Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 5. „Vallásos és erkölcsös nép"
ték részüket, a katolikus leány- és legényegyletek, a Katolikus Olvasókör és a többiek szerepe nem nélkülözhető a matyóság történetéből. Maga a templom is beilleszkedett a matyóság idegenforgalmi látványosságainak sorába. A gyermekkórus rendszeresen a templomban lépett fel, s itt mutatta be repertoárját a jeles vendégeknek, külföldi csoportoknak is, s ezzel mintegy beiktatódott az idegenforgalmi szolgáltatások sorába. A miskolci Reggeli Hírlap egyenesen a következő címmel közölt cikket: 286 „A mezőkövesdi egyház az idegenforgalom fejlesztéséért". Ebben Csepela Lajos apát plébános arról nyilatkozik, hogy „a templomra áldozott összegek nagyban hozzájárulnak az idegenforgalom erősítéséhez és az erre a célra fordított kiadások kamatostól megtérülnek". Mezőkövesd város nagyságú településének életében jelentős szerepet játszottak a különböző vallásos társulatok, rendek is. A jezsuiták megtelepedése, templomépítésük és iskolaalapításuk jelentősen felpezsdítette és átalakította a népesség vallási életét, szokásait is. A vallásos társulatok működtetésében, valamint a Mária-ünnepek és a Máriakultusz kialakításában kiemelkedő szerepük volt. A Jézus szíve templom, az ún. kistemplom megépítése 1923-ban pedig sajátos kettéosztottságot is eredményezett a település vallási szokásaiban. A sokarcú, sajátos matyó népi vallásosságból is kiemelkedett a Mária-lányok 287 helyi szerepe, amely jól alkalmazkodott a sok külsőségben megnyilvánuló vallási élethez, s önmaga jelentőségén túlemelkedve részévé vált a matyóságról alkotott színes, idillikus képnek is. A Mária-lányok alakja egyfajta jelképpé, kiemelt értékek megtestesítőjévé emelkedett, s így illeszkedett bele a matyókról alkotott mítoszba. A Magyarság Néprajza is inkább elmarasztalólag és külsődlegességei miatt említi meg a matyóság díszes öltözetű Mária-lányait: 288 „kis társaságuk inkább csak az ünnepi pompa emelésére szolgáló intézmény, s adataink szerint az ifjúsági életben semmi különös szerepük nincs". A Mária-lányok annak a Mária-kongregációnak a tagjai, amelynek egyesületei elsősorban az ország nagyobb, mezőgazdasági településein jutottak jelentősebb szerephez. 289 Célja elsősorban a fiatalok valláserkölcsi alapú nevelése, a hitélet erősítése, a Mária-kultusz ápolása. A fiatalok vallási életbe való bevonásának egyik leglátványosabb útja éppen a Mária-lányok köre volt, akik az egyházi ünnepeken kaptak meghatározott nyilvános feladatokat. A Mária-lányok szolgálata a körmenetek egyik leglátványosabb pontja, tisztségük a figyelem középpontjába állítja őket. A Mária-lányok kiválasztódását a 20. században a matyó társadalom erős rétegzettsége és jellegzetes életmódja befolyásolta. A század elejétől a közel 20 ezer fős lakosságból évente növekvő számú, több ezres nincstelen summásréteg (zömében fiatalok) vált ki 6-8 havi idénymunkára. A nincstelen és a kisparaszti réteg lányai tehát a tavaszinyári hónapokat - a nagy egyházi ünnepek, körmenetek idejét - a távolban töltötték, azért sem lehettek Mária-lányok, másrészt pedig a Mária-lányok fehér ruhájának előállítása, megvarratása is meghaladta volna anyagi lehetőségeiket. A Mária-lányok tehát döntően a matyó paraszti társadalom szűkebb rétegéből, a jógazdák köréből szerveződtek. Kiválasztásukban természetesen vallási és erkölcsi szempontok is szerepet játszottak. Mária-lánynak csak eladósorban lévő és bérmálkozott, valamint jó erkölcsű lányokat 6 Tóth Kálmán újságcikk-gyűjteménye HOM NA 4680. 7 DámL, 1944. 22. 8 Magyarság Néprajza IV. 1937. 246. lJ Néprajzi Lexikon III. k. 1980. 521.