek, a templomba járás és a körmenetek természetes környezetet, majd mintegy kulisszát jelentettek az ünnepi népviseletnek, amely ez alkalmakkor tömegesen, tehát valóban impozáns módon jelent meg, s a ceremoniális rendben egyszerre vonultatta fel a különböző korcsoportok színes viseletét. Mindez együttesen magyarázza azt a tendenciát, ahogyan a matyóság felfedezése után a vallási élet tömeges alkalmai is a népélet iránti érdeklődés előterébe kerültek, s a matyók vallásossága is a matyó mítosz részévé vált. A vasárnapi misét látogató nép megtekintése a mezőkövesdi idegenforgalmi program állandó pontjává emelkedett, és megjelent a templom előtt gyülekező ünneplő ruhás tömeg ábrázolása a képeslapokon, újságillusztrációkon, sőt a matyóságról készült festményeken is. A mezőkövesdi körmeneteknek, búcsúknak már az 1920-as évektől rendszeresen sok ezer résztvevője volt, amely nemcsak a hívőkből, a zarándokokból állt, hanem az érdeklődő turistákkal is kiegészült. A látványos körmenetek fotózása és filmezése a két világháború közötti években megszokott jelenség volt Mezőkövesden. A társasági lapok, képes magazinok színes tudósításaiban, mellékleteiben a népéletről szóló idillikus képriportok kedvelt témája volt a mezőkövesdi búcsúk tarka tömegének, a hófehér ruhás Mária-lányok dekoratív csoportjának hatásos fotója. 1923. június 10-én maga Horthy kormányzó és felesége is részt vett a körmeneten. 1926-ban pedig az úrnapi körmenet vendége volt a fiatal főhercegi pár, a népszerű József Ferenc és neje, Anna, akik Festetich Pál és felesége kíséretével Párádról „rándultak át" e látványos esemény megtekintésére. 284 Móricz Zsigmond 1929-ben egy alkalommal kifejezetten a Szív búcsúra látogatott el Matyóföldre, élményeit, a káprázatos látványt újságcikkben is közreadta, hangsúlyozva, hogy „itt még van ősi eredetiség!". 285 Az egyház, annak intézményei és képviselői a település közéletében is aktív szerepetjátszottak, így jelentős szavuk volt a matyó „image" alakításában is. Különösen a két világháború közötti évtizedekben fokozódott az egyház kulturális szervező szerepe Mezőkövesden. Az egyházi szervezetek a fiatalság neveléséből és a művelődésből is kivet12 Idézi BodgálF., 1965. 83-84. 13 Vö. SzacsvayÉ., 1988. 14 Tóth Kálmán újságcikk-gyűjteménye HOM NA 4680. 15 Pesti Napló 1929. 134. sz. és Mezőkövesdi Újság, 1929. jún. 23.